Képviselőházi napló, 1927. XXVIII. kötet • 1930. május 13. - 1930. május 28.

Ülésnapok - 1927-395

Az ùtszaggyûlês képviselőházának 3 s an és helyesen kezdeményezőnek a honvédelmi miniszter úr és lecsukat aranygalieros és tiszti kardbojtos katonákat. Nem elég nekem az sem, liogy az igazságügyminiszter ur ügyészei most kint nagyszerűen működve, letartoztatnak embereket. Jiizek fölött a jelenségek íöiött elméikedhetik igy elvontan a büntetobíró, a királyi ügyész, a rendőr, még a miniszter úr is, de a közéletért aggódó és a nemzet sorsáért aggódó törvényhozónak fel kell emelnie a szavát és azt mondani: uraim, ne azt nézzétek, mi történik, hanem azt keressétek, hogyan lehet útját állani annale, hogy ilyen jelenségek történjenek. (Jánossy Gábor: Azt teszik! — Kuna P. András közbeszól. — ltomén stein Mór: Kuna P. jobban tudja! — Malasits Géza: jLátszik, hogy kisibirovolt András bátyám, ért a törvénynez! — Derültség. — Csontos Imre: De jol kitanultátok ezt az utálatos tempót, nem szégyenlitek magatokat If! — Jánossy Gábor: Tisztességes foglalkozás a kisbiróé is! Nem lehet gúnyolni! — Malasits Géza: En nem vonom kétségbe! — Zaj.) Elnök: (Jsendet kérek, képviselő urak! Gál Jenő: En a mélyen t. túloldalnak is lelkiismeretes aggódással figyelanébe ajánlom ezeket a jelenségeket, és én azt mondom, hogy ezeknek leleplezése reménységgel töltheti el azt, aki ezeket megírja, akinek az, ami az ügyésznek rendelkezésére áll, nem állhat rendelkezésre, mert az nem mehet be az iktató hivatalokba, nem olvashat el aktákat, nem mehet el a tanácskozó szobák kipárnázott ajtajai mögé, hogy kihallgassa, kiszimatolja, mi történik. Anak elegendő, ha látja, nogy bizonyos szállításoknál mindig bizonyos kedvezményezettek jelennek meg, hogy 'bizonyos szállításokat — hiába ímegy oda iparos és kereskedő, vállalkozó, adózó, verejtékező — nem, ő nem kap meg soha. Előtte feltűnik az, miért és hogyan van ez s látja, hogy a következmények azt igazolják, hogy akik nem érdemlik meg, azok kapják az államtól a munkálatokat, az olyanok, mint a ma leleplezettek. Ezeknek nem volna szabad ilyen számban Magyarországon jelentkezniük. Elnök: A képviselő úr beszédideje lejárt. Gál Jenő: Negyedóra meghosszabbítást kérek! Elnök: Méltóztatnak hozzájárulni? (Mozgás és zaj a jobboldalon. — Felkiáltások: Megadjuk! — Kuna P. András közbeszól.) A Ház hozzájárult. Gál Jenő: A 80-as években, amikor a magyar közélettel és a választási mozgalmakkal kapcsolatban szállítási visszaélések kezdődtek és lepleztettek le, a legnagyobb magyar jogtudók és politikusok egyike, a magyar büntetőkódex szerzője -^akkor, amikor itt virágzott a judiicatúra, amikor messzeföldről idejöttek bámulni bíróságainkat — mégis azt vette észre, hogy nem lehet az ellenőrzés kielégítő, nem lehet addig megfelelő védelmi vonalat felállítani, ameddig afelett, aki közérdeket hírál és a közérdek nevében gyakorol kritikát a közviszonyok felett, nem az esküdtszék ítél. •. (Ügy van! a szélsőbaloldalon.) Sajtószabadság és esküdtszék: e kettő nélkül nines bíráló nemzeti közvélemény. (Viczián István: Helyben vagyunk! — Mozgás és zaj a jobboldalon. — Kuna P. András közbeszól.) — Nézze kedves Kuna P. András képviselőtársam, ha ön elmegy haza és vet és arat, abba én nem szólok bele, de ezekbe a dolgokba talán még se tessék beavatkozni. (Huszár Dezső: Mint törvényhozónak joga van! - Zaj.) . -:;.'"", Elnök: Minden képviselőnek kötelessége meghallgatni képviselőtársát ! Gál Jenő: Nem a jogosultságot vonom két. ülése 1930 május Êl-ên, szerdán. 213 ségbe, hanem azt mondom, hogy vannak bizonyos jóízlésbeli szabályok, amelyeket be kell tartani. (Egy hang a jobboldalon: Mindenkinek!) Elnök: Csendet kérek! (Jánossy Gábor: Suum cuique tribuere!) Gál Jenő: Azt mondotta a Magyar Jogászegylet teljes ülésében, amikor lándzsát tört a mellett, hogy a kritika éles szava és szabadsága a sajtóban semmivel se korlátoztassék, hogy az újságíró, ha feleletre vonják, ne a szakbíró elé állíttassék, aki ezt nem is akarja. Hivatkozom Magyarország jelenlegi legnagyobb bíráira, akik nem haboznak kijelenteni és nyiltan vallják, hogy szabadítsanak meg minket a politikai perektől. Nem akarnak politikai vonatkozású perekkel foglalkozni, mert érzik, tudják és látják, hogy kezükben az alakiságokkal nem lehet áttörni azt a demarkációs vonalat, amely a szabad mérlegelés tanán túl a szabad köztudatnak érvényesülését hozza igazságba, hozza ítéletbe, azt hozza igazmondásba, amit csak egy ellenőrző társadalom adhat meg. Azt mondom, t. Képviselőház, törvénytelen állapot az, ha ma törvény ellenére nincs Magyarországon esküdtszék. Aki ismeri ennek histónikumát, az kísérjen el egy-két percig azon az úton, ahol meg fogom jelölni azokat a törvényhelyeket és forrásokat, amelyek köteleznék a kormányt arra, hogy késedelem nélkül állítsa helyre az esküdtszéket. Az esküdtszék törvényen alapuló intézmény. Rendelettel hatályonkívül helyezni nem szabad és nem lehet. A t. kormánynak az 1912. évi LXIII. te. csak a kivételes hatalom gyakorlása révén engedte ^meg, hogy a háború tartamára az esküdtszéket felfüggessze. Ma, tíz évvel a háború után, milyen jogon arrogálja magának a t. kormány azt az etikai jogosultságot, hogy elhitesse és meghirdesse, hogy Magyarországon nincs szükség az esküdtszékre. Kegyeskedjenek fellapozni ia magyar törvénykönyvet és akkor megtalálják, hogy 1922. augusztus 31-én közzétett a kormány két rendeletet; az egyiknek 12. és 18. §-ai felsorolják azokat az intézkedéseket, amelyeket a kivételes hatalom alapján megszüntetni kíván a kormány. Az esküdtszékre vonatkozólag törvény intézkedett, az 1922 : XVII. te, amely kimondotta, hogy addig szabad a kormánynak az esküdtszék felfüggesztését folytatni, ameddig törvényjavaslatot nem terjeszt elő aziránt, hogy helyreállítja, vagy megszünteti az esküdtszéket. A felfüggesztés tárgyában előterjesztett törvényjavaslatot, de ezt nem tárgyaltatta sem ez a kormány, sem az előző kormány. Itt, rejlik ennek az állapotnak a felláciája, ennek az állapotnak erkölcsi jogosulatlansága. Ha él a törvény, amelyet békében hoztak és amely békeidőkre érvényes, hogy t. i. esküdtszéknek kell lennie Magyarországon, a sajtószabadság édes testvérének, a kritikaszabadság édes testvérének, akkor annak élnie kell intézményesen, úgy t mint él Németországban, Ausztriában, Bulgáriában, amint él a művelt világon mindenütt, hogy ne hurcolják szakbíró és kinevezett bíró elé azt. aki közviszonyokat bírál meg és ne hurcolják különösen akkor, ha miniszter ellen, közhivatalnok ellen irányul a kritikája. Én e tekintetben Deák Ferenccel tartok, aki azt mondotta, hogy a bíró is ember és ilyen esetben a szakbíró nem tud szabadulni a maga egyéni, családi és társadalmi vonatkozásaitól. (Farkas Gyula: Az esküdt nem ember?) Ez így van, mert Deák