Képviselőházi napló, 1927. XXIX. kötet • 1930. június 3. - 1930. június 25.
Ülésnapok - 1927-404
Az országgyűlés képviselőházának 4-04. zát és saját hivatalos tekintélyüket, hogyha lehetőleg- drákói ítéleteket hoznak. (Ügy van! Ügy van!) Fellebbezési vonatkozásban ugyanez az ügy megint nem egy tapasztalt felsőbb fórum, hanem egy másik zöld gyerek kezébe, az alispáni hivatalban dolgozó aljegyzői kar kezébe kerül, amelynek tagjai igen sokszor pajtáskodás, barátkozás és az alsó fokon ítélkezett barátaiknak nem-dezavuálási elve alapján intézik el másodfokúlag az ügyet. A miniszter úrnak konkrét esetet is hozhatok fel. Nemrégen volt nálam egv jóravaló í'öldmíves ember, aki a következőket panaszolta: «Uram, a földemre vitt ki a fiam egy nagy kocsi trágyát. Szembejött vele a szomszéd uradalom intézője, és mikor találkoztak az úton, az én fiam nem tért ki, abban az okoskodásban lévén, hogy miután ő terhes kocsival van, amaz pedig egyszerű kis homokfutó kocsival, ne a terhes kocsi térjen ki. hanem térjen ki amaz. Megálltak egymással szemben az titon.» Bizonyos ideig tartó perlekedés után végtére mégis a kisgazdának a fia tért ki. az intéző úr azonban följelentette a szolgabírói hivatalban útrendőri kihágásért. — «Kaptam » fiamért» — folytatta — «egy büntető parancsot öt pengőre. Miután tudtam, hogy igazam van, miután terhes szekérrel az eddigi jogszokások szerint nemén tartoztam kitérni, hanem amaz, tárgyalást kértem.» Ha ezen a tárgyaláson a szolgabíró fenntartotta volna az öt pengő büntetést, erre még azt mondanám, hogy következetesen járt el, azonban, miután akadt itt valaki, aki az ő büntető parancsa ellen tárgyalást mert kérni, jóllehet, ez a kisgazda tanúival ment be a tárgyalásra, ennek tanúit ki sem hallgatta, ellenben felemelte büntetését 30 pengőre és 3 pengő eljárási költségre. (Kun Béla: Ez a kisgazda-uralom Magyarországon?) Mindezt azért, mert nem tért ki terhes szekerével az intéző úr kocsijának. Itt még nem búsulnám el magamat annyira ezen a dolgon, ha ez csak ott történt volna meg. de ez a kisgazda megfellebbezte a főszolgabíró végzését az alispáni hivatalhoz, és az alispáni hivatal azt indokainál fogva helybenhagyta. Elmondok azonban a miniszter úrnak egy másik konkrét esetet, amelyet tegnan hallottam, s amely egy budapesti nagybankkal történt meg. Ez a nagybank 1912-ben — jól méltóztassék a terminusokra vigyázni — megfellebbezett effy illetékkiszabást, amely 600 aranykoronára szót. A. folyó évben, tehát 17 év után, kan egy felszólítást attól a pénzügyigazgatóságtól, ahova 1912-ben beadta a fellebbezését, hogy, miután időközben ez a 600 aranykorona néhány fillérre devalválódott, • nyilatkozzék: fenntartja-e még a fellebbezését? (Derültség.) Erre az illető bank azt felelte: természetesen esze-ágában sincs ma már fenntartani. Mit tesz Isten J A bank egy hét múlva kan egy kivetést Miután a válaszára 1 rjengő 60 filléres bélyeg kellett volna, és ezt elmulasztotta ráragasztani megbírságolták ennyi meg ennyi bélyegilletékre. (Derültség.) Bocsánatot kérek, t. miniszter úr, ez komikum, de keserves komikum. Ez egy undok, utálatos, kellőképpen el nem ítélhető rendszer, amelynek végét kell vetni. Nem azért vagyunk adófizetők, nem azért tartunk fenn óriási áldozatok árán egy óriási tisztviselői apparátust, hogy bennünket kunirozzanak. Mert ezt már egyébnek, mint kunirozásnak nem nevezhetem. A pénzügyigazgatóság hivatalosan felszólítja az illetőt: fenntartod-e fellebbezésedet s mikor az illető a hivatalos felszólításra azt feleli; eszemülése 1930 június 6-án, pénteken. 163 ágában sincs — akkor bélyegcsonkításért, azért, mert válaszára nem tett 1 pengő 60 filléres bélyeget, megbírságolják. Mit jelent ez? Vagy — bocsánatot kérek — meg vannak háborodva abban a hivatalban, és akkor orvosi megfigyelés alá kell helyezni azt, aki így jár el, vagy pedig olyan tendenciával, olyan rendszerrel állunk szemben, amelyet minden tisztességes polgárnak vissza kell verni. Arra kérem a t. miniszter urat, — akiről nagyon jól tudom^ hogy maga is ismeri az életet — hogy méltóztassék azoknak a vidéki kis potentátoknak utasításokat adni a tekintetben, hogy ezekkel a kihágási ügyekkel kissé csínján bánjanak. Hogy amikor a paraszt nem tud adót fizetni, mert nem kap a takarékpénztárban pénzt, birtoka pedig nem hoz annyit, hogy adótartozásának eleget tehessen, akkor mindenféle jogcímen, — azért, mert hernyófészek van a fán, vagy mert kiürült a vizes tartály, amelynek ott kell lennie a tűzrendészeti szabályzat szerint, vagy mert véletlenül nem tért ki X-nek vagy T-nak az úton, vagy mert véletlenül trágya van az udvarán, vagy mert a kazalját félméterrel közelebb tette a szomszédhoz, mint ahogy azt a megyei szabályzat meerengedi — szóval a jogcímek ezer és ezer fajtáiát felhasználva, szakadatlan bírsággal sújtsák, üldözzék, s ennek a kérdésnek a háta mögött mésr az a tudat is legyen, hogy ngyanaz a hatóság, amely ezt a bírságolást eszközli és végső fokon azt jóváhagyja, ezekből a bírságpénzekből ilyen vagy olyan címen, osztozik: ez olyan atmoszférát teremt odakünn, amelyet az ország érdekében kívánatosnak nem tartok. Nagyon kérem a mélyen t. kormányt, méltóztassanak addig, amíg ez a rettenetesen nehéz belvzet fenáll, figyelmeztetni ezeket a bírságoló hatóságokat, hoey ezzel a jogukkal nagvon csínján éljenek. Ez az állandó bírságolás odakint a néo között nagyfokú elkeseredést okoz, amelynek következményeit nem szeretném viselni. Pedig — sajnos — az a helyzet, hoeyha arra kerül a sor, hogy azokat viselni kell, maid bennünket fos- az a hullám elsősorban érni, akik pedig ebben bűnösek nem vagyunk; azok azonban, akik abban bűnösek, itt fosnak ülni biztonságban a hivatalok sötét odúiban, s mi fogjuk megszenvedni a»t a bűntamelvhen semmi részünk sincs. (Ügy van! bálfelől.) Elnök: Szólásra következik 1 ? Urbanics Kálmán jegyző: Nincs senki szólásra feliratkozva. Elnök: Kíván-e még valaki szólni? (Nem!) Ha senki sem kíván szólani, a vitát bezáromi. A pénzügyminiszter úr kíván nyilatkozni. Wekerle Sándor pénzügyminiszter: T. Képviselőház! (Halljuk! Halljuk!) Kifogás tárgyává méltóztattak tenni azt. hogy az állani a letétek után kamatokat nem fizet. Ez törvényen alapszik. A letétek után az állam sem kap kamatot, és így azt az állam sem fizethet. Enyhítve van azonban ez az állapot azáltal, hogv a letevőnek nem kell mindig készpénzben elhelyezni ezeket a letéteket, hanem médiában van betétkönyveket vagy kamatozó értékpapírokat letétbe tenni. A magam részéről a jelenlegi helyzeten nem segíthetek rendelettel, mert ez törvényben foglalt intézkedés, amely egybefügg azzal, hogy az állami pénzek a Banknál nem 1 kamatoznak, és amely összefügg egész szanálási rendszerünkkel, 94»
