Képviselőházi napló, 1927. XXVIII. kötet • 1930. május 13. - 1930. május 28.

Ülésnapok - 1927-392

Az országgyűlés képviselőházának 39%. Laza összekötőkapoos, amelynél sohasem tudta a legnagyobb kedvezményt engedélyező ország, hogy hány másik országnak engedélyez ellen­szolgáltatás és ellenérték nélkül kedvezménye­ket, tehát sohasem a do ut des elve alapján köt­tettek a szerződések, hanem mindig úgy, hogy az esetleg megadott legnagyobb kedvezményben ellenszolgáltatást nem nyújtó, de a legnagyobb kedvezmény elvét és eredményeit igénybevevő harmadik, negyedik és tizedik állam is része­sült. Ez vezette már a békeidőben a rendkívül előrelátó és különösen gazdasági kérdésekben nagy érzékkel bíró német gazdasági politikát Caprivi alatt arra a megfontolásra, hogy igye­kezzenek nem külön-külön egy-egy állani által kötött szerződésekben összefoglalni a közös ér­dekeket, hanem igyekezzenek egymással köl­csönösen tárgyalni, nagy gazdasági blokkokat létesítvén. így folytak le a Németország, az Osztrák­magyar monarchia, Belgium és Svájc közötti tárgyalások az 1891-es évben, amelyeknek elv­ben és papíron tényleg sikerült elérniök, hogy ennek az öt hatalmas középeurópai államnak közös gazdasági érdekei közös nevezőre hozas­sanak. A viszonyok akkor ennek a szélesebb gazdasági alapon felépült szövetségtervnek megvalósítását megakadályozták. A háborúban és a háború után következő gazdasági menta­litás az előbb említett féltékenységi és egy­másrautaltság! érzésnél fogva, szintén megaka­dályozta ennek megvalósítását. A legnagyobb kedvezmény teljes mértékben kiélhette magát és a nemizeti önellátásra való törekvés előbb kényszerűségből, utóbb megszokásból és ké­nyelemből egész Európát áthatotta. így tör­tént, hogy még az a két állam is, amely leg­tovább állott ellen a legnagyobb kedvezmény elve keresztülvitelének, Franciaország és az Unió az utóbbi időben behódolt és szintén alá­vetette magát ennek az elvnek. A legérdekesebb azonban ebben a dolog­ban, hogy két hatalmas motorikus erő hozta létre ezt az elzárkózó és nemzeti autarfchikus eredményekért küzdő gazdasági politikát, két olyan erő, amely első pillantásra ezzel ellen­tétben látszik lenni, az egyik a nemzeti érzés, a másik pedig a demokratikus gondolat. A nem­zeti érzés az önellátásra törekvő gazdasági be­rendezkedést azért pártolta és pártolja ma is, mert abban a véleményben van, hogy az a mi­nél teljesebb önállóságot biztosítja a nemzeti termelésnek. A demokratikus gondolat ezzel ellentétesnek latsaik, mert hiszen minden de­mokrácia világösszefogásra törekszik és a gaz­daságban is világgazdasági összefüggésekre és szabad kereskedelemre törekszik. Mégis ezzel ellentétben a demokratikus gondolat az utolsó tíz év alatt szintén ezt a nemzeti elzárkózó gazdaságpolitikát pártolta, azért, mert úgy vélte, hogy ekképpen képes biztosítani minél több munkaalkalmat saját polgárainak a nem­zet határain belül. így jött létre az az ellent­mondásnak látszó tünet, hogy a XIX. század angol liberális gazdasági .politikájával ellen­tétben a demokratikus fejlődés, a demokratikus haladás nem a szabadkereskedelem, hanem a nemzeti elzárkózási vámpolitika mellé állott. S ez a szellem uralkodik ma is Hága és Párizs után egész Európában, mert amíg a nagypoli­tika vezetői lépten-nyomon hangoztatják, hogy ezek csak átmeneti jelenségek, amelynek hatá­rait és korlátait le kell és le fogják törni, — hiszen Briand csak a legutóbbi napokban bo­csátotta ki egy nagy európai kereskedelmi és gazdasági szövetségre vonatkozó kérdőpontjait, — addig a szakreferensek, akik a konkrét ese­ülése 19$0 május 15-én, csütörtökön. 79 tek tárgyalására a tárgyalóasztalhoz leülnek, — mint erre rögtön a saját magunk esetében rátérek — ezzel ellentétben a legridegebb el­zárkózás és a legautarkhikusabb törekvések szószólói és képviselői. (Űpy van! a középen.) Loucheur, különben a mi barátunk, aki nagyszerű pártatlansággal képviselte, hogy úgy mondjam, a döntőbíró, vagy legalább is az elnök szerepét a hágai és párizsi tárgyalásoknál, ezek­nek a tárgyalásoknak befejezése után egy nyi­latkozatban kijelentette, hogy annak a két fér­fiúnak tanulmányozására kell bízni Közép- és Kelet-Európa gazdasági pacifikálásának kér­dését: Layton-ra és Litzre-re, akik olyan nagy­szerűen elvégezték Ausztria gazdasági tanulmá­nyozásának és szanálásának dolgát és akik a leghivatottabbak ennek a feladatnak elvégzé­sére. S hozzátette, hogy a háború által szétszag­gatott szálak összekötése és egy nagy közép- és keleteurópai kibékülés gazdasági téren a leg­közelebbi feladat. Schober osztrák kancellár pe­dig Párizsban egy interjúban kijelentette, hogy a mai gazdasági szerződések rendszere tartha­tatlan és hozzáteszi, hogy a legnagyobb kedvez­mény elve is ideiglenes, átmeneti valami, tol­dozó-foldozó munka, amelynek a gazdasági élet­ből -mielőbb el kell tűnnie. S mit szóljunk Miro­nescu román miniszter úr nyilatkozatairól, aki csak néhány^ héttel ezelőtt jelentette ki, hogy semmi sem áll útjában, hogy Magyarország és Románia gazdasági kérdésekben megértsék egy­mást, és hivatkozom Manoilescunak a legutóbbi napokban Budapesten «Az agrárországok tra­gédiája» címen tartott előadására, amelyben és az azt követő interjúban szintén hangsúlyozta, hogy Közép- és Kelet-Európa kis államainak meg kell egymást érteniök, mert erre őket élet­céljuk és életfeladatuk kötelezi. Ezzel szemben azonban mi a tényleges hely­zet? Kezdem Ausztriával. Ausztriával azért, mert az ausztriai szerződési tárgyalások meg­újítása, illetve kiegészítése napirenden van és mert mindazokkal a bíztató hírekkel szemben, amelyek talán osztrák forrásból a legutóbbi he­tekben és napokban napvilágot láttak, a való­ság más. A való és meztelen tény az, hogy sem­mivel sem haladtunk lényegében előre e tárgya­lások terén és Magyarországot ezen a téren Ausztria részéről, mint legnagyobb fogyasztónk részéről, súlyos gazdasági veszedelem fenye­geti. Ausztriában Schober kancellár úr panasz­kodott, hogy eddig Ausztria vámvédelemre volt — igaz — szorulva minden szabadkereske­delmi óhajuk ellenére, amelyet egy évtized óta tápláltak, de soha valóra nem akartak váltani, de ez meg fog most már változni — szerinte — és ugyanekkor meg fog változni a két ország egymáshoz való viszonya is. Mit mutat a való­ság? A valóság e Ihelyett azt mutatja, hogy Ausztriában párt és kereső-osztályokra való különbség nélkül a gabona- és lisztyámok, a cu­korvámok súlyos emelését követelték és követe­lik most is, esetleg — amire rögtön rátérek — egy belső lisztadó behozatalával. Magyarország­nak és Jugoszláviának külön-külön harcvona­lon való küzdelme ebben a kérdésben csak meg­nehezíti helyzetünket és megkönnyíti Ausz­triáét. A helyett, hogy sikerült volna összefog­nunk a közös érdekek megvalósítása érdekében, most Ausztria mint nevető harmadik ijeszti Magyarországot Jugoszláviával és Jugoszlá­viát Magyarországgal, mert nincsen olyan együttes és erőteljes fellépésünk, amellyel vele szemben érvényesítené a méltányosság határáig jogos érdekeinket. (Élénk helyeslés a jobbolda­lon és a középen.)

Next

/
Oldalképek
Tartalom