Képviselőházi napló, 1927. XXVIII. kötet • 1930. május 13. - 1930. május 28.

Ülésnapok - 1927-391

50 Az országgyűlés képviselőházának saság kiadványa és amit a Korányi-féle levél mond, az mind megegyezik a később történt tényekkel. Nem értem tehát azt, hogy miért méltóztatnak kifogásolni azt a tételemet, hogy lényegileg és valóságíban 1943-tól 1966-ig mégis csak a magyar adófizetők egyeteme szolgáltat be járulékokat az A- és B-fazékba (Elénk derültség. — Friedrich István: Ügy van! Ez^ húsosfazék!) a nagyhatalmak klirkig-hivatalának közvetítésével. (Zaj.) Nem képzelem tehát azt, hogyha valaki ezt a, kérdést minden elfogultság nélkül, teljesen tárgyilagosan tekinti és nem akar sem védeni mindenáron, sem pedig támadni mindenáron, ne lássa be azt, hogyha egyszer kétségtelen az, hogy a kormány nem tudja dokumentálni, miképpen állott elő ez a 13*5 millió a 11 pont alapján a bukaresti békétől gördülő anyagi. (Derültség a szélsőbaloldalon.) és ha viszont más oldalról látom azt, hogy pontosan 13-5 millió az utolsó huncut fillérig az az összeg, amelyet az adófizetők fizetnek a'bba a központi takarékpénztárba valahol a külvilágon, (Derültség balfelől.) és kétségtelen az, hogy az utolsó huncut fillérig ugyanazt az összeget adják vissza az ententeék. felveszik és visszaadják az A- és B-alapra, akkor hogy lehessen nézeteltérés abban a tekintetben, hogy ezeket az öszszegeket mégis csak a magyar adófizetők fizetik. Ezt én teljességgel nem tudom megérteni, azonban én — sajnos — csak a magam feje szerint tudok gondolkozni, másért nem vagyok felelős, én pedig a kérdést így látom, és úgy látom, ísy látják kívülem még mások is. így ez adja meg nekem azt az erkölcsi, szociális és jogi bázist, amelynek alapján indítványomat előterjeszteni bátorkodtam, azt mondván, hogy miután megtörtént a dolog és miután ezen a nagy egyezményen javítani nem lehet, — bár napokig vitatkozhatunk, hogy jó-e vagy nem jó, de megtörtént, — nem is kritizálom érdemlegesen, hozzá is járultam volna, ha némi előzékenységet tapasztaltam volna — merev elutasítás helyett — ama javasla tekintetében, — hogy miután így megterheltük a magyar nemzetet 1943-tól 1968-ig az optánsperek és társaik elintézésére, ennek folytán legalább 25% juttattassék azoknak, akik háborúban és békében sokkal inkább szenvedtek. Részemről ez a javaslat nem egy incidentals föllobbanás, ez részemről egy átérzett és teljességgel, nagyon végiggondolt felfogás, amelynek ez a folyománya. Emlékeztetem arra a mélyen t. miniszterelnök urat, hogy mikor és kabinetéből kiváltam, összekülönbözésünk legutolsó indoka az volt, hogy nem fogadtam el a kormánynak azt a javaslatát, hogy a kényszerkölcsönt hatjsák be különböző szegény embereken is, árverésekkel és miegyebekkel. Kegyeskedjék emlékezni rá, a minisztertanácsban különvéleményt adtam be, amely szerint kértem, hogy a kényszerkölcsönt szedjék be gazdag emberektől, mert ezektől szedheti be az ország könnyen. Kegyeskedjék emlékezni rá, e körül akkor nagy vita folyt közöttünk, s szerepelt a pártban is. Hogy kinek van igaza és kinek nincs igaza, ezt ma nehéz eldönteni, az utókor fog ebben állástfoglalni, de hangsúlyozom azt, hogy ez a javaslatom semmi egyéb szellemi és erkölcsi hátterére nézve, mint olyan természetű indítvány, amit akkor tettem miniszterkoromban. Szociális felfogásom nem változott meg. Ha akkor jogosultsága volt a szociális gondolkozásnak, ma kétszeresen van, mert itt aztán félre kell tenni minden tréfát, (Ügy van! Ügy van! a szélsőbaloldalon.) meg kell azt állapítani, 391. ülése 1930 május H-én, szerdán. hogy a magyar nép lelke ma a letargiától a fogcsikorgatásig olyan lelki hullámok között vergődik, amelyeknek jövőjét kiszámítani kellőképpen nem lehet. (Űgy van! Ügy van! a baloldalon. —- Kun Béla: A magyar nép gazdaságilag tönkre van téve teljesen!) Nem tartozom ahhoz a felfogáshoz, mintha csendőrrel, rendőrrel és taktikával el lehetne intézni a magyar néplélek nagy kérdéseit. (Felkiáltások a szélsőbaloldalon: Nagyon helves! — Ras sa y Károly: Ez így van!) Ezt nem lehet megtenni, t. Ház! A magyar néplélek szempontjából a kommunizmus melegágya az, ha látja az egyik oldalon a takarékosság hiányát, a fényűzést, az állások halmozását, a pajtáskodást, különböző illetéktelen hasznokat, és a másik oldalon nyomorúságot;, éhezést és az ország lefelé süllyedését látja, (Rassay Károly: A közönyt!) akkor igenis ez az a szellem, amely a kommunizmus melegágya, és ha egyszer megérik a helyzet és a népegyensúly felborul az erkölcsi méltatlankodás súlya alatt, akkor nincs többé annyi csendőr és rendőr, amennyi meggátolja a nagy bajokat. (Ügy van! a bal- és a szélsőbaloldalon.) Engem egész politikai pályámon — miniszterkoromban és ma is — az a felfogás vezet, hogy nem tekintem demagógiának, ha valaki alkalmazkodik a népiélekhez, ha számol a magyar néplélekkel, a magyar lélek erkölcsi kívánalmaival. En számolok ezzel és amikor látom, hogy eddig a hadikölcsönök terén merev elzárkózás történt, voltaképpen az erkölcs megsértésével, amikor látjuk, hogy árvák pénzeit maga a magyar állam fordította hadikölesönökbe és ezért kárpótlást nem adtak, amikor a katonatisztek házassági óvadékai is elértéktelenedtek, amikor úgy látjuk, hogy semmi téren semmi orvoslás még nem történt, még csak kísérlet sem történt arra, hogy a háború és a béke egyéb nyomorultjain az állam valamikép segítsen: akkor számolni kell ennek a helyzetnek romboló hatásával, ha látja a nép, hogy az első eset, amikor mégis történik valami, ez a törvényjavaslat. Es ne mondja nekem senki, hogy ez izgatás vagy nem tudom, mi egyéb. A kakas szól, mert virrad, s nem azért virrad, mert a kakas szól. A magyar nép lelkében megvan ez az érzés, suttognak-buttognak, összebújnak, a magyar lelkekben már nagyjában forradalmi jelentőségűek ezek a dolgok, csak nem merik kifelé mutatni, mert ma ínég félnek a csendőrtől. Ha mindezt látom, igazam van, ha azt mondom: foglalkozzatok a néplélekkel és számoljatok a népiéleknek még a tökéletlenségeivel is! (Rassay Károly: Ügy van!) Es ne gondoljátok azt, hogy csak taktikával és csak csendőrrel el lehet intézni Magyarország jövendőbeli erkölcsi sorsát. (Ügy van! a baloldalon.) A kisember nem nézi kt a zárszámadásokat, — bár nézné — nem nézi át a költségvetéseket, a nép a jelenségek után ítél. S amikor a nép látja, hogy még arra is volt pénz, hogy Tihanyban a halak szerelmi életének tanulmányozására akadémiát állítsunk fel, amikor látja a nép, hogy minden téren-• olyan kiadások történtek, amelyökre szűkség nem volt, s amikor tudja, hogy mindeddig a szegények részére semmi sem történt, vagyis semmi jóvátétel nem történt a háború és a béke nyomorúságainaík enyhítésére: akkor igenis állítom, hogy a közönség érzi, hogy igazam vau abban, hogy ha még dédunokáink is azért fizetnek 1943 után 13*5 millió aranykoronáimért annak idején a trianoni szerződés szerkesztői akkor bölcs és méltányos lélekkel megcsináltak k:ét szakaszt: a 63.-at és a 250.-et, akkor ezen tör-