Képviselőházi napló, 1927. XXIX. kötet • 1930. június 3. - 1930. június 25.
Ülésnapok - 1927-405
204 Az országgyűlés képviselőházának 4-0Ő. ülése 1930 június 11-én, szerdán. marhatokanyt adnak-e, nem szokás beszélni. Vannak dolgok, amelyekről nem szokás beszélni. A költségekre nézve megfelelő szabályok vannak, az összegek felszámíttatnak, amelyek, sajnos, nem elégségesek ahhoz, hogy ilyen út költségei minden vonatkozásban viseltessenek. A költségek elszámolása úgy történik, mint bármely más állami kiadás elszámolása, ezeket látja a számvevőség, az érvényesíti a szabályokat. Az ember nem is tudja, mi jár neki; aztán megy a számadás az állami számvevőszékhez, amely, ha akarja, kifogásolja, de sohasem kifogásolta. Tehát így számoltatnak el ezek a dolgok. Igazán azt hiszem, hogy kicsinyes dolog ezekről beszélni. (Kuna P. András: Irigyli ezeket! — Derültség.) Ami a részvénytársaságokat illeti, mindig a Szilfamajorral tetszik foglalkozni. (Gr. Hunyady Ferenc közbeszól.) Ön sokáig tartott előadást, méltóztassék tehát nyugodtan végighallgatni. A szilfamajori korábbi bérlő, — akit nem is én helyeztem oda be, már azelőtt is ott volt — rossz anyagi helyzetbe került, és azt hiszem, 160.000 pengő deficit mutatkozott nála. Akkor akadt egy bérlő, aki hajlandó volt ezt megfizetni és azonkívül az elég magas bért is fizetni. S miután ez Kovács Gyula volt, nem éreztem magamban jogot arra, hogy amikor egy részvénytársaság alakult, amelynek ő is tagja volt, azt mondjam, hogy az alapítvány 160.000 pengőt elveszítsen azért, — hiszen más ember nem vállalta az összeg megtérítését — mert nekem, aki Tiszának államtitkára voltam. Kovács Gyula antipatikus, mert Tiszára rálőtt. Ha nekem kegveleti dolgaim vannak Tiszával, én azokat elvégzem és azt ihiszem, elvégezhetem tisztességesen, de arra, hogy 160.000 pengő kárt okozzak a közalapítványnak azért, mert valakinek az arca nem tetszik, nincs jogom, különösen akkor nem, ha ez a bérlet részvénytársaság alakjában megy. Megjegyzem, hogy megfizette a 160.000 pengőt és nincs is hátralék. Nem tudom, honnan veszi az igen t. képviselő úr, hogy valami baj van. Nagyon örülök. hogy a 160.000 pengő, amiben az akkori bérlő megbukott, megtérült és nagyon örülnék,^ hogy a mai bérviszonyok között, amikor sok bérlő — nemcsak a közalapítványnál — nehézségekkel küzd, akadna bérlő, aki úgy lép a régi bérlő helyébe, hogy a korábbi bérlő hátralékait megfizeti. Ha érdekli az igen t. képviselő urat, én megcsináltatom a részvénytársaságra vonatkozó fizetési kivonatokat és meg fogja láthatni, hogy nincsen hátralék. Itt vannak a dolgok, megnézheti a t. képviselő úr. Csodálom, hogy az igen t. képviselő úr, aki Fejér megyében is foglalkozott ezzel a kérdéssel, (Gr. Hunyady Ferenc közbeszól.) — hagyjon kibeszélni^ at. képviselő úr, hiszen eleget beszélt — úgy állítja be ezt a kérdést, mint kegyeletsértést Tiszával szemben. Nekem Tiszával szemben megvan a magam kegyeletem, azonban ilyen üzleti dolgoknál, amikor valaki kifizeti a ihátralékot, nekem nincs jogom azt mondani, hogy nekem az nem tetszik, hogy valaki abban a részvénytársaságban részes, hogy ezért nem adom oda neki. Ez így van, nein másképpen; így állanak azok a dolgok, amelyeket az igen t. képviselő úr nagy emfázisisal ad elő itt és künn, de amelyeikből, ha azokat analizálja az ember, semmi sem marad. Miután az én kerületem Szeged, a képviselő úr bizonyos pikantériát keresett a költségvetésben a szegedi egyetem és a debreceni egyetem építkezéseivel kapcsolathan. Ha meg^ méltóztatik nézni az erre vonatkozó' bejelentéseket és a pénzügyminiszter úr előterjesztéseit, méltóztatik látni, hogy a debreceni egyetemre fordított összegek a költségvetésen kívül szereplő beruházásokban vétettek fel. Ha valaki csak a költségvetést kalkulálja, ezt az aránytalanságot megtalálja, a valóság azonban az, hogy Debrecen már eddig is többet kapott, Szeged még kevesebbet. A kiegyenlítődésnek mindenesetre meg kell lennie, mert mindkét város egyenlő összegekkel járul hozzá. Ez olyan kalkulus, hogy valaki .számítja azt, ami a költségvetésbe fel van véve és^ figyelmen kívül hagyja azt, ami a költségvetésen kívüli hitelekből adódik. Azt mondja az igen t. képviselő úr, hogy nehézségek vannak bizonyos elszámolás tekintetében. (Zaj.) Elnök: Csendet kérek! Gr. Klebelsberg Kunó vallás- és közoktatásügyi miniszter: Mind a szegedi, mind a debreceni építkezések akként folytak, hogy az illető városra könnyítésképpen az állami hozzájárulást fizettük ki előre és a városok maradtak hozzájárulásukkal másodsorbám Most azután a városoknak a kölcsönök felvételénél bizonyos tekintettel kellett lenniök arra, hogy megfelelő kamatozású kölcsönöket kapjanak. TEgy ilyen dolognak formalitásai is sokáig tartanak, de facto Szeged a kölesönt valamivel később kapta meg. Minthogy az állami pénzek már ki voltak utalva, a szegedi pénzekre került a sor. amíg Szeged ezekhez az összegekhez nem jutott, pár heti késedelem de facto volt. De hogy ezek olyanok lennének, amelyek a kultuszminisztérium reputációját érintenék, ez az állítás megint karakterisztikus arra a kezelési módra, amellyel az igen t. képviselő úr ezekhez a kérdésekhez ' hozzányiíl. De menjünk egy kicsit vissza a képviselő úrnak egész gondolatmenetére: a kultusztárca költségvetésének magasságára. Mindenhol nehézségek voltak mindazoknál a tárcáknál, amelyek nagy személyzettel dolgoznak. Különösen két ilyen intézmény volt ugyebár: a kultusztárca és az Államvasutak. Ezeknek rengeteg alkalmazottjuk volt az országnak azon az elszakított kétharmad részén, amelyet elvesztettünik. Amikor ezeket a területeket ^elvesztettük, az óvónők, tanítók, tanárok, középiskolai, főiskolai és egyetemi tanárok ideözönlöttek még az én időmet megelőzően, de az én időmben is. ! AzoÊnak az állami tanítóknak, akik nemzetiségi vidékekre mentek, mindig azt mondották, hegy az nehéz poszt, megtiszteltetés az, hogy j ők odakerülnek. Most, amikor ezek az emberek hazaözönlöttek, azt mondották, hogy akik itt magyar vidéken kellemesebb körülmények között szolgáltak, azok tartsák meg állásukat, ők azonban, akiknél^ misszió volt, hogy elmentek óvónőknek, tanítóknak, tanároknak a megszállt vidékekre, most már azért, mert véletlenül azokat az országrészeket vesztettük el, ahol ők nehéz viszonyok között szolgáltak, állásukat vesszék*? Bocsássuk el ezeket az embereket és tegyük őket tönkre 1 ? Ezt nyilván nem lehetett tenni, igen t. képviselőúr. Ezek a tanítók beosztattak a magyar iskolákhoz, a polgári iskolai tanároknak csináltak polgári iskolákat, a középiskolai tanároknak csináltak középiskolákat ésaz egyetemekre nézve is úgy határozott akkor én előttem a nemzetgyűlés foölcsesége, hogy fenntartjuk azokat. De ha ezt nem tették volna, igen t. képviselő úr, mi következett volna el? A kultuszminisztérium nyugdíjterhe nem közel 30 millió, hanem 55—60 millió pengő lenne. Kérdem, boldogabb lenne a magyar? Itt lennének
