Képviselőházi napló, 1927. XXVIII. kötet • 1930. május 13. - 1930. május 28.
Ülésnapok - 1927-396
Az országgyűlés képviselőházának 396. szélesebben kiterjesszük. Azon a véleményen vagyok, hogy a szervezkedés szabadságát ma már liberálisabban kell kezelni, mint kezelték a múltban, például a kommunizmus után, mert az a szerény véleményem, — és ezzel a konzervatívabb irányt képviselem — hogy inkább kint nyilatkozzék meg népgyűléseken a hangulat, hiszen elég erős a kormányhatalom és a polgári társadalom ahhoz, hogy többé se a kommunisták, sem egyéb felforgató nemzetközi elemek az országot vízbe ne fonthassák. (Folytonos zaj.) Fontosnak tartom, hogy meghalljuk a véleményeket és ne a föld alatt történjék meg a szervezkedés, hanem álljanak ki nyíltan. (Propper Sándor: Az ön minisztere oda kényszeríti a föld alá! — Zaj.) Ezek előrebocsátása után rátérek témámra. Mindenekelőtt a magyarság egy régi nagy nemzeti ügyével, a névmagyarosítás kérdésével akarok foglalkozni. (Pakots József: Mi van a szervezkedés szabadságával? 25 szocialista népgyűlést most tiltottak be újra! — Rothenstein Mór: Ez a közszabadság! — Zaj.) Elnök: A képviselő^ urak folyton a szabadságjogokat hangoztatják és annak ellenére, hogy korlátolt beszédidő van, nem engedik a szónokot szóhoz jutni. Tessék csendben maradni. (Pakots József: Nem mi csináltuk a korlátot! — Propper Sándor: Inkább kibővítjük! — Farkas István: Mi van a szervezkedési szabadsággal? Zsarnoki módon, brutálisan elnyomják! — Zaj.) Meskó Zoltán: Az egész ország közvéleménye előtt — enyhén szólva — indokolatlan az a nemtörődömség, sőt egészen jogosan mondhatnám, ellenszenv, amellyel az illetékes körök a névmagyarosítással szemben viseltetnek. (Rothenstein Mór: Ez fontos!) Nincs a világnak még egy olyan országa, ahol annyi idegen név volna, mint nálunk Magyarországon. Tősgyökeres magyar emberek idegen név alatt hordják erős nemzeti érzésüket, és míg nálunk, Csonka-Magyarországon a belügyi kormányzat a legszigorúbban elzárkózik a névmagyarosítás elől, addig a helytelenül utódállamoknak nevezett és az elrablott országrészeket bitorló idegenek^ minden magyar nevet elszlávosítanak és eloláhosítanak. (Ügy van! Ügy van!) Katasztrofális következményekkel járt ezen a téren a mi nemtörődömségünk. Nem merész és túlzott állítás részemről, ha azt mondom, hogy talán országunkat sem csonkították volna meg ennyire, ha mi céltudatos magyarosítási politikát követtünk, vagy követhettünk volna a múltban. (Farkas István: Ha nem lett volna osztályuralom és azt nem folytatnák a Bethlenek, Scitovszkyak, stb.-ek!). Azzal vádoltak és vádolnak meg bennünket, hogy türelmetlenek voltunk és vagyunk idegenszárrmazású honfitársainkkal (szemben. Ezzel szemben a való igazság —' és ezt nem lehet letagadni — az, hogy a könnyelműségig, a nemzeti öngyilkosságig toleránsak, türelmesek voltunk az idegenekkel szemben, csak saját fajtánkkal nem törődtünk ebben az országban. (Jánóssy Gábor: Ebben igaza van! A nemzetiségeket ezer évig keblünkön melengettük!) Míg a bevándorlott idegeneknek udvaroltunk, addig egymást marcangolta a magyar. Ellenségeink a nem magyar ihangzású neveket m kihasználták országunk egyes részei elrablásának megengedésénél és a most tőlünk elszakított területeket bitorlók nem tűrhették a magyar nevet, a magyar^címtáblát, a magyar cégtáblát. Ezzel szemben nálunk, a nagy kegyesen meghagyott csonka országban, még mindig hárommillió idegen nevű magyar él. Ezrével veülése 1930 május 22-én, csütörtökön. 235 szik el ott a csehek, szerbek és oláhok a magyar neveket. De továbbmegyek t. Képviselőház. Szövetségesünk, Olaszországnak államférfiai belátják ennek a kérdésnek nagy fontosságát és százezrével olaszosítják el az idegen hangzású nevet, mart tudják és érzik, hogy egy nemzet csak akkor lehet egységes, ha névben is egységes a nemzet. Csak mi zárkózunk el előle. A név sokat tesz, mindent tesz a név, mert az kötelez s akkor, amikor egy legyőzött országban valaki magyar nevet akar felvenni, hogy külsőleg is dokumentálja, hogy osztozik a nemzeti szerencsétlenségben, iákkor kétszeresen előzékenyen kell eljárni és az ilyen lépést honorálni. Csak mi zárkózunk el ridegen a névmagyarosítás elől. Beszéljünk végre nyíltan és őszintén, hogy ebből a szent nemzeti ügyből egyesek asidókérdést akarnak erőszakkal csinálni. (Ügy van! a baloldalon.) Mondjuk meg őszintén. Azért, mert annakidején nagyon elismerésreméltóan a zsidók törekedtek ia névmagyarosításra és jó példát adtak, azért nem engedhetem és nem engedhetjük mi keresztény emberek — engem igazán nem lehet filoszemitizmussal megvádolni, — nem engedhetem, mint keresztény ember, hogy ezt a kérdést asidó kérdéssé degradálják, mert ez valamennyiünknek szent ügye. (Propper Sándor: A miniszter úrnak lengyel neve van, gondolja 1 , miért legyen másnak magyar neve?) Elnök: Kérem, képviselő úr, tessék csendben maradni és tartózkodni a személyeskedéstől. Meskó Zoltán: Annál kevésbbé lehet zsidókérdésnek mondani ezt a kérdést, mert hárommillió idegenhangzású nevű honfitársaink közül csak 250.000 a zsidó vallású, tehát a nagy keresztény tömegnekkell most megmozdulnia. Ez sem kereszténykérdés, sem zsidókérdés, ez nemzeti kérdés, ez magyar kérdés. Örömmel jelenthetem a t. Háznak, hogy a névmagyarosítási akció az egész országban wem várt örvendetes visszhanggal találkozik. Rövidesen megalakul az Országos Névmagyarosító Társaiság. Erre vonatkozólag az országhoz a következő felhívást intéztük, amelyet Lengyel Zoltán t. barátommal együtt fogalmaztunk meg és leszek bátor azt felolvasni. (Olvassa): «Alulirotítak elhatároztuk, hogy országos mozgalmat indítunk a magyar név szent ügyében. Azt akarjuk elérni, hogy minden kifogástalan életű polgár, aki azt óhajtja, minden költség és utárjárás nélkül^ magyar nevet vehessen fel. E végből megalakítjuk az Országos Névmagyarósító Társaságot, melynek feladata lesz az egész országra szóló és a névügy minden ágára kiterjedő nagyarányú mozgalom irányítása és megszervezése, a kérdés népszerűsítése, a tanácsadás a helyes névkiválaisztás érdekében, a magyar névanyagnak népszerű ajakban való kiadása, nyilvántartása és terjesztése, a névmagyarosítás hibáinak kiküszöbölése, egyszóval ennek a nagy nemzeti kérdésnek az egész vonalon diadalra juttatása. Felhívunk mindenkit, különösen az egyházi és tanügyi férfiakat, a közigazgatás vezetőit, a hivatalfőnököket, a társadalmi egyesületeket, a magyar gazdaközörség és munkásság szervezeteit a csatlakozásra és közös munkára. Három és fél millió magyart vesztettünk a trianoni békében. Milliónyi magyar nevet és feliiratot pusztítottak ki ellenségeink! Ezért a szűkebb határokon belül kötelességünk a magyarság nemzeti erejének és értékének hatásosabb kiművelésén dolgozni. Magyar és pedig kifogás36*
