Képviselőházi napló, 1927. XXVIII. kötet • 1930. május 13. - 1930. május 28.

Ülésnapok - 1927-391

Àz országgyűlés képviselőházának 3 trianoni békeparancs is olyan fércmű, olyan elhamarkodott munka, amelynek revíziója elől nem lehet kitérni, (Ügy van! a középen.) ha csiak valaki nem akarja azt, hogy Európa eme része továbbra is egy jövő háború puskaporos hordója maradjon. (Ügy van! Ügy van! a jobboldalon.) Ez a kérdés is előrehalad már és ebben a tekintetben magyar és magyar között ellentét nem lehet. Amikor én kifelé működtem, angliai tartózkodásaim alatt, magamat én is mindig kormánypártinak éreztem, mert kifelé politikai vonatkozásban magyar és magyar között pártkülönbség nem lehet. (Helyeslés a jobboldalon.) Amiben én elleneszegültem a jelenlegi javaslat bizonyos részének, az az volt, hogy előterjesztettem a pénzügyi bizottságban azt a kívánságomat, hogy találja a kormány valami módját, tegyen arra valaminő ígéretet, hogy ebből az 1943 után 23 esztendőn keresztül fizetendő évi „13*5 millió aranykorona járulékból összetevődő összegeknek 25%-át a háború és a nyomorult béke más károsultjainak juttatja. Hogy ezek kik legyenek, e tekintetben ma igazán nem bocsátkozom vitába. Ez Streit um des Kaisers Bart, hiszen nem adnak semmit, hogy tehát a rokkantaknak: adják-e vagy a hadikölcsöinős jegyzőknek, erről ma nem vitatkozom. Engem csak az a szempont vezet, hogy amikor az ország látni fogja azt, — én be fogom bizonyítani beszédemben, hogy ez az utolsó pontig így van, hogy ezt a 13*5 millió évi járulékot 23 esztendőn keresztül igenis az optánsok és társai számára fizeti a magyar adófizetők egyetemes közönsége, akkor úgy vélem, hogy nem vagyok nagyon ellenzéki, nem vagyok túlzó sem, áruikor csak azt kérem, hogy ebből legalább 25%-ot a szociális osztóigazság erejénél fogva juttassanak azoknak is, akik éppen úgy, sőt talán sokkal jobban szenvedtek, mint ennek a javaslatnak kezdeiményezettjei. (Ügy van! Ügy van! a baloldalon.) Apponyi Albert képviselő úr nagyszerű beszédében kétségbevonta azt, hogy az összefüggés fennforog a 13'5 millió esztendőnként! járulék és az optánskérdés között. Felszólalásom főrészét ennek a kérdésnek fogom szentelni, mert ha egyszer bebizonyítom azt, hogy igenis ezt a 13'5 millió évenkénti járulékot az optánsok és társaik kapják, akkor abból könynyű már levonni azt a konzekvenciát, hogy a magyar néplélek szociális és erkölcsi kívánsága szerint az én indítványom jogos és helyes. Természetesen azt nem mondja ez a javaslat, sem pedig az indokolás olyan meztelenül és tisztán, hogy a 13"5 milliót 23 esztendőn keresztül a magyar adófizetők fizetik az optánsok és társaik céljára az A- és B-kasszába. Azt a 13'5 milliót, vagyis a 6,100.000 és a 7,400.000 aranykoronát a magyar adófizető fizeti abba a központi bankba a nagyentente számára, s a nagyhatalom ezeket a pénzeket csak felveszi és azután visszafizeti az A- és B-alapokba. Hogy ezt a formát ki választotta, melyik okos nemzetközi tudós, azt nem tudom, de hogy a magyar népiéleknek ez nem felel meg és hogy ilyen hókusz-pókusszal a magyar népleiket nem lehet kielégíteni, az kétségtelen, (Ügy van! bálfelöl.) mert szerintem vitán felül áll, hogy a harmadik és negyedik egyezmény tartalma lényegileg semmi egyéb, minthogy a nagyhatalmak bankja egy clearing-hivatal, egy átutaló hely, ahová befizetjük mi a 13'5 milliót, viszont onnan megkapják ezt az A- és B-alapok. (Friedrich István: Sokkal egyszerűbben mehetett volna. Direkt lehetett volna kifizetni. Egy kis altruista bank altruista alapon elintézte KÉPVISELŐHÁZI NAPLÓ. XXVIII. . ülése 1930 május lû-ên, szerdán. 4? volna. Akadt volna képviselő elnöknek is. így nagyon komplikált dolog ez. — Malasits Géza: Itt maradt volna a provízió. — Zaj. — Halljuk! Halljuk! — Jánossy Gábor: Halljuk a szónokot! — Friedrich István: Azért kell egy kis igazság is néha! — Jánossy Gábor: ö is igazságot mond, vagy legalább a szándéka az! — Br. Podmaniczky Endre: Hallottuk Apponyitól az igazságot! — Malasits Géza: Milyen jó volt a mentőkarikába belekapaszkodni! — Zaj.) Elnök: Csendet kérek, képviselő urak! Nagy Emil: Nem beszéltem már esztendők óta a Képviselőházban. Ha most a saját oldalamon ülő t. képviselőtársaim is azt gondolják, hogy nem rajtam van a sor, hanem őrajtuk, akkor készséggel deferálok, de ha kegyeskednek megengedni azt, hogy a beszéd sora rajtam legyen, engedjék meg nekem, hogy én mondjam el a saját gondolataimat. (Halljuk! Halljuk!) T. Ház! Apponyi Albert képviselő úr azt mondotta, hogy ez az összefüggés itt nincs meg, mert amikor azt a 13*5 milliót befizeti a magyar adófizető abba a bizonyos kasszába, akkor ez a kasszán keresztül un ár a nagyhatalmaké lett, a nagyhatalmak tehát nem a magyar adófizetők pénzét, hanem saját pénzüket fizetik be az A- és B-alapba. Bármilyen tisztelettel vagyok hazánk nagy fia iránt, ebben a kérdésben az ő felfogását nem tudom magamévá tenni, mert ezt a kérdést nem szőrszálhasogató formulák szerint, hanem a lényeg szerint kell eldönteni. T. Ház! A régi római jogban volt egy érdekes elmélet arra nézve, hogyha tengeri szerencsétlenség alkalmával több családtag meghal, apa, fiú, feleség és így tovább. Nagy fikciókat állítottak fel arra nézve, hogy melyik tekintetik előbb meghaltnak vagy továbbéltnek és így szabályozták azután fikciókkal az öröklés kérdését. Ez a «ki halt meg előbb», vagy «ki halt meg később» teória nagy kérdés volt a jogirodalomban és most ez az igazán nagy jogi kérdés gyönyörűen ki van egészítve a másik oldalon azzal a szellemes beállítással, hogy ki született előbb, vagy mi született előbb. Előbb született-e ez a 13*5 millió juttatás Magyarország részéről a nagyhatalmak számára, vagy előbb született meg az a szándék, hogy a nagyhatalmak visszaadják a 13*5 milliót a magyar optánsok, az A- és B-kassza számára. Igen nehéz és mondhatom szellemes jogkérdés lenne tehát annak vizsgálata, hogy mi született előbb e közül a két gondolat közül, a 13*5 milliós fizetés-e vagy pedig annak visszaadása? De ezt a kérdést a vesék vizsgálata alapján nem tudván eldönteni, talán bátor leszek tárgyilagos szempontokkal megvilágítani ezt a vitás kérdést. A törvényjavaslat és főleg annak indokolása azt mondja a 77. és 78. oldalon, hogy a 13*5 milliót a különleges követelések, créances spéciales javára kellett fizetni és felsorolja az indokolás 11 pontban mindazokat^ a créance spéciales-okat, amelyek megkövetelték, hogy ezt az esztendőnkénti 13*5 milliót 23 éven keresztül dédunokáink is fizessék. Ez a 11 pont magában foglalja többek közt a hadifoglyok és az internáltak költségeit, a gördülő anyagot, a kőszénmennyiséget, a kommunisták által Csehszlovákiában okozott hadikárokat, a bukaresti béke hatálytalanítását és így tovább fel van sorplva a 11 pontban mindazok a nagy követelések, amelyekért a 13*5 milliót 23 éven keresztül fizetni kell. Mélyen t. Ház! Nekem ez a «különleges követelések»-féle beállítás csak akkor imponálna, ha nekem az igen t. tárgyaló miniszter urak kegyeskednének megmutatni, ha mást 8