Képviselőházi napló, 1927. XXVIII. kötet • 1930. május 13. - 1930. május 28.
Ülésnapok - 1927-391
46 Az országgyűlés képviselőházának és életbevágók és egy alárendelt részét képezik lazoíkrjak a [nagy erkölcsi akadályoknak, amelyek a valódi világbéke helyreáliásának útját állják. (Ügy van! Ügy van! jobb felől.) Minekünk, |mint mondottam, e részben meg kell bíznunk azokban, akik az események ütőerén tartják kezüket, akik a kellő alkalmakat meg tudják látni és azok mellett, amelyek nem jók, el tudnak menni; nekünk következetes munkával azon kell lennünk, hogy ugyanakkor, amikor itt az országban a valódi konszolidációnak terére átmegyünk, ha kell. súlyos erkölcsi áldozatok útján is (Ügy van! Ügy van! a jobboldalon.) kell, hogy következetesen haladjunk azon az úton, amelyet nekünk sérelmeink, históriánik, nemzeti önérzetünk kijelöl és elsősorban azoknak a sérelmeknek orvoslását kell sürgetnünk, amelyeknél megvan a jogalapunk: a békeszerződésellenes sérelmeket, az egyoldalú lefegyverzés szégyenének és botrányának megszüntetését. (Elénk helyeslés és taps a jobboldalon és a közéven.) Ennek csak kétféle megoldása van, az egyik az, amelyet én óhajtok: az általános lefegyverzés, a másik, ha amaz nem lehetséges, követelnünk kell, hogy adassék vissza mindenkinek az önrendelkezési szabadsága. (Élénk helyeslés és taps) Itt van azután elszakított fajrokonainknak ügye. Bocsánatot kérek, hogy eltérek pár percig a tárgytól, de talán jó, ha erre utalás történik ebben a Házban. Most van a Népszövetség előtt a csí,kmegyei székely közbirtokosságnak olyan ügye, amelyben flagráns megsértése van a kisebbségi szerződésnek és ahol a kontroverziának még csak a gondolata sem foroghat fenn, mert a román agrártörvény a teljesen ugyanazon a jogalapon, ugyanabban a jogi helyzetben lévő niaszódmegyei r románnyelvű közbirtokosságot kiveszi az agrártörvény hatálya alól, az ugyanazon a jogalapon fejlődött csíkmegyei székely közbirtokosságot pedig bennhagyja és birtokait ki akarja sajátítani. Most látni fogjuk, hogy vájjon amott is van-e módosult hangulat, jobb atmoszféra, hogy ilyen flagráns igazságtalansággal szemben megemberelik-e magukat és tudnak-e az igazságosság terére lépni. Ezekkel a következtetésekkel, a képnek ilyetén való kiegészítésével én legjobb meggyőző désem és lelkiismeretem szerint hozzájárulok az elénk terjesztett szerződésnek ratifikálásához. (Hosszantartó élénk helyeslés, éljenzés és taps. — A szónokot tömegesen üdvözlik.) Elnök: Az ülést öt percre felfüggesztem. (Szünet után.) Elnök: Méltóztassanak helyeiket elfoglalni. Az ülést újból megnyitom. Szólásra következik? Petrovics György jegyző: Nagy Emil! Nagy Emil: T. Képviselőház! (Halljuk! Halljuk!) Előttem szólott gróf Apponyi Albert t. képviselőtársam (Elénk éljenzés a jobboldalon.) szavaihoz^ nagyban és egészben én is űsatlakozom. (Rubinek István: Akkor rendben vagyunk!) Csatlakozom abban a részben, amit ő az optáns-per eredetéről és egész lefolyásáról előadott. Csatlakozom a belpolitikai kérdésekiben előadott fejtegetéseihez is és remélem, velem együtt a túloldal is csatlakozik ezekhez a fejtegetésekhez. (Rubinek István: Elfogadja a javaslatot.) Ugyancsak csatlakozom mindahhoz, amit a revízió kérdéséhez olyan bölcsen és szépen elmondani méltóztatott. Amiben én vele szemben más véleményen vagyok, az semmi egyéb, mint az az én 25%-os javaslatom, amelyet a pénzügyi bizottság tár391. ülése 1930 május H-én, szerdán. gyalása során előadni bátorkodtam és amelyet azután Sándor Pál, Rassay Károly és Peyer Károly t. képviselőtársaim magukévá tettei m a Ház elé terjesztettek. Én ezt a felszólalásomat teljességgel erre a kérdésre korlátozom és nem szándékozom kitérni mindazokra a szempontokra, amelyeket már Rassay Károly és Peyer Károly t. képviselőtársaim is elegendőképpen előadtak, mert nem akarok ismétlésekbe bocsátkozni. Amire ebben az iránybau súlyt helyezek, az az, hogy méltóztassék megérteni, méltóztassék méltányolni és ha ennél a törvényjavaslatnál nem vinnék keresztül, akkor legalább méltóztassanak odahatni, hogy a kormányzás terén más alkalmakkor jusson érvényre az a szempont, amely engem ennek az indítványomnak megtételénél egyedül vezet. Ha léteznék r még az a középkori intézmény, a tisztító eskü és ha egy képviselőnek esküt kellene tennie arra, hogy magatartásánál nem irányítja semmiféle melléktekintet, semmiféle személyi gyűlölködés, hanem egyedül csak a nemzet egyetemes érdeke, ezt a tisztító esküt mint férfi le merném tenni mindenre, ami nekem szent, mert engem ebben a kérdésben sem vezet más, mint az a felfogásom, amelyet én véka alá rejteni sohasem szoktam. Apponyi Albert képviselő úr igazán szépen, érdekesen mondotta el mindazt, amit az optánsperről előadni jónak látott, és én különösen azért fejezem ki nyomatékosan azt, hogy mindehhez csatlakozom, mert a bizottságban történt felszólalásom óta, különböző lapokban találkoztam olyan felfogásokkal is, mintha én az optánsokkal szemben ellenszenvvel viseltetvén, sőt a kormány esti hivatalosában még olyan vezércikket is láttam, amelyben az állíttatik, hogy én haragszom Erdélyre. Ilyen állítások igazán érthetetlenek még a magyar közéletben is. Hogy az optánsokkal szemben én mindenkor mekkora szimpátiával és milyen együttérzéssel voltam, e tekintetben hivatkozhatom igen sok előkelő angol politikusra, akikkel éppen az optánsperek kérdésében évek óta állandó levelezésben álltam, és hosszú angliai tartózkodásaim alatt soha sem mulasztottam el egyetlen alkalmat sem, hogy akár politikusoknál, akár jogászoknál az optánsperek jogosságát és helyességét előtérbe állítsam. Sőt az International Law Àssotiation és a League of Nation's Union ülésein ismételten fel is szólaltam ilyen kérdésekben. Jelen voltam a Lordok Házának ama nagyszerű ülésén, 1927 november 17-én, amikor az összes jogi lordok egyenként szólaltak fel az optánsügy és különösen Apponyi Albert felfogása mellett. Erről lelkes cikket is írtam akkor haza egyik újságba. Ezekután tehát nevetségesnek tartom azt a vádat, mintha engem itt bármiféle személyes szempont vagy ellenszenv vezetne az optánsperekkel szemben. Az optánspereket, igenis, Apponyi Albert emelte fel arra a hatalmas világnívóra, hogy ez nemcsak egyes embereknek pénzügyi, anyagi érdeke és mikor felemelte ezt a kérdést arra a világszínvonalra, hogy a választott bíróság eszméjének szentségét bántja az, aki azzal szfimpeszáll és a. románok csalafintasága mellé áll, akkor Apponyi Albert ezt a kérdést olyan magasra emelte, hogy annak jogosságát az egész világon elismerték. Ma már úgy áll a helyzet, hogy nemcsiak az optánstkérdésben látta be a világ, hogy igazunk van, hanem erősen közeledik az az idő is, lamikor az egész világ tisztességesen gondolkodó elemei mind belátják azt, hogy a
