Képviselőházi napló, 1927. XXVIII. kötet • 1930. május 13. - 1930. május 28.

Ülésnapok - 1927-397

3Î4 A2 országgyűlés képviselőházának 397. ülése 1930 május .23-án, pénteken. Bothenstein Mór: T. Képviselőház! A belügyi költségvetés 3. címénél két tételt kívánok egymással szembeállítani. Az egyik a nemzeti munkavédelem, amelynek költségeire elő van irányozva 290.230 pengő. Már az általános vitában volt szerencsém ezt a tételt jellemezni, hogy ez én szerintem immorális. A másik tétel, amely ezzel szemben a költségvetésben mutatkozik, a leánykereskedelem elleni védekezés, amelynek költségeire csak 9000 pengő van előirányozva. Ez a tétel a másikkal szemben morális. Itt igenis etikai, erkölesrendészeti szempontok azok, amelyek a mellett szólnak, hogy ezt a tételt kellene 200.000 pengővel dotálni, míg a másikat, amely immorális, kevesebbel. Ez előttem azt bizonyítja, hogy az igen t. belügyminiszter úr a szociális érzékéről nem igen tesz tanúságot. (Scitovszky Béla belügyminiszter: t Miniszterségem alatt emelkedett ennek a tételnek összege!) A belügyminiszter úr tegnap záróbeszédében többek között azt mondotta, hogy az egyesülési jogot nem kívánja törvénybeiktatni, mert az egyesülési jogot a mindenkori belügyminiszternek saját kezében kell tartania, hogy a szélsőségeket el lehessen hárítani. Azt hiszem, hogyha törvény írná körül, milyen körülmények mellett szabad egyesülni, törvény szabná meg, hogy milyen működést lehet a különböző egyesületekben kifejteni és törvény szabná meg azt a felügyeletet, amelyet e téren a hatóságok^ kifejthetnek, akkor ez sokkal több biztosítékot nyújtana mindennél arra, hogy a szélsőségek, a bolsevisták ne érvényesülhessenek és ne kapjanak takarót azzal, hogy legális egyesületben tömörülnek. Ez inkább volna lehetséges így, mint ahogyan most van, amikor az egyesülési jog a mindenkori belügyminiszter kénye-kedvétől függ. Ha törvény nélkül és tisztára rendeletek alapján akarja ezt a kérdést a t. belügyminiszter úr szabályozni, akkor e tekintetben igazán sohasem javulhat a helyzet, amely ma fennáll. Az igen t. belügyminiszter úr tegnapi zárószavaiban azt mondotta azokkal a fejtegetésekkel szemben, amelyeket voltam bátor felhozni az államnyomda ügyében, hogy az államnyomdában kell külföldi munkásokat is alkalmazni. (Scitovszky Béla belügyminiszter: Ha kell!) Igen t. miniszter úr, Magyarországon 1500 szakmunkás van munkanélkül, akik sokkal kitűnőbb munkások, mint amilyenek felett az államnyomda rendelkezik és mégis, amikor azt mondjuk, hogy ennyi a munkanélküli ebben a szakmában, akkor a belügyminiszter úr azzal védekezik, hogy az államnyomdában külföldi munkásokat is lehet felvenni azért, mert szervezett munkást nem akarnak alkalmazni. Illuzóriussá válik az, hogy a miniszterelnök úr a szakszervezetek kiküldötteivel érintkezik (Scitovszky Béla belügyminiszter: Az egészen más kérdés!) s hogy azt mondja, hogy ő igenis, továbbra is fenn akarja tartani ezt az érintkezést, ellenben az állami üzemek munkahelyein a, szervezett munkások ellenségeit alkalmazzák, hogy a szervezett munkások ellen áskálódhasranak és azok ellen dolgozhassanak. Az államnyomda könnyen állhat ellen a munkásszervezetnek, mert egyszerűen ;

úgy segít magán, ha a munkát nem bírja előállítani, hogy ezt közli az illető miniszterrel és a miniszter a munkát kiadja egy magánnyomdának, amely kollektív szerződés alapján dolgoztat, a szerint fizeti munkásait és így tisztességes konkurrenciát űzhet. Ezzel szemben az államnyomda nem űzhet tisztességes konkurrenciát, 'az államnyomdának meg van engedve, hogy szennyes konkurrenciát is űzhessen. Miért kell ennek így lenni? Miért mondja a miniszter úr. hogy az államnyomdában egészen különleges viszonyok uralkodnak, hogy ott a munkások nem mint munkások, hanem mint altisztek és hivatalnokok vannak alkalmazva és azért nem kapnak olyan fizetést, mint a magánnyomdák munkásai? Ez nagyon szomorú kép és a helyett, hogy a miniszter úr olyan választ adott volna, amelyből azt lehetne levonni, hogy igenis a kormány végre belátja azt, hogy a munkások jogos törekvéseivel számolni kell, s a jövőben nem fog ilyen rideg álláspontra helyezkedni velük szemben, a helyett, sajnos, azt kell megállapítanom, hogy mi hiába hozunk ide ilyen kérdéseket, mi hiába igyekszünk a kormánnyal, az állami üzemekkel szemben megkülönböztetett magatartást tanúsítani, ez mind nem használ, a miniszter urak erről nem akarnak tudomást venni, és továbbra is rideg magatartást tanúsítanak. Malasits Géza t. képviselőtársam beszélt arról is a többek között, hogy a cenzúra a művészettel szemben hogyan garázdálkodik. t En ezt a csokrot még egy-két virággal gazdagítani akarom, mert például a munkásdalárdák szintén szigorú cenzúra alatt állanak, és ha valamely ünnepélyen — nem is kell annak munkásünnepélynek lenni — szerepelni akarnak, akkor a rendőrségnek előzetesen be kell mutatni, hogy milyen dalokat fognak előadni. így megtörténhetik, hogy ha a műsor „már össze van állítva, és ha a rendőrség illető tisztviselője nem a legjobb kedvben van, az egész^ műsort törli. Ennek következtében a munkíásdalárdák nincsenek is sokszor abban a helyzetben, hogy ott fellépjenek, mert hiszen azokat a dolgokat, amelyeket ők valami ünnepélyen elő akartak adni, be is kell tanulni, ök nem mehetnek oda valamely dalt elénekelni a nélkül, hogy azt betanulták volna. Nem egyszer megtörtént már az, hogy ilyesmi miatt az illető dalárda nem léphetett fel. Ujabban a munkások az ünnepségek fényének emelésére szavalókórust alakítottak, amelyek még rosszabbul járnak, mint a munkásdalárdák. Nem egyszer történt már meg, hogy nem tudtak fellépni, mert a rendőrség a nem szocialista, hanem polgári íróktól származó műsort kegyetlenül törölte. Ebben a szavalókórusban fiatalemberek, férfiak és nők vegyesen abban találják az örömüket, hogy a helyett, hogy kocsmába mennének, ennek a hivatásnak adják oda magukat. Es amikor ennek tagjai ilyesmivel töltik el szabadidejüket, a hatóság akadályt gördít eléjük. Ez az a hazamentő munka, amelyet a mi kormányunk folytat azért, hogy biztonsági szempontból ne lehessen itt semmi baj. Ezt én sehogy sem tudom megérteni. Hát olyan gyenge lábon áll ez a mostani kormányzati rendszer, hogy egy ilyen dal eldalolása, vagy egy szavalatnak a hallgatása olyan csodákat művelhet, hogy ez a kormányzati rendszer összeomlik, az állam összeroppan és nagy bajok és felfordulások következhetnek be? Ezt nem lehet józan ésszel megérteni és ennek éppen az ellenkezője az igaz, mert annak következtében, hogy még az ilyen dolgokat sem engedik meg, hogy a szabadmozgás és szabad elhatározás ennyire gúzsba van kötve, elkeseredés, támad, amely különösképpen a 'munkások táborában uralkodik és valósággal kétségbeesetten állnak itt akkor, amikor nagy áldozatok árán képesek ilyet művelni, ezáltal látják hiábavaló nxunkiának, hogy a magyar