Képviselőházi napló, 1927. XXVIII. kötet • 1930. május 13. - 1930. május 28.

Ülésnapok - 1927-393

Az országgyűlés képviselőházának 393. ülése 1930 május 16-án, pénteken. 109 télyes összegek, 195,884.000 pengőt tettek ki; továbbá a csehszlovák megszálló csapatok által okozott károk, (Rassay Károly: Ügy van!) — mert hiszen, ahol vörös károkért kártérítést követelnek velünk szemben, ott természetesen mi is követelünk kártérítést a megszálló csapatok által okozott károkért — amelyek együttvéve 44,740.000 pengőt tesznek ki. S végül a háború folyamán megszállott • területen AusztriaMagyarország által létesített gazdasági értékű befektetések kvótaszerű része: 90,320.000 pengő. Ez is egy olyan tétel, amelyet a jóvátételnél kellett volna érvényesíteni, — mert hiszen itt nem levált területekről volt szó — de amelyeknek érvényesítése ott nem sikerült. Ezek a tételek együttvéve kitesznek 413,944.000 pengőt. A passzív szaldó tehát körülbelül 300 milliót tett ki. (Friedrich István: Es a nyugdíjteher!) Most fogok rátérni. Elismerem, t. Képviselőház, hogy ezeknek a tételeknek számszerűségéhez úgy az egyik, mint a másik oldalon (Rassay Károly: Sőt az égik oldalon inkább!) bizonyos kételyek férnek. (Rassay Károly: Sok kétely! A jogosság!) Én ezt elismerem és legyen meggyőződve t. képviselőtársam, hogy amilyen kételyeket én a velünk szemben támasztott követelésekkel szemben számszerűleg emeltem, éppen olyan számszerű kifogásokat emeltek a mieink ellen is; hiszen ezekről a kérdésekről éveken keresztül folytak a tárgyalások. Most jön azonban egy másik kérdés, amelyet szintén Rassay Károly t. képviselőtársam vetett fel és ez a beszámításnak a kérdése 1943-ig. Méltóztatott azt mondani, hogy jó, viannak ezek a különleges követelések, azonban 1923. és 1924-ben az akkori instrumentumokban, amelyeket a Ház itt ratifikált, oly értelmű határozatok vannak, hogy ezek az úgynevezett charges du traité-be fognak számíttatni, azokba a reparációs fizetésekbe, amelyeket 1943-ig vagyunk kötelesek teljesíteni. Ebben a kérdésben teljesen igaza van t. képviselőtársamnak. Mi is ezen az állásponton voltunk és az utolsó, záró jegyzőkönyv aláírásáig nem tágítottunk ettől az álláspontunktól. Hiszen ha méltóztatnak megnézni, a zárójegyzőkönyvben fenntartás foglaltatik a magyar kormány részéről, hogy csak a kényszerhelyzetnek enged, de jogosnak el nem^ ismeri azt, hogy ezek a tételek be nem számíttattak az 1943-ig teljesítendő fizetésekbe. (Ügy van! Ügy van! jobbfelől.) De miért történt az és hogy jött az, hogy nem számíttattak be? Az 1923—24-ben létrejött egyezményekben az van, hogy az úgynevezett charges du traité is beleszámítandók az 1943-ig teljesítendő fizetésékbe és Magyarország együttvéve reparáció és charges du traité címén nem fizethet többet, mint átlag tízmilliót, együttvéve 200 milliót és hogy melyek azok a tételek, amelyek beszámítandók, és a sorrend tekintetében a reparációs komisszió fog dönteni. '• ;; " ; Mármost mi történt? A reparációs komisszió egyikre és másikra nézve megállapította, hogy charges du traité jellegűek, azonban nem sorolta; úgyhogy annak ellenére, hogy egy instrumentum volt a kezünkben, amelynek értelmében ezeket a tételeket mi legalább részben fokozatosan letörlesztettük volna 1943-ig, ez a törlesztés nem következett be, mert a reparációs komisszió a maga részéről ezeket nem sorolta és nem voltunk képesek soroltatni. Hiszen számtalanszor felléptünk kéréssel ebből a szempontból a reparációs komissziónál. S miért nem sorolta? Ezt is utólagosan tudtuk meg: azért, mert a magyar reparációs összegeket odaadták Görögországnak. Görögországot elégítették ki a magyar reparációs Összegeknek legnagyobb részéből, amely természetszerűleg ennek folytán igényt tartott arra, hogy ezeket az összegeket hiánytalanul és levonások nélkül kapja meg. Ez volt annak az oka, hogy tulajdonképpen a reparációs komisszió nem sorolta a tételeket és most, amikor Hágában ez a mi részünkről vita tár^ gyáva tétetett, az összes velünk szemben álló hatalmak egységesen azon az állásponton voltak, hogy ez ma így nem oldható meg, a reparációs komisszió szuverén abban az elhatározásában, hogy mikor sorolja és mikor nem sorolja azokat. Ezek a reparációs összegek máris az első hágai megegyezés révén különféle országok között elosztattak, és ennek folytán nincs mód ebben a tekintetben változtatásokat eszközölni. (Propper Sándor: Olasz barátaink is ellenünk foglaltak állást?) Olasz barátaink nem tudhatták az első hágai egyezmény alkalmával, hogy micsoda detailkérdések vannak itt ebből a szempontból függőben. T. Ház! Még csak egy pár szót kell szólnom a tisztviselői nyugdíj kérdésről. (Halljuk! Halljuk!) Mi ezt annakidején körülbelül 500—600 millióra becsültük, azonban legyünk tisztában azzal, hogy ezt a kérdést mi jogi alapon a trianoni szerződésből folyólag nem vethettük fel, mert hiszen a trianoni szerződés 199. §-a (Zaj. — Halljuk! Halljuk!) intézkedik a tisztviselőkről, sajnos, csak negatív értelemben. Ez a szakasz azt mondja, hogy Magyarország n,em, tartozik azokat a nyugdíjasokat fizetni, aikik az utódállamok állampolgáraivá válnak. Ez semmiféle kötelezettséget nem ró az utódállamokra. Mentesíti Magyarországot a kötelezettség alól, de nem ró kötelezettséget az utódállamoíkra, úgyhogy — sajnos — ebben a tekintetben a trianoni szerződésből folyólag jogi alap és fogantyú kezünkben nem volt. Természetesen Genfben is számtalanszor felvetettük ezt a kérdést. Méltóztatnak emlékezni, hogy a pénzügyi bizottsálgban, amikor tárgyaltuk pénzügyi helyzetünket, a tisztviselői nyugdíjkérdést mindig felvetettük, de sohasem tudtuk érvényesíteni, mert a trianoni szerződésben ebbeni a tekintetben strictum jus nem intézkedik, úgyhogy ezt a követelést ebből a szempontból érvényesíteni nem lehetett. Végeredményben — sajnos — ezen a téren igenis egy tetemes passzív szaldóval álltunk szemben. Ezt én természetesen előzetesen nem hirdethettem, nem ismertethettem a parlamentben, a bizottságban. (Rassay Károly: Ezt utólag sem fogjuk soha elismerni!'

1 Soha nem ismerjük el, miniszterelnök úr.) Ez mindenkinek jogában áll. Magam részéről csak azt adom elő, hogyan állott a helyzet a trianoni szerződés értelmében. (Friedrich István: Mégis mennyit tesz approximative nyugdíj követelésünk?) Említettem, hogy annakidején ezt 500—600 millióra becsültük. Én a magam részéről csajk azt adhatom elő, ami a strictum jus, a trianoni szerződés értelmében Hágában vitatható volt, (Ügy van! Ügy van! a jobboldalon.) mert magunk között meg vagyunk győződve arróil, hogy a magyar tisztviselők, akik idemenekültek, tulajdonképpen jogtalanul terhelik a maguk nyugdíjával a magyar budg'etet; eb bén a tekintetben mindnyájan teljesen egyetértünk. De ha nincs olyan jogi eszköz a kezemben, amelynek segítségével én ezt elismertethetem, akkor hiába követelik a t. képviselő urak tőlem azt, hogy ezt megtegyem, mert hiányzik az eszköz hozzá, amelynek segítségével megtehetem. (Friedrich István: Ezt nem ismerjük el!) Rendben van, ezt nem is követelem. (Rassay Károly; Van a nyűg-