Képviselőházi napló, 1927. XXVIII. kötet • 1930. május 13. - 1930. május 28.

Ülésnapok - 1927-392

Az országgyűlés képviselőházának 392. maga 10.000 holdját! 5:0 Bethlen javára! így dőlt el! — Zajos ellenmondás ok a jobboldalon.) «A negyedik tétel pedig — mondotta felsőházi beszédében a miniszterelnök úr — az, hogy az a követelés, hogy azért fizessünk reparációt, hogy ezzel Magyarország pénzügyi függetlenségét megvásároljuk, még akkor is, ha Magyarországnak a békeszerződés értelmében megállapítandó fizetőképessége ezt indokolná, ellentétben állana a békeszerződés intencióivalés ez a követelés Magyarország szorult helyzetének kihasználására tendálna és erre a magyar kormány segédkezet nem nyújthat.» Ennek a tételnek a cáfolata az az örömteljes miniszterelnöki megállapítás, hogy amikor a hágai megegyezés megköttetett, a miniszterelnök úr kijelentette: meg van a pénzügyi szuverenitás. En ezzel szemben anár bebizonyítottam, hogy pénzügyi szuverenitásunk nincsen, mert hiszen az első egyezmény 11. cikkének (Fábián Béla: Sem pénzünk, sem pénzügyi szuverenitásunk! — Propper Sándor: Mindenünk el van zálogosítva: a só, a dohány, a gyufa! Miért áltatjuk magunkat?) konstrukciója szerint Magyarország pénzügyi szempontból továbbra is teljesen alá fog kerüLná egy szervnek, a nemzetközi fizetések bankjának. Engedje meg a t. Ház, hogy most már rávilágítsak azokra a motívumokra, amelyek mellett kialakult az a helyzet, hogy Magyarország és a parlament kénytelen ma ezt a javaslatot, mint egy kényszerhelyzetből eredő olyan alkotást tárgyalni, amelyen javítani és korrigálni nem lőhet. A kényszerhelyzetet önmagára nézve a külföldi tárgyalásokon megteremtette a kormány és a kényszerhelyzetet Magyarország számára idebent megteremtette szintén a Bethlen-kormány. Nehéz szívvel jutottam arra a konklúzióra, hogy ezt a kényszerhelyzetet tisztán csak azért teremtette meg, hogy módot adjon az optánsok kártalanítására. Nem lehetett volna megmagyarázni az országnak azt, hogy az optánsok at kártalanítják akkor, amikor tudvalevőleg a hadikölcsönkötvénytulajdonosok százezrei nem nyernek kártalanítást, amikor egyéb címlettulaj (ionosok, akikkel szemben az adós az állam, nem tudnak hozzájutni a maguk kárigényének megtérítéséhez. A kormány tisztában volt a maga nehéz helyzetével és burkolt formában más címen a múlt likvidálása címén vállalta a fizetést súlyos feltételek között. Csakhogy különös dolog, hogy amíg a miniszterelnök úr idebenn állandóan azt hangoztatta, hogy nem fizetünk jóvátételt, hogy erről nem lehet szó, hogy Magyarország további jóvátétel fizetésére nem kötelezhető, ugyanakkor az ő egyik legfőbb munkatársa, a fődelegátusok között a kormány megbízottja, báró Korányi Frigyes, jóvátételről beszélt. A Times egyik számában 1929. november 15-én nyalt levelet írt báró Korányi Frigyes a Times főszerkesztőjéhez. Ebben a levélben a következőket mondja (olvassa): «Ön egészen helyesen mondja, hogy Magyarország 1943 után köteles jóvátétel fejében egy eddig meg nem határozott összeget fizetni». T. Ház! Annakidején én ezt a közleményt megkritizáltam a napi sajtóban és csodálkozásomat fejeztem ki a felett, hogy báró Korányi Frigyes jóvátételről beszélt, amikor idehaza Bethlen miniszterelnök lesaögezte azt, hogy jóvátételt pedig nem fizetünk. Akkor báró Korányi Frigyes engem megcáfolt és most már módom van cáfolatával szemben magát az eredeti közleményt prezentálni, a Timesnek 1929. november 15-iki számát, amelyben expressis verbis megvan az a nyilatkozata, amely szerint ülése 1930 május 15-én, csütörtökön, 77 Magyarország reparáció fizetésére hajlandó és köteles. ' Most kérdem a t. Házat, miért és hogyan történhetett az, hogy míg egyfelől Magyarországon a hazai közvélemény felé a t. miniszterelnök úr arról beszélt, hogy fizetni nem fogúnk reparációt, mert tisztában volt azzal, hogy^ ez a kormány ellen zúdítaná az egész közvéleményt, az adókkal és az eddigi jóvá" tételi terhekkel agyonsújtott társadalmat, ugyanakkor kint báró Korányi Frigyes jóvátételről beszél a Times főszerkesztőjének. Ennek csak az a komédia a magyarázata, amelylyel ezt a kérdést lejátszotta a t. kormány egy külső szereposztásban és egy belső szereposztásban. : «if; Elnök: A képviselő urat sértő kifejezéseért rendreutasítom. (Ko then stein Mór: Nem is vettük észre!) Egyúttal figyelmeztetem a képviselő urat, hogy beszédideje lejárt, szíveskedjék beszédét befejezni. Pakots József: Tíz perc meghosszabbítást kérnék. Elnök: Méltóztatnak a meghosszabbítást megadni? (Igen!) A képviselő úrnak még ti* perc áll rendelkezésére. Pakots József: Állítom és bizonyítottam, hogy a magyar kormánynak módja lett volna arra, hogy kikerülje a további fizetési lehetőségeket, mert^ hiszen egy ajánlat is feküdt a magyar kormány előtt, amelyet a román kormány tett a másik két ententeállam hozzájárulásával, mely szerint, ha kölcsönösen töröltetnek a követelések és tartozások, akkor többé semmiféle jóvátételi igényt nem támasztanak Magyarországgal szemben. Értette ezt a román kormány úgy, hogy az optánsok követelései is töröltessenek/Most nem szállok vitába azzal a felfogással, hogy vájjon méltányos, vagy méltánytalan-e lemondani arról, hogy az elkobzott birtokoknak ellenértéke megfizettessék azoknak a magyar állampolgároknak, akik kárt szenvedtek. En azt mondom, hogy erről lemondani nem lehet, mert ez olyan jog, amelyet érvényesíteni kell. Benne van a békeszerződésben. En csak azt hibáztatom, hogy a magyar kormány jutott abba a helyzetbe, hogy ő előtte vettetett fel így a kérdés, hogy amennyiben pedig ő lemond ezekről a jogokról, akkor Magyarország további jóvátételi fizetési kötelezettsége megszűnik. A kormány maga számára teremtette ezt a helyzetet, mert ha nem ült volna le közvetlenül a tárgyalóasztalhoz, hanem engedte volna a peres feleket tárgyalni, akkor nem állott volna elő az aut-aut kérdés, az élethalál kérdése. A hibás politika, amelyet a miniszterelnök úr folytatott, juttatta tehát ide az országot. Állítom és bizonyítottam, hogy Magyarország 1944 után az adózók filléreiből fogja fizetni az optánsofcat. Maga a miniszterelnök úr ebben a, kérdésben igen szorult, nehéz és kényes helyzetben lehet, mert a miniszterelnök úrnak személyes érdekeltsége itt nyilvánvaló. Engedje meg a miniszterelnök úr, hogy olyan szavahihető tanura hivatkozzam, akinek szavahihetőségét ő maga sem vonhatja kétségbe, mert ez senki máé, mint gróf Bethlen István. A miniszterelnök úr azt mondotta a Felsőház ülésén 1929 november 6-án, hogy «önmagam nem akarok az optánsügyre befolyást gyakorolni, mert személyesen érdekelve vagyok.» E mellett az érdekes miniszterelnöki kijelentés mellett tett még egy másik kijelentést is, mégpedig a Képviselőház külügyi bizottságának ülésén s ez szórói-szóra így hangzik: «Amennyiben az ország illetékes tényezői azt kívánnák, hogy az