Képviselőházi napló, 1927. XXVIII. kötet • 1930. május 13. - 1930. május 28.
Ülésnapok - 1927-391
32 Az országgyűlés képviselőházának Elnök: Kérem a képviselő urat, méltóztassék megállapításait parlamentáris formában kifejezni. (Krisztián Imre: Ha tudná!) Csendet kérek! Peyer Károly: Hiszen, hogy szembeszáUnak a tömeggyilkosok ezzel a tervével és odakiáltják mindenkinek, hogy soha, soha többé háborút! (Propper Sándor: Krisztiántól fogunk tanulni! — Krisztián Imre: Lehetne! Illemet feltétlenül! — Propper Sándor: Finom kis Tiborc maga! — Zaj.) Ha valakinek, úgy Magyarországnak volt kétszeres oka megbánni azt, hogy ez a háború reánk zúdult. A következmények itt vannak. Az ország elvesztette területének kétharmadát, szétdaraboltatott és most a végén, amikor arról van szó, hogy még ezenfelül ki fizesse a háborús költségeket, újra prezentálták nekünk a számlát és alvégén még súlyos terheket kell az országnak vállalnia. En figyelemmel olvastam és általában figyelemmel kísértem.; azokat a tárgyalásokat, amelyek Hágában folytak és amelyeknek az volt a rendeltetésük, hogy végre tényleg békét teremtsenek mindenütt és mindenhol és egyensúlyba hozzák az egyes államok költségvetését, megállapítsák a viselendő terheket és főképpen, hogy az egyes államok a kiengesztelődés útjára lépjenek. En elolvastam a német hágai egyezményeket és látom azt, hogy ezekből a szerződésekből tényleg egy bizonyos békülékeny hang csendül ki. En ha elolvasom a hágai egyezményt ... ' Elnök: A képviselő úr beszédét félbeszakítom. A házszabályok értelmében elrendelem a jelenlévő képviselő urak megszámlálását. Felkérem Petrovics György jegyző urat, szíveskedjék a jelenlévő képviselőket megszámlálni. Petrovics György jegyző (megszámlálja a jelenlévő képviselőket): Negyven! Elnök: A Ház tanácskozóképes. Kérem a képviselő urat, szíveskedjék beszédét tovább folytatni. Peyer Károly: Ez az elnöki kijelentés legjobban jellemzi a magyar parlamentarizmust. (Feniczy Ignác: Ott hányan vannak?) Mi nem vagyunk kormánypárt. (Zaj a jobboldalon. --: Br. Podmaniczky Endre: Kötelességük itt lenni! — Rothenstein Mór! Miért olyan ideges! — Br. Podmaniczky Endre: Hárman vannak őrségen!) Legjobban jellemzi ezt a parlamentet, hogy ennek a nagyjelentőségű, törvényjavaslatnak tárgyalásánál 240 tagból nagy kínnal csak 40-et lehet összehozni. (Krisztián Imre (a szélsőbaloldal felé): Kimennek a Házból!) Eggyel sem többet és ha az utolsó percben nem jön be a 40-dik, akkor nem lehetett volna folytatni a tanácskozást. (Nagy zaj a jobboldalon. — Br. Podmaniczky Endre (a szélsőbaloldal felé): Azért mentek ki!) Ez különben helyes is így. Annak a rothadásnak, amely itt benn van. kifejezője az a tanácskozás, amely itt folyik ebben a Házban. (Nagy zaj a baloldalon.) Elnök: A képviselő urat ezért a kifejezésért rendreutasítom és figyelmeztetem a képviselő urat, hogy a személyeskedésektől tartózkodjék. (Zaj a szélsőbaloldalon.) Ezzel nem éri el a képviselő úr azt, hogy nyugodt tárgyalás folyhasson a tárgyalóteremben, sőt ellenkezőleg, nyugtalanságot és izgalmat fog 'kelteni. Kérem tehát, méltóztassék a szőnyegen fekvő tárggyal tárgyilagosan foglalkozni. (Krisztián Imre: Ilyen beszédnél kívánja, hogy jelen legyünk és hallgassuk!) Peyer Károly: Azt hiszem, csak hálásak lehetnek a túloldalon, ha egy kis izgató anyagot \ 391, ülése 1930 május lA-én, szerdán. hozok ide, (Br. Podmaniczky Endre: Maguknak sohsem vagyunk hálásak!) mert itt úgyis olyan temetőszag van, hogy ebben a temet őszagban csak hasznos lehet egy kis izgalom. (Zaj.) Elnök: Képviselő úr, szíveskedjék a tárgyra rátérni. Peyer Károly: Az a hang, arnely kicsendül a hágai tárgyalásokból, teljesen visszatükrözi azt a hangulatot, amellyel kifejezni kívánják a szimpátiát azokkal az államokkal szemben, amelyekben van demokratikus kormányzás, szemben azokkal az államokkal, amelyekben ennek nyomát sem találjuk meg. (Farkasfalvi Farkas Géza: Ugyan, ugyan!) A hágai egyesség első szakaszában egy rendkívül óvatos és finom kijelentés van a belga, francia, angol, olasz és japán kormányok részéről, amelyek a szerződés érvényességére vonatkozóan kijelentik, hogy bár teljesen meg vannak győződve, hogy ennek a kérdésnek felvetése az egyességen kívül van, és a nélkül, hogy a német kormány ióíízándékát kétségbevonni kívánnák, fel kell vetniök azt a kérdést, hogy ha a hágai egyességgel szemben valaki kísérletet tenne ezeknek az egyességeknek a felborítására, mi legyen az eljárás. Meg is állapítják egyidejűleg azt, hogy ez esetben a hágai állandó nemzetközi törvényszékhez kell fordulni és^ ennek a nemzetközi törvényszéknek kell megállapítania, fennforog-e az az eset vagy az a törekvés, hogy valaki ezeket az egyezményeket meg akarja változtatni. Ha megnézzük, látjuk, hogy a német kormány erre azt válaszolja, hogy sajnálja, hogy ilyen lehetőség egyáltalában felvetődött és a maga részéről ezt szintén lehetetlennek tartja. Ha megnézem ugyanakkor azt a szöveget, amelyet a magyar kormánnyal kötött egyességíben találunk, abból kicsendül az a parancsoló, diktatórikus hang, hogy nem azt mondják, — mint amott mondták — hogy bár meg vannak győződve a német kormány teljes jóhiszeműségéről és bölcseségéről, mégis felvetik a kérdést, hogyha előfordul ilyen eset, mi történjék, és hogy ez esetben a hágai nemzetközi törvényszék illetékes a döntésre, tehát nem ők egyedül illetékesek dönteni. Amiből kiderül, hlogy fikció az, ahogyan beállítják a dolgot, hogy Magyarország visszanyeri függetlenségét; mert Magyarország visszanyeri pénzügyi függetlenségét mindaddiig, amíg pontosan fizet, de ez a függetlenség ebhen az arányban, eddig is megvolt, ellenben Magyarország nyomban elveszti pénzügyi függetlenségét, ha egy részletet nem fizet, s már ott van a fenyegetés, hogy nem a hágai törvényszékhez kell menni, és nem annak kell megállapítani, hogy mi idézte elő azt, hogy Magyarország nem tudott fizetni, hanem megállapítják, hogy az a 150%-os fedezet, amelyet a magyar kormány már most tartozik kijelölni ezeknek az újabib terheknek a fedezésére, nyomban záloggá alakul át és a nemzetközi bank vagy egyéib fórumok, amelyeket ez az egyezmény meghatároz, jogosultak ebből a zálogból kivenni azokat az összegeket, amelyeket ezeknek az egyezményeknek értelmében Magyarországnak fizetnie kel. Aki figyelemmel olvassa ezt a megkülönböztetést, ezt a megkülönböztetett bánásmódot, amelyben Németország részesült ezeknél a tárgyalásoknál, és amelyben Magyarország részesült, annak látnia kell, hogy bár a franciáknak talán töibb okuk volna a németékkel szemben nagyotbflb gyűlölettel viseltetni, mint a magyarokkal szemben, ez a gyűlölet ott mégsem jut kifejezésre sem az egyezmény szövegében, sem annak rendelkezéseiben, még kevésbbé az f