Képviselőházi napló, 1927. XXIX. kötet • 1930. június 3. - 1930. június 25.

Ülésnapok - 1927-402

Àz országgyűlés képviselőházának k mert ennek nem tudása senkit sem ment — annak még nagyobb a felelőssége. Es ha valakinek bármilyen betegség következtében ájulási rohamai vannak, még nagyobb a felelőssége úgy neki, de ebben a tekintetben még a hozzátartozóinak is, hogy egyáltalában az a gondolata jöhetett, hogy ő valaha Budapesten ilyen óriási forgalom közepette gépkocsivezető legyen. Elnök: A képviselő úr beszédideje lejárt, kérem tehát, szíveskedjék beszédét befejezni vagy a beszédidő meghosszabbítását kérni. Szilágyi Lajos: öt- percnyi meghosszabbítást kérek. Elnök: Kérdem a t. Házat, méltóztatik-e a képviselő úr által kért meghosszabbítást megadni, igen vagy nem? (Igen!) A Ház a kért meghosszabbítást megadja. A képviselő úrnak tehát még öt pere áll rendelkezésére. Szilágyi Lajos: T. Ház! En a belügyminiszter úrtól rendőri beavatkozást kérek, az automobilisták szigorú ellenőrzését, a halálos baleset folytán kíméletlen szigorú eljárást. Elismerem, hogy á rendőrség most megtette a magáét, elismerem, hogy a tettest letartóztatta. Nagyon jó hatást tett a székesfőváros lakossága előtt a kíméletlen eljárás, a kíméletlen szigor. Hasonlóképpen nagyon jó hatást tett a vizsgálóbírónak eljárása is. Ellenben mi lesz tovább? A székesfővárosban élő anyákat érdekli az, hogy a gyermekkocsik sorsa a járdán a jövőben mi lesz? Tud-e garanciát nyújtani az igen t. belügyminiszter úr abban a tekintetben, hogy a járdán a gyalogjáró legyen feltétlenül az úr, és ha a járdán történik szerencsétlenség és elgázolás, akkor a legkegvetlenebb szigorral lesz megtorolva az ilyen eljárás? A megsértett jogrendet a bírói ítélet mindenesetre helyre fogja állítani, s azt hiszem, az egyenlő elbánás elve is érvényesülni fog, mert nem lesz más az igazság a szerint,^ hogy Eáludi Sári budapesti lakosról van-e szó, vagy pedig egy egész egyszerű soffőrről. De az igen t. belügyminiszter úrtól szabályoztatni kérem azt, hogy Budapest területén mely időpontban és hol lehet igazolvány nélkül gyakorolni. (Jánossy Gábor: Zárt helyen, éjszaka! — Derültség.) Egy bizonyos: a Városliget

r délután 6 óna körül — úgy tudom, hogy 6 óra körül történt a szerencsétlenség — abszolúte nem lehet alkalmas ^ gyakorlóterület az automobilvezetés elsajátítására. Megemlítem még, hogy ugyanennél a^ szerencsétlenségnél sajnálattal kellett konstatálnia minden szemtanúnak azt, hogy majdnem 40 perc telt bele abba, amíg a mentők a helyszínére érkeztek. Es íme, az előbb említett felelősség! Amikor a közlekedésrendészeti kódex a gázoló kocsi vezetőtől várja az első segélynyújtást és a gázoló kocsi vezetőtől várja azt, hogy gondoskodik arról, ho^ jöjjön orvosi segítség, akkor beletelt 40 perc abba, — állítólag hibás telefombejelentés következtében — míg az orvosi segítség odajött. Em ismerem a belügyminiszter úr erélyét ezekben a kérdésekben, és felszólalásomnak nincs is más célja, mint hogy arra kérjem a belügyminiszter urat, hogy az egyébként fokrólfokra javuló kÖzlekedésrendészet terén méltóztassék ebből a szomorú tapasztalatból kifolyólag is intézkedni, hogy a jövőben & székesfővárosban ilyen eset meg aie ismétlődhessék. Erre az intézkedésre^ erre a miniszteri beavatkozásra a székesfőváros lakosságának szüksége van. (Jánossy Gábor: Mindenkinek!) A székesfőváros lakossága várja a belügyminisz'. ülése 1980 június í-én, szerdán. Í0E» ter úrtól a cselekedeteket, hogy a jövőben hasonló esetek ne ismétlődhessenek meg. (Helyeslés.) Elnök: A belügyminiszter úr óhajt válaszolni! Scitovszky Béla belügyminiszter: T. Képviselőház! (Halljuk! Halljuk!) A képviselő úr egy sajnálatos esetből kifolyólag interpellált, amelyet magam is sajnálok, hogy megtörtént, mert hiszen egy fiatal életet rabolt el, de viszont sajnálatos az is, iaki ennek a szomorú eseménynek okozója volt, aki a maga könnyelműségéért mindenesetre bíróság előtt fogja a maga méltó büntetését elvenni. Az tagadhatatlan, hogy mindenesetre összes fennálló rendelkezéseinkkel szemben történt az eset, amely ellen mi védekezni alig tudunk, mert rendelkezéseinket hiába adjuk ki, ha magában a közönségben nincs meg a megfelelő lelkiismeretesség, hogy ezeket a rendelkezéseket be is tartsák. A jelen esetben mérhetetlen nagy könnyelműség történt, mert egy olyan nő ült a volánhoz, aki nem értett a soffŐrséghez, és akinek nemcsak hatósági engedélye nem volt, de még az úgynevezett gyakorló engedéllyel sem bírt; kizárólag egy orvosi bizonyítvánnyal rendelkezett, amely őt a soff őrség szempontjából egészségesnek találta* Mármost ebből természetesen az egész felelősség az illetőre hárul, aki, amint mondom, nem rendőri büntető eljárás,- hanem rendes bírói eljárás alá vonatott. A magunk részéről, mint rendőrhatóságnak, csakis arra terjed ki továbbra is fokozottabb mérvben a kötelességünk, hogy lehetőleg a minimumra szorítsuk a szerencsétlenségeket, amelyek egyrészt a gyalogjáró közönségnek mulasztásai, de egyrészt a soffőrök mulasztásai révén állanak elő. Egyiknek • terhére sem akarok sem többet, sem kevesebbet róni, de reményünk van arra, hogy a megfelelő kioktatá sokkal és kitanításokkal — jóakaratú kitanításokra gondolok — éis pedig* úgy magában az iskolában már az ifjúság részére eiszközlendő kitágításokkal, mint a nagyközönség részére eszközllendo kioktatásokkal életbe tudjuk léptetni és a gyakorlatba át tudjuk vezetni az új közlekedési kódex szigorú rendelkezéseit, a szigorúbb soffőrvizsgákkal pedig el akarjuk érni, hogy a soff őrök is teljes lelkiismeretességgel tartsák be azokat a kívánalmakat, amelyeket az új kódex előír. Reméljük ezek alapján, hogy mindenesetre simábban és megfelelőbben fog lebonyolódni közúti forgalmunk, mint ahogy ez a múltban történt, örömmel állapíthatom meg, hogy már eddig is nagy javulás állott be ezen a téren úgy a gyalogjáró közönség részéről, mint pedig az automobilisták részéről is. Ellőre kijelentem, nem élek abban az illúzióban, hogy a szerencsétlenségeket teljes mértékben ki tudjuk küszöbölni, de ki kell tudnunk küszöbölni a könnyelműség által okozott szerencsétlenségeket. Véletlenség folytán mindig elő fognak fordulni ilyen esetek, szándékosságból nem hiszem, hogy előforduljanak. Arra azonban igyekeznünk kell, hogy könnyelműségből elő ne fordulhassanak. Az egyszer tagadhatatlan, hogy magán a járdán a gyolgjárók az urak, és ott az automobilistáknak kell arra törekedniök, hogy ezt az úttestet a maguk részéről semmiféle vonatkozásban el ne foglalják. Viszont a kocsiúttest a, kocsik, az autók részére van fenntartva. Itt viszont a gyalogjáróknak kell a maguk részéről szigorúbban betartaniuk a rájuk vonatkozó rendelkezéseket. De ebből az esetből kifolyólag egy tanulság van, amelyet nem ebből az egy incidensből ki15*