Képviselőházi napló, 1927. XXVIII. kötet • 1930. május 13. - 1930. május 28.

Ülésnapok - 1927-397

Az országgyűlés képviselőházának 39 Wolff Károly: T. Képviselőház! Mindenek előtt nagy köszönettel veszem a .belügyminiszter úrnak kijelentését, amely remélni engedi, hogy ez a ikórdés meg lesz oldva a kórházaik érdekében is az előlegek kérdésében bizonyos intézkedés fog történni, amit nagy örömmel veszek tudomásul. Ismételten nagyon kérem a minisztériumot ebben a kérdésben, hogy az utolsó órában méltóztassanak segítségére jönni az üg-ynek. A jelen címnél nem tudok elhaladni a nélkül", hogy ne emeljem fel szavamat itt a Képviselőházban a rendőrszemélyzet mellett, annak érdekében és az őrszemélyzet szolgálatainak elismerésére. (Helyeslés.) Minden államnak egyik fontos ügye a. rendészet. Sohasem gondolok injuriákra,hauem minden polgár egyenlő jogának oltalmazása mellett a rend fenntartására. A magyar rendőrszemélyzetről igazán elmondhatjuk, hogy ez a kornak színvonalán álló testület. (Úgy VOM! Ügy van! a bal- és a jobboldalon.) Hősies önfeláldozással teljesítik a szolgálatot a legsúlyosabb körülmények között. (Ügy van! Ügy van!) Hálátlan és igazságtalan lenne ez a törvényhozás, ha a költségvetés tárgyalása alkalmából nem emlékeznék meg ezekről a hősi legényekről, akik kint a nagyváros forgatagában és igazán mostoha körülmények között a legnagyobb odaadással és kötelesség-tudással teljesítik feladatukat. (Úgy van!) Sokat utaztam és láttam a külföldi viszonyokat. Mindig- csodálkoztam azon, hogyan fogja a mi magyar rendőrlegénységünk a közleikedésügy tekintetében mindig jobban és jobban fejlődő forgalmat ellátni, irányítani tudni. E tekintetben mindig nyugati példákra hivatkoztak, mint ahol a közlekedésügy már sokkal nagyobb arányokat öltött, ahol valóban ott tartanak, hogy a városépítkezés problémája és a közlekedésügy homlokegyenest ellentétben állanak egymással, mert olyan arányokban nő az autóforgalommal a közlekedés, hogy az. összes világvárosok belvárosi szűk utcái mind lehetetlenebb akadályt képeznek ebben és igen természetes, hogy kétszeres feladatot rónak a közlekedésügyi rendőrségre, hogy az. életbiztonságot megóvja ebben a rettenetes nagy forgatagban. S míg a Nyugat kísérletezett mindenféle útonmódon, addig a mi értelmes magyar fajunkból kikerülő legénység, amely a falu csendjéből jött ennek a világvárosnak forgatagába, újonnan bebizonyította, — és ezt minden képviselőnek mindig szem előtt kell tartania — hogy a világon értelmesebb faj a magyarnál nincs. (Ügy van! Ügy van! Taps a bal- és a jobboldalon.) Éppen ezeknél a rendőrlegényeknél, az altiszti gárdánál lehet azt a nagy intelligenciát. értelmiséget megállapítani, amely a mi fajunknak egyik jellemző tulajdonsága. A magyar faluból idejövő legények olyan értelmesen, olyan egészséges judiciummal léptek bele a közegéeszségügy forgatagába is, (Ügy van! Ügy van! jobb felől és a középen.) hogy például figyeltem a közlekedési rendelet túlzásait és azt tapasztaltam, hogy rendőreink gyönyörűen átalakították azt az élet szükségleteinek megfelelően és odahatottak, hogy a közlekedési rendeletek nagyon* helyesen mindazt utánapótolták, amit a rendőrlegénység^ a gyakorlati életben maga kitanulmányozott és észlelt. Ma már mindenki látja ennek az eredményeit, — mert a magyar fajnál mindig van egy kis ellenkezés a rendőrséggel szemben, mivel önálló faj a magyar és nem igen szereti, ha uralkodnak felette — ma már az összes közlekedési eszközöknek és járműveknek irányítói belátják, hogy milyen életszükséglet a közlekedési rendőrség Budapest utcáin. Ez a közlekedési rendKÉPVISELŐHÁZI NAPLÓ. XXVIII. ülése 1930 május 23-án, pénteken. 309 őrség pompásan megállja a helyét, éppen olyan jól, mint a londoni rendőrség, amely (mintaképe e tekintetben a közlekedési rendőrségnek. A mi magyar paraszt fiaink megállják a helyüket gyönyörűen, és nagyon szépen fejlődik e tekintetben a helyzet. En csak azt kérném a t. belügyminiszter úrtól, hogy például az út közepén való állást a szűk utcákban ne méltóztassanak követelni, mert ebből igazán csak az következik, (hogy ezek a derék emberek életüket veszélyeztetik. A külföldi államokban már mindenütt olyan helyre állítják a közlekedési rendőrt, ahol élete biztosítva van és nincs semmiféle veszélynek kitéve. A lámpákkal való jelzéssel nem igen fogunk boldogulni, mert a lámpákban nagyon sokszor megszakad az áram, s látjuk, hogy mindig ki kell pótolni azt emberi erővel. így tehát közlekedési rendőrre mindig szükség lesz. New-York kísérletezik a lámpákkal és egész utcasorokat zárnak le egyszerre ezekkel a lámpákkal, de nálunk ezek a lámpák az árammegszakadás miatt sokszor nem működnek s nem bizonyulnak olyan jónak, mint a közlekedési rendőr, így tehát nem lesznek a rendőrök nélkülözhetők. Bizonyos újításokat természetesen nálunk is be kellene hozni, így például azt, hogy magasabb fehér kesztyű legyen a rendőr kezén, hogy a sötétben lehessen az irányítását látni. Ezt a külföld közlekedési rendőrség nagyon helyesen alkalmazza és a mi rendőrségünknél is kellene ezt használni. Rá akarok itt mutatni arra, amit már a bizottsági tárgyalás ^alkalmával is szóvátettem, hogy az .automobilközlekedésnél a ködlámpák használatát méltóztassék megengedni ott, ahol felül világított utcatestek nincsenek. (Élénk helyeslés.) Mert észszerű dolog, hogy ahol felül világított utcatestek vannak, ott ne lehessen a ködlámpákat használni, de például Budafokon az a rettenetes lállapot van, hogy csak kis pislogó lámpák vannak az utcákon, tehát az utcák sötétek, és az autók mégsem használhatják a ködlámpát, amely pedig erősebb, mint az utcai világítás. Éppen Budafokon történt az a sajnálatos eset, hogy a rendőrkapitány parancsára a rendőr inzultálta közéletünk egyik j élességét a ködlámpája miatt, belevágván kardjával az autóba. Azért kérem a t. belügyminiszter urat, aki maga is autón járó ember s ismeri nagyon jól ezeket a jelenségeket maga /is, hogy amint csak lehetséges, méltóztassék intézkedni e tekintetben; meg vagyok győződve arról, hogy intézkedni is fog. Szót emelek itt még abban a tekintetben is, hogy a rendőrlegénység fizetésének kérdését, amennyire csak állami súlyos helyzetünk megengedi, rendezni méltóztassék. Teljesen tisztában vagyok azzal, hogy azok, amiket mondok, nagy felelősséggel járnak, kétségtelen dolog tehát, hogy nem akarok olyan reményeket kelteni, amelyeket nem tudunk kielégíteni, de ha már megindultunk ezen a téren és a katonai fizetésekkel kapcsolatban kellett bizonyos konzekvenciákat levonni a felügyelői karra vonatkozólag és a fogalmazói karra^ vonatkozólag, nem hagyhatnám ki magát a rendőrlegénységet sem ebből, mert végeredményben igazán hálát adhatunk kötelességérzetükért, mert a fizetésük valóban minimális, amelyből nem tudják kielégíteni családjaik szükségletét. Tudom, hogy szegény az állam és csak szűkösen fizeti embereit, de mégis nagyon kérem a t- belügyminiszter urat arra, hogy — ha valamit tudnánk biztosítani az álamháztartásban erre a célra — a rendőr46