Képviselőházi napló, 1927. XXVIII. kötet • 1930. május 13. - 1930. május 28.

Ülésnapok - 1927-391

48 Az országgyűlés képviselőházának nem, legalább az ő magán jegyzeteiket, hogy láthatnám abból, hogy a 13*5 milliós szaldó 23 esztendőn keresztül miként állt elő. Mert ha igaz az, amit az indokolás mond, hogy ta 11 pontban foglalt créance spéciales-ok fonalán ment a tárgyalás és ebből egy szaldó alakult ki, akkor logikailag következik ebből az, hogy először bizonyos összegeknek . kellett^ esniök a 11 pont minden egyes tételére is és ezekből kellett valamiképpen kialakulnia valaminek, amivel szemben más valaki más valamit felállított. De sem az indokolásban, sem a mélyen it. előadó barátunk beszédében, aki ha nem is LoucheuT, de legalább Louch-őrffy. (Elénk derültség. — Jánossy Gábor: Igen jó! — Friedlich István: Egész életén rajta marad! — Kubinek István: Megbírja!) Egyetlen-egy érvet, célzást sem kaptunk tarra nézve, hogy a 13 '5 millió számszerűleg miként alakult ki a bukaresti béke hatálytalanításából, a cseh földön a kommunisták által elkövetett károkból, hogyan gördültek az anyagok, hogyan égtek a szenek, (Derültség.) a szegény foglyok és az internáltak mit ettek vagy mit nem ettek. (Zaj.) Engem akkor nyugtatna meg, mint alkotmányos bírálatra jogosult képviselőt a 13'5 millió, ha hallanám, hogy mindezekre az ékes pontokra a nagy, hatalmas tárgyalások során milyen összegek estek, hogyan gördültek, hogyan szenesedtek el ia különböző követelések és tartozások. (Gr. Sigray Antal: Hogyan redukálódtak!) En azonban arról egy szót isem hallottam és nem olvastam se a belföldi lapokban, se a külföldi lapokban, hogy akár a miniszterelnök úr, akár a többi igen t. tárgyaló urak ebben a kérdésben nagy vitákat folytattak volna, veszekedtek volna, hogy a gördülő anyagra nem adok annyit, a bukaresti békére nem adok annyit, a cseh károkra sem adok semmit, hiszen nem én csináltam, a kommunisták csinálták. Ha én látnám, ha olvasnám ennek a vitának az anyagát és a különböző tételeket, hogy miként alakult ki a 13*5 millió, mint szaldó laz egyik oldalon, akkor engem meg méltóztatnának győzni és csatlakoznám ahhoz a felfogáshoz, hogy Magyarország kényszerhelyzetben volt, a 13'5 milliót kénytelen volt megadni, amelyet azután rá 10 percre, vagy két nap na — ez mindegy — a nagyhatalmak egy főúri gesztussal visszaadtak annak a Magyarországnak az A- és B-alapra. (Derültség a baloldalon.) Ha így méltóztatnának engem felvilágotani arról, hogy ia tárgyalás fonalán a 11 pontnak minden egyes tételére mi esett, akkor ezennel ünnepélyesen kijelentem, hogy elfogadom Apponyi Albertnek azt az előbb-születési elméletét is, hogy előbb született meg a 13*5 millió, s csak azután az A- és B-alapba való szolgáltatás. Ameddig azonban nem kapok arra, felvilágosítást, hogy az állítólagos nagy csaták során a 13'5 millió miként alakult ki ezeknek a huncut bukaresti békehatálytalanítási és á többi egyéb mindenféle pontoknak a során, addig nem tehetek mást, mint azt, hogy mint hű jobbágy, mint hű ellenzéki, előveszem magát ezt a javaslatot, az abban foglalt jegyzékeket és miután semmit nem találok arra nézve, hogy hogyan jött ki az a 13'5 millió, keresek máshol valamit, nézem, hogy hol találok rá itt valahol a 13"5 millióra, hogy meg tudjam keresni azt, hogy a nemzés, a fogamzás, a születés miként történt meg erre a 13 "5 millióra nézve. (Derültség.) Pozitív irányban csak azt a negatívumot találom, hogy nincs semmi a 11 pontnak ilyen felfedésére nézve, ellenben azt látom, hogy a 391. ülése 1930 május lU-én, szerdán. 3. számú jegyzék megmondja világosan: a a nagyhatalmak adnak az A-kasszába 6,100.000 pengőt és megmondja a 4. számú jegyzék, amelyet olyan nehezen csikartunk ki annak idején a bizottságban az igen t. kormánytól, hogy a B-kasszába pedig 7,400.000 pengőt fizet be a nagyentente az általa felvett — vigyázzunk — nem magyar pénzből, csak a magyaroktól felvett pénzből ebbe a két kasszába. Sohasem voltam nagy tudósa a számtannak, de ha összeadom a harmadik számú jegyzékben lévő 6,100.000 pengőt a másik jegyzékben levő 7,400.000 pengővel, ez summa summarum 13'5 millió. Amíg tehát az egyik oldalon, a különleges károk oldalán nem kaptam semmi felvilágosítást arról, hogy miképpen állott elő a 13*5 millió, azt legalább látom, hogy a 6,100.000 meg a 7,400.000 az 13*5 millió. Ha ezt így látom és nem kapok semmiféle felvilágosítást arra nézve, hogy a 11 pont során miképpen alakult ki ez a bizonyos 13*5 millió, — bocsásson meg nekem gróf Apponyi Albert is — a születési időpontok teóriáját kénytelen vagyok úgy felállítani, hogy legalábbis a két eszme vagy egyidőben született, vagy — ami még sokkal valószínűbb — az Á- és B-kassza szükségletei előbb születtek s aztán adták hozzá takarónak a 11 pontot, a különleges követeléseket. (Gr. Sigray Antal: Ikrek!) Ez felel meg az összes előzményeknek is. Hiszen jól méltóztatnak tudni, hogy amikor Titulescu 1929. augusztus 10-én az első hágai tárgyalás során először felvetette azt, hogy a keleti reparációkból nekik 10% jár, akkor ezt senki tisztességes ember nem fogta máskép fel, mint egy zsarolása műveletet, mint egy csalafintaságot a kisentente részéről az optánsüggyel szemben, (Ügy- van! Ügy van! a baloldalon.) Hiszen, amikor köztudomású az, hogy Románia javára elvettek Magyarországtól 102.181 négy szögkilométer területet és Csonka-Magyarország területe csak 92.600 négyszögkilométer, tehát közel 10.000 négyszögkilométerrel több te mietet kapott Románia a békeszerződésben, mint ami megmaradt Csonka-Magyarországnak, amikor ezen az óriási, tehát Csonka-Magyarországnál nagyobb területen sok mindenféle igen nagy értéket kaptak és a mellett végigszántották fosztogatásaikkal annakidején egész Magyarországot: lehet-e még a kisgyermekek között is olyan vak, olyan ferde gondolkozású, aki egy perc alatt meg ne lássa azt, hogy amikor Titulescu úr előállott 1929 augusztus 10-én azzal az igénnyel, hogy még ő akar reparációt Magyarországgal szemben, ez nem volt semmi egyéb, mint csalafinta fogás arra nézve, hogy az optánsperek kérdésében a magyar államot térdrekényszerítse. (Ügy van! Ügy van! a baloldalon.) r Ez az igazság. Amikor éppen ez után az idő után nemsokára két hetet töltöttem kint Párizs ban és volt módomban találkozni pár képviselővel és szenátorral, mindenki azt mondta orré nevetve: persze ez semmi egyéb, mint az, hogy miután léteznek az optánspörök és társaik, s ez borzasztó kényelmetlen a kisentente-ra, megragadták tehát az alkalmat, — bölcsen és helyesen, mondotta pár francia — hogy ennek révén most elintézzenek minden kérdést. Felállítanak tehát egy nagy reparációs kívánságot, s azt majd szépen elengedik az optánsperek és társai megszűnése érdekében. (Ügy van! Ügy van! a baloldalon.) Mélyen t. Ház! Mondják meg nekem, mi okom lenne ennek megállapítására, ha száz százalékig nem érezném át, hogy ez így van. Le-