Képviselőházi napló, 1927. XXVIII. kötet • 1930. május 13. - 1930. május 28.

Ülésnapok - 1927-396

264 Az országgyűlés képviselőházának 396. ülése 1930 május 22-én, csütörtökön. nie a közigazgatásnak. (Üay van! Ügy van! a jobb- és a baloldalon.) Es amikor ezt mondom, azokra a férfiakra gondolok, akik gyakorlati munkásságukkal adták példáját ennek a szerepnek, gondolok a Vadnay Andorokra és Egán Edékre, aikiknek emléke felejthetetlen kell, hogy legyen mindazok előtt, akik a magyar közigazgatás nagvjait tisztelik. (Gyömörey Sándor: Azért ölték meg! (Ügy van!) Hősi halott volt, a fronton, a saját munkájának frontján. Most tízszeresen látjuk, hogy milyen becses és fontos volt az ő munkássága és milyen nagy előrelátás és milyen tisztességes szándékok vezették Egán Edét. A békeidők közigazgatása, amelyet még vármegyének nevezett a közfelfogás és nem bürokráciának, számomra, bevallom, sok tekintetben vonzóbb és rokonszenvesebb, mint a mai, talán azért, mert akkor sokkal fiatalabbak is voltunk, visszavágyódunk tehát az eliramlott évek közigazgatásának atmoszférájába, amely patriarchális közigazgatás volt ugyan, de éppen azért közelebb áll a szívünkhöz a mainál, — ha voltak is kinövései, — mert minden gyökerében oda volt nőve ahhoz a földhöz, amelyet közigazgatott. Odakötötték a hagyományok, az emlékek és a temetők. Ma már a közigazgatási tisztviselők jelentékeny részét nem kötik odaa származásnak, a birtoknak, á föld szeretetének, a hagyományoknak és temetőknek elmúlhatatlan kötelékei. 1917. március 3-án ebben a Házban a múlt közigazgatásról egy igen nevezetes politikus olyan beszédet mondott, amelyet én itt ma az ellenzéki padokon is magamévá teszek. Legyen szabad ebből néhány mondatot felolvasnom^ (Olvassa): «Mindnyájan tudjuk, hogv országszerte az a baj, hogv adminisztrációnk kimerül úgyszólván az aktaelintézésben, kimerül abban, hogy felülről várja a rendeleteket, az utasításokat és hogyha azok elmaradnak, saját iniciativajának hiányából vagy semmit sem tesz, vagy csak félvállról cselekszik úgyszólván, de az ügyeket való lényegükben el nem intézi. Ma is vannak a kormánynak bizalmi állásban lévő férfiai, akik a mai súlyos viszonvok között hivatali kötelmeiket úgy értelmezik, hogy azoknak eleget tettek, ha aláírják az aktákat, és akkor megint pihenésre térnek. Ennek az a következménye végeredményben, hogy megmaradnak a nagy bajok, amelyek csak iózan ember belátására. józan emberek munkájára várnak. Arra van tehát szükség, hogy józan emberek a nénpel érintkezve, meglássák a hajókat odakinn és a helyszínén orvosolják azokat», (Helyeslés.) «a helyszínén gyakorolják azt, amit az embernek polgártársai és embertársai javára tennie kell. Éberebb, erősebb, hatékonyabb ellenőrzést tartok szükségesnek és azt. hogv a kormány oda másokat is kiküldjön, kik időről-időre az állapotokat a helyszínén megvizsgálják. Lehetnek azok ország-gyűlési kénviselők, lehetnek ellen"°ki T>áHallásúak is, lehetnek azon urak. akikben a kormánynak bizalma van, küldjön ki időközönként felsőbb tisztviselőket is, akik a helyszínén látják a bajokat és kellő szigorral leniének fel azokkal a tisztviselőkkel szemben, akik a mai időkben sem tudják megérteni azt. hogy az adminisztrációnak nem akták elintézése a főfeladata, hanem a^a főfeladata, hogv a népnek bajain segítsen.» (Helyeslés.) T. Képviselőház ! Ezt a beszédet, amelyet én teljes mértékben magamévá r teszek, gróf Bethlen István országgyűlési kénviselő mondotta 1917 március 3-án. (F. Szabó Géza: Ezt vallja ma is!) A mai irgalmatlan gazdasági viszonyok között és a falunak mai elhanyagoltsága, szegénysége és elégedetlensége mellett, — amit pártkülönbség nélkül, akik elfogulatlanul gondolkodunk, konstatálnunk kell — én azt hiszem, hogy a mai közéleti embernek, a mai népképviselőknek, ha Magyarország mai helyzetéről meg akarja formálni véleményét, nem külföldre, hanem pártkülönbség nélkül falura kellene mennie egy kis utazásra. (Helyeslés.) A falu, amennyire én a vidékemen, ahol elég gyakran megfordulok, tapasztalom, bizony már régen elszakadt az aktuális politikától. Nagy fáidalom a számunkra, hogy a falu és a közérzület bizonyos mértékig elszakadt a parlamenttől is. elszakadt attól a tárgysorozattól, amely foglalkoztat bennünket, mert a magyar nép amely csodálatraméltó türelemmel és heroizmussal viseli szenvedéseit, várja innen, a parlamenttől a segítséget, az enyhítést, azt várja, hogy a közigazgatás, amely felette uralkodik, ne csak ésszel, hanem szívvel is uralkodjék felette. (F. Szabó Géza: Ez a belügyminiszter úr orogrammja! — Madarász Elemér: Sokszor hangoztatott programmja!) En bizony gyakran nem ezt a szellemet tapasztalom, amelyet — örömmel hallom — a belügyminiszter úr is teljes mértékben magáévá kíván tenni. En tudok egész sereg hozzám került kihágási ítéletei, — hogy detailokat is legyen szabad mondanom — amelyek azt mutatják, 'hogy kevés ésszel és nem sok szívvel kormányoznak az ország bizonyos vidékein. S ha azt vallom, hogy az igazság mindenütt szükséges, a szigor csak ott, ahol szükséges, nem hallgathatom el, hogy a csonka ország némely vidékén a legapróbb kis kihágások miatt csak úgy hull az 50 pengős, 100 pengős, egy-kétjhárom heti elzárásra változtatható pénzbírság. A legnagyobb készséggel a miniszter úrhoz eljuttatom ezeket, annál is inkább, mert meg vagyok róla győződve, hogy akkor orvoslást is fognak kapni, és ezek a provokáló és elkeserítő, szívtelen kihágási ítéletek elimináltatnak. A másik elkedvetlenítő és aggodalmas jelenség, amelyre rá kívánok mutatni, egy sajátságos kórképe a falunaik, amelyet a közigazgatásnak bizonyos vidékeken való idegessége idéz elő. és pedig olyan vidékeken, amelyeken én a legszívesebben szeretnék minta igazgatást látni, aminek csodái ára jönnének még külföldről is. A legnagyobb súlyt kell fektetni a határszéli vármegyék közigazgatására; ott kell a legtisztességesebb, a leghozzáférhetetlenebb. a legbelátóhb, a legmegéntőbb, a legjóságosabb és a legemberszeretőbb közigazgatás, a határszéli városokban. En azt látom, hogy valami páni ijedtség, oktalan riadság lett urr'á. attól, hogy a. kommunista agitáció, a munka és keresetnélküliség miatt az elkeseredett falukban felütheti a fejét. A^t hiszem, hogy ez az ijedtség túlzott. Ez a vaklárma sok abuzusra vezet. Végigjártam a magam falvait és büszkén állapítom^ meg. hogy az országnak legszegényebb, legárvíább, legelhagyatottabb, természeti csapásoktól sújtott kerületében, a Hegyalján, ha valaki azt mondaná a falu legszegényebb, legelkeseredettebb emberei között, hogy: akarjátok-e újra vissza a Kun Béla uralmát, a nyugalmasabb lélek legfeljebb sercintene egyet, de az izgalmasabb kedély olyan választ adna, hogy az erkölcsvédelmi törvény paragrafusai cigánykereket vetnének ijedtükben. Pedig ha tudnák itt Pesten, hogy milyen keservesen lábolt ki ebből ; a télből is a falusi lakosság! Abban egyet! értünk, hogy a veszedelmek ellen védekezni kell, így a kommunista veszedelem ellen is,