Képviselőházi napló, 1927. XXVIII. kötet • 1930. május 13. - 1930. május 28.

Ülésnapok - 1927-391

Az országgyűlés képviselőházának teszem a legünnepélyesebb becsületszót, ami a földön létezik, hogy én úgy érzem, úgy látom, hogy ennek ez volt a histórikuma. De akkor miért méltóztatnak ezt tagadni, (Friedrich István: Ez a baj!) vagy ha csak tagadni kénytelenek, akkor legalább miért nem méltóztatnak azon gondolkozni, nem volna-e célszerű méltányosan, konciliánsan kezelni azt az indítványomat, amellyel semmi egyebet nem céloztam, — és felszólalásomat kértem bizalmasnak kimondani a bizottságban — nem kértem mást, minthogy szociális, magasabb erkölcsi szempontokból lelki megnyugvás teremtessék azon az alapon, hogyha ezt a 13*5 milliót 23 esztendőn keresztül az optánsperek és társaik elintézésére kell fizetnünk, (Kun Béla: A magyar adófizetőknek!) — természetesen — akkor ennek kétségkívül logikai, erkölcsi folyománya az, hogy azért az indítványomért, hogy abból 25%-ot adjanak le, nem lett szabad volna még meg sem haragudni, hanem ebben a kérdésben konciliáns módon kellett volna eljárni, a kölcsönös meggyőzés tisztességes fegyvereivel. (Ügy van! Ügy van! a szélsőbaloldalon.) Titulescu nem azért dobta bele a 10%-os keleti reparációt, ihogy ezt ő komolyan megkapja valamikor, hanem beledobta mint huncut diplomáciai fogást. Miután ez már azelőtt régen felmerült, nem lehetett az senki számára meglepetés, ami azután történt. Mutatja ezt az a nyomtatvány, amelyet megkaptam a külügyminiszter úrtól, aki igazán konciliáns magatartásával minden ikérdes megvitatását mindenkor annyira megkönnyíti. Ö átadta nekem ezt az iratot, amely tartalmazza azon párizsi albizottság levélváltásait, amely megalakult az első hágai konferencián ezen kérdések megvizsgálására. Már ebben a dokumentumban azt mondja báró Korányi Frigyes, október hó 18-án intézve levelét a 'bizottság elnökéhez, hogy (olvassa): «L'extinction réciproque de toutes créances existantes entre ces États ou leurs ressortissants, d'une part, et la Hongrie ou ses ressortissants, d'autre part, y compris les créances des ressortissants hongrois plaignants devant les Tribunaux arbitraux mixtes sur la base des articles 63 et 250 du Traité de Trianon, et désignés d'ordinaire inexactement sous l'expression «optants». Báró Korányi Frigyes teíhát már 1929 október 18-án tudta, hogy velünk szemben felállították azt az igényt, hogy a reparációból együttesen, «extinction réciproque», vagyis kölcsönösen tüntettessenek el az egymással szemben táplált igények. Természetesen megmondották ők ottan, hogy azért mégis ennek dacára is kívánnak reparációt. Ezt tartozom hangsúlyozni, de az lehetetlenség, hogy ezt komolyan vette volna valaki, mert nyilvánvaló volt mindenkinek, hogy ez a kérdés csak zsarolási manőver, csak eszköz arra, hogy az optánsperekben tiszta helyzetet tudjanak teremteni. Ha tehát már báró Korányi Frigyes tudta azt 1929 október 18-án, hogy az optánskérdés és a jóvátétel kérdése a legszorosabban összefüggnek egymással, — hogy azután azt később a tizenegy pont után elkeresztelték járuléknak, ezt nem lehet komolyan venni, miután nem látok semmi olyan adatot, amely igazolná, hogy valaha komolyan tárgyalták volna a bukaresti békét és társait — tehát nagyon jól kellett tudnia mindenkinek, ehhez nem kellett semmi éleslátás előre, hogy igenis, bizonyos ellentét kétségtelenül fennforog a nemzet egyetemes érdeke és az optánsok érdeke között. Vagyis az kétségtelen és bizonyos volt, hogy mennél nagyobbra sül el a jóvátétel összege, annál több alap lesz az l. ülése 1930 május lJf-én, szerdán. 49 A- és a B-kassza számára. ÍTgy is történt. Ha mármost a& lenne a helyzet, hogy ma nem 13*5 millió lenne a járulék 1943 után, hanem például 3 *5 millió volna, és akkor az A- és B-kassza annyival kevesebbet kapna, kétsógbevonom, hogy az angol és francia adófizetők a miatt felháborodnának, hogy az ő pénzüket nem az optánsok kapnák, hanem a magyar adófizetők, még hozzá a szegények. A két dolog között tehát az összefüggés kétségkívül fennforog és ez adja meg az erkölcsi, logikai és jogi bázist az én 25%-ps javaslatomh'z. amellyel a legjobbat szándékoltam ós nem kívántam semmi melléktekintetet szolgálni. Ha tehát ilyen előzmények után megnézzük az Angol Királyi Külügyi Társaságnak február 13-án kelt azt a ref erádájiát, amelyben az foglaltatik, hogy román, vagy oláh részről javaslatot tettek abban az irányiban, hogy töröltessék kölcsönösen mindenféle igény, vagyis a magyar optánsok és társai kérdése töröltessék, viszont töröltessék minden jóvátételi kérdés is, akkor látjuk, hogy nem is olyan abszurdum az, j'mhrt ahogyan akkor ezt feltüntették a pénzügyi bizottságban, hiszen nyilvánvaló, hogy az összefüggés a kettő között megvolt, létrejött már a Ipárizsi bizottsági tárgyalások előtt, s ezt maga 'Korányi tudomásul is vette. Azt jelenti február j 13-án az Angol Királyi Külügyi Társaságnak ! hivatalos tudósítója, hogy a románok olyan ajánlatot tettek, vagy legalább a románok akarják azt, hogy a kölcsönös betudással null auf null történjék a kiegyenlítés, vagyis minden : követelés egyszerűen elimináltassék. Ez csak ; logikai folyománya volt az ő zsaroló magatartásuknak már 1929. augusztus 10-étőI kezdve. Nem kell felolvasnom ezt a jelentést, mert elmondhatom a tartalmát saját szavaimmal is. IMit mond az Angol Királyi Külügyi Társaság ^kiadmánya? Egyrészt azonban talán mégis [kénytelen leszek felolvasni. Azt mondja, hogy (olvassa): «A románok és szövetségeseik törölni akartak minden leszámolást ők és Magyarország között, és így eltakarítani az útból végleg és egyszers'mindenkorra minden esetleges kárt, amit a szerződés alapján a vegyesibíróság megítélhetne a magyar optánsokmak». ! Világos, hogy az volt az indítvány, hogy miniden követelés kölcsönösen töröltessék. Azt 'mondja erre a mélyen t. miniszterelnök úr: En ikijelentem, hogy nekem ilyen indítványt nem Ütettek sohasem. Ezt én köteles vagyok elhinni és százpercentig fenntartás nélkül el is hiszem, mást nem is tehetek a miniszterelnök úr állításával szemben. Meg tetszik azonban engedni, egy ilyen nemzetközi gyűlésen nem klotűrlám*pával megy a tárgyalás, nem olyan szónoklatokkal, mimt ahogyan mi itt úgynevezett vitát szoktunk folytatni, — egyik a másik után szónokol — ott vannak konventikulumok, purparílék, beszélgetések, vacsorázgatások, mindenféle ^közvetlen megbeszélések, kapacitálások. Az te-hát, hogy a miniszterelnök úrnak nem tettek íjavaslatot ünnepélyesen, jegyzőkönyvbe foglalandólag, egyáltalában semmiképpen sem bizojnyítja azt, hogy ilyen javaslat, ilyen indítvány ia levegőben, mondjuk egészen szerényen és korlátozottan: a levegőben nem volt. Es hogy ez az lén előadásom és hivatkozásom az Angol Királyi Külügyi Társaság kiadványára nem lehet Calami felségsértés, azt mutatja, hogy csakugyan az is történt, ami ebben van, hiszen tényleg az történt, amit ez a kiadvány mond. Az eredmény az lett, hogy kölcsönösen megszűntek a követelések bizonyos elméleti fenntartásoktól eltekintve, amelyek — sajnos — más lapra tartoznak. Tehát amit a Királyi Külügyi Tár8*