Képviselőházi napló, 1927. XXVIII. kötet • 1930. május 13. - 1930. május 28.
Ülésnapok - 1927-393
Az országgyűlés képviselőházának 393 szocialista! — Zaj. — Halljuk! Halljuk!) Az én meggyőződésem szerint helyes, hogy létesült ilyen megegyezés, de ez az összeg sem az az összeg, amely az utolsó pillanatban még követeltetett. Es én, igen t. képviselőtársam, ellenértékül igenis követeltem akkor a nagyhatalmak részéről azt a nyilatkozatot, amelyet a magyar kölcsön tárgyában megtettem. Ne mondja tehát t. képviselőtársam, hogy e körül a kérdés körül vita nem folyt. Ezt állíthatja valaki,, aki ott nem volt jelen. (Nagy Emil: Nem voltam ott.) Ezt állíthatja és ilyen vádakat emelhet az, aki nem volt szem- és fültanuja az eseményeknek, de azok, akik ott voltunk, tudjuk, hogy ezek a dolgok így játszódtak le és hogy e körül az öszszeg körül, igenis, lényeges vita és tárgyalás folyt, majdnem a megszakításig vittük ebben a kérdésben a tárgyalásokat és hogy csak az utolsó percekben jött létre megegyezés. T. Ház! Szememre olvasta Rassay Károly t. képviselőtársam — hogry megint visszatérjek őhozzá — egypár uj ságnyilatkozatomat és ezekkel kívánja bizonyítani, hogy mi készek voltunk az optánsok kedveért áldozatokat hozni. Elismerem, hogy ezek a nyilatkozatok helyesen vannak citálva, — mert t. képviselőtársam mindig helyesen citál — kivéve egy esetet, amikor rá fogom olvasni, hogy nem helyesen citált, (Elénk derültség. — Rassay Károly: Halljuk, mikor citáltam rosszul?) azonban azt hiszem, hogy a harc hevében és a küzdelem folyamán tett nyilatkozatokat nem kell úgy megítélni, mint olvan nyilatkozatokat, amelyeket hivatalos minőségben itt a parlament előtt tesznek. (Zaj a szélsőbaloldalon.) En rámutathatnék ellenkező nyilatkozatokra és ellenkező ujságbeállításokra, és" erre például jellemző az újabb időben megjelent Excelsior-nyilatkozat, amely azt mondja (olvassa): «A magyar miniszterelnök szerencsétlenül megszerkesztett szövegekre és elővigyázatlanul hozott határozatokra támaszkodva, makacsul vonakodik elismerni a jóvátételi kérdés és az optánskérdés közötti öszszefüggés lehetőségét.» Ilyen nyilatkozatokat, ilyen újságcikkeket pro és kontra garmadával hozhatunk fel, és azt hiszem, többet is tudnék felhozni, mert a francia uiságirodalom abban az időben ebből a^ szempontból bőven ontotta az anyagot, a mi hátrányunkra. De, t. Képviselőház, miről beszéltem ezekben a nyilatkozatokban ? (Zaj.) En, igenis, általában áldozatkészségről beszéltem, magyar áldozatkészségről, de nem azt mondottam, hogy az optánsügy érdekében hozunk áldozatot. (Rothenstein Mór: Nem is -mondhatta volna! — Meskó Zoltán: Nagyszerű! Ön lesz Walkó utódja! — Élénk derültség jobbfelől.) En ezt általánosságban imondottairn, de semmiféle Öszszekapesolásban az optánsüggyel. Az természetes, hogy én a nyilvánosság előtt, különösen amikor a világsajtó előtt sajtókonferenciát tartok, a mi passzivitásunkról egyik vagy másik vonatkozásban nem. beszélhetek és erről nem is volt szabad beszélnem. Azt, amire Magyarország már elhatározta volt magát, nem passzivitásunknak, hanem a mi^ áldozatkészségünknek tulajdonítottam és így állítottam oda, amivel el. is értem azt a politikai hatást, hogy a sajtó azon a napon fordult meg, és amíg addig állandóan támadott, attól a naptól kezdve rámutatott arra, hogy most a kisentente-on van a sor az áldozatkészség tekintetében. (Igaz! Ügy van! — Éljenzés és tavs jobbfelől és a középen. — Zaj « szélsőbaloldalon. Györki Imre: Szóval: győzött! Végre tapsolhatnak!) Azt mondotta ugyancsak Kas say Károly t. képviselőtársunk, hogy lefékeztük a magyar , ülése 1930 május 16~án, pénteken. 113 sajtót és hogy a magyar kormány hatalmának összes erejével ráfeküdt a sajtóra, hogy ne írjon a reparációról, (Zaj balfelől. — Halljuk! Halljuk! a jobboldalon.) mert ez káros az országra nézve, 'holott Bulgáriában tüntetések voltak és más helyeken ezekről a kérdésekről a nemzeti érzésnek -megfelelően szabadon írtak és csak hasznára lett volna a magyar ügynek. ha mi is így járunk el. Hát mi volt ez az óriási terror, amit méltóztatott említeni 1 ? (Rassay Károly: Nem mondottam terrort! Citáljunk helyesen! — Derültség.) Nem mondotta, de én kissé virágosabban fejeztem ki magamat. (Derültség. — Rassay Károly: Ezt a taktikát kérte a kormány a sajtótól.) Miben állt a kormányhatalomnak ez a nagy ráfekvése a sajtóra? Abból állott, hogy a sajtó kívánságának megfelelően Wekerle Sándor pénzügyminiszter úr bizonyos sajtókonferenciákat tartott azért, hogy tájékoztassa a sajtót arról, hogy Párizsban mi folyik, hogy milyen etappok történnek és milyen kilátásokra van lehetőség. Nem hiszem, hogy Wekerle pénzügyminiszter úr a magyar terrornak olyan kifejezője lett volna, hogy a sajtó tőle úgy megijedt, (Derültség jobbfelől. — Rothenstein Mór: Nagyon kedélyes!) hogy nem mert erről a kérdésről írni. Én inkább azt hiszem, hogy az ő érvei, igenis, meggyőzték akkor a magyar sajtót arról, hogy abban a percben inopportunus lett volna a kérdésről írni. (Propper Sándor: A sajtóiroda telefonüzenetei félemlítették meg a sajtót! — Peyer Károly: Az ügyészek fenyegetései győzték meg! — Zaj.) Elnök: Csendet kérek! Propper Sándor képviselő urat ismételten figyelmeztetem, hogy ne szóljon közibe! Gr. Bethlen István miniszterelnök: Miért kérte a pénzügyminiszter úr a:bban az időben, hogy a reparációs kérdést túlságosan előtérbe ne állítsuk? Azért, mert még nem voltunk tisztában a velünk szemben felállítandó követelésekkel (Rassay Károly: De mi azt akartuk írni, hogy nem fizetünk semmit!) és nem akartuk mi magunk provokálni azt, hogy itt a reparációs kérdésről per longum et latuim beszélve, egy nagy reparációs követeléssel kerüljünk szembe. amelyet itt ebben az országban esetleg valaki még lehetőnek is tarthatott volna. Ez volt az oka, hogy kérte a miniszter úr, hogy ideiglenesen^ egypár napig ne írjanak erről a kérdésről. (Zaj a szélsőbaloldalon. — Propper Sándor: A sajtóiroda eltanácsolta!) De semmiféle'• olyan intézkedés, amely a sajtót megakadályozta volna abban, hogy erről a kérdésről írjon, nem volt. (Malasits Géza: Szóval ideális sajtószabadság van! — Zaj. — Propper Sándor: T,ehet terrorizálni kesztyűs kézzpl is! — Elnök csenget.) Két fontosabb kifogásra kell rátérnem. (Halljuk! Halljuk!) Az egyik az, hogy mi azáltal, hogy az optánskérdésben. előzetes egyezkedéseket folytattunk, elősegítettük azt, hogv a végén fizetünk. En ebben a kérdésben csak egészen röviden fogok a tárggyal foglalkozni, mert hiszen gróf Apponyi Albert igen t. képviselőtársunk a maga részéről erre a kérdésre bővebben kiterjeszkedett. Ha sikerült volna ezt a kérdést békességes megegyezés révén elintézni és pedig a múlt évben, más lett volna a helyzet. Erre a megegyezésre volt remény. nem lehet azt mondani, hogy erre kilátás nem volt. mert hiszen elég. ha utalok a báró Szterényi-féle tárgyalásokra, amelyek egészen végig olyan mederben folytak, hogy azokkal kapcsolatban egy megegyezés lehetőnek mutatkozott. (Rassay Károly: Becsaptak bennün18»
