Képviselőházi napló, 1927. XXVIII. kötet • 1930. május 13. - 1930. május 28.

Ülésnapok - 1927-393

Az országgyűlés képviselőházának 393 Méltóztassék megengedni, hogy itt ezen a ponton egy pillanatra megállják s pár szóval rámutassak arra, hogy ennek a kérdésnek mi a közgazdasági jelentősége? Valaki már rámutatott -arra, hogy az agrárperek, amelyek itt szóbajönnek, 1,200.000 ' holdat tesznek ki, de ehhez jöttek még azok a területek is, amelyek az egyházaktól vonattak el és más tulajdonosoktól, úgyhogy 1,500.000 hold volt az a terület, amelyről az agrárperekkel kapcsolatban szó esett. Ez akkora terület, mint Magyarország búzatermő területének a fele. Nem mondható tehát az, hogy csekély volt az a vagyon, amelyről itt szó volt. Ennek az értéke 3.100,000.000-t tett ki, mint pertárgyat. Ehhez járultak hozzá az egyházi perek, amelyek 174 millióra peresíttettek. Itt voltak az ipari részvénytársaságok nerei, a vasúti társaságok perei, amelyek 336 millióra rúgtak és voltak a magyar állampolgár-főhercegek perei, akik 315 millió tőkét pereltek. Az agrárpereken kívül tehát a peresített összeg 830 milliót tett ki, az agrárpereklkel együtt 2 milliárdot, pengőben kifejezve, ami a jelenlegi Csonka-Magyarország nemzeti összvagyonának körülbelül egykilencedrészét teszi ki. Nem lehet tehát azt mondani, hogy a magyar kormány egy lappáliáért harcolt Genfben éveken keresztül, nem lehet azt mondani, hogyha sikerült volna a nemzeti vagyonn/ak egykilencedrészét megmenteni és azt ebbe a csonkaországba behozni, hogy ez közgazdasági szempontból jelentéktelen dolog lett volna. (Ügy van! Ügy van! a jobboldalon.) Méltóztassék csak mérlegelni még a köz szempontjából is, mit jelentett volna az. ha sikerült volna ezt az egész vagyonmennyiséget, a nemzeti vagyonnak igenis egy tekintélyes részét visszaszerezni Csonka-Magyarország számára? Hiszen ha kétmilliárdot tettek ki azok az összegek, amelyek per alatt állottak, ha sikerült volna ezt a kétmilliárdot Magyarország számára biztosítani, ennek kamatja, csak hat percenttel számolva, — ia mai viszonyok között nem túlmagasan — 120 milliót tesz ki s ennek egyedül az adója, állami és községi adója és közterhe, együttvéve — ha körülbelül negyedrészét veszem ennek a jövedelemnek — 20—30 milliót tett volna ki, ami lényegesen tekintélyesebb összeg annál, amit 1943 után fizetünk 13'5 millió összegben. T. Képviselőház! Nem azért mondom ezeket a számokat, mintha ezzel igazolni, helyeselni, vagy bevallani akarnám azt, hogy ezt a 13*5 milliót azért fizetjük, hogy ezeket a vagyontárgyakat az ország részére megmentsük. Nem ezért fizetjük, mint ahogy beszédem későbbi folyamán bátor leszek, mégpedig Döntőnként bebizonyítani, de azért mondom, hogy aíok elé tárjam, akik ezt a kérdésit az ország előtt úgy mutatták be, mint harmad- vagy negyedrangú kérdést, amelynek érdekében a kormány éveken keresztül feleslegesen hadakozott, amellyel kompromittálta a magyar külpolitikát, amellyel magyar szempontból tulajdonképpen privátérdeket védett, amelyéhez az országnak semmi köze sincs, hogy ez a beállítás teljesen téves és hibás, mert igenis a magyar közgazdaságnak, a magyar köznek és még a financpolitikának is nagy érdekei fűződtek ahhoz, hogy ezek a vagyontárgyak, ezek a vagyonértékék a nemzet számára biztosíttassanak. (Ügy van! a jobboldalon.) E kitérés után legyén szabad ismertetnem, hogy mi volt mármost a magyar tézis. Ezt a magyar tézist nem olyan kijelentésekből fogom venni, amelyek Hága után történtek, hanem ülése 1930 májúé 16-án, pénteken. 105 veszem abból a felsőházi beszédemből, amelyet a múlt évben december hó 10-én tartottam, tehát lényegesen a hágai tárgyalások előtt. Akkor a magyar tézist a következő négy pontban reaszszumáltam: Azt mondtam, az első tételem az volt, hogy (olvassa): «Meggyőződésem szerint és a kormány meggyőződése szerint, ha a velünk szemben álló nemzetek a trianoni szerződés intencióit és határozatait komolyan figyelembe veszik és ha figyelembe veszik azokat a dolgokat, amelyek 1924-ben történtek, akkor, amikor Magyarország szanálásáról volt szó a népszövetség előtt és ennek kapcsán a reparációs bizottság is határozatot hozott, ha mondom, mindezeket figyelembe veszik, akkor Magyarország további reparációk teljesítésére nem kötelezhető.» Ez volt az első tételem és evvel kapcsolatban még azt mondtam: «Nem vállalhat Magyarország reparációt a 250. § alapján magyar állampolgárok követeléseinek kiegyenlítése érdekében sem. Ezt immorális követelésnek tekintjük, mert azok a békeszerződés megsértéseiből származnak, amelyeket nem mi, hanem mások követtek el és amelyekért financiális téren Magyarországot éppen ennélfogva felelőssé tenni nem lehet.» Második tételem az volt, hogy (olvassa): «Magyarország nem mondhat le arról a védelemről, amelyet neki a 250. § nyújt, azonban hajlandók vagyunk a múltra nézve barátságos megegyezésre azokon a kereteken belül, amelyeket a népszövetség előtt is bejelentettünk és amely kereteken belül folytak azok a tárgyalások, amelyek a népszövetség égisze alatt folytattattak. A két kérdést azonban, a reparációk és a 250. szakasszal kapcsolatos fizetések kérdését összekapcsolni nem engedhetjük, mert ezek össze nem tartoznak, és egyik a másikkal nem kompenzálható.» Harmadik tételem volt, amire Szterényi ő excellenciája is hivatkozott, az, hogy «Magyarország érdekében áll, hogy bizonyos olyan, általuk is jogosoknak elisimert követelések tekintetében, amelyek sem nem reparációs természetűek, sem nem isimertettek el olyan terheknek. amelyek az 1943-ig fizetendő annuitásokba betudhatok, tehát a mostani annuitásokon fölül és túlmenőleg is esetleg Magyarországot terhelhetik, financiális alapon keressünk méltányos megegyezést, mégpedig úgy, hogy az ebiből esetleg Magyarországra háramló terhek 1943 után és ne 1943 előtt egyenlíttessenek ki, azonban — ós ezt nyomatékosan hangsúlyozom — itt csak olyan egyezményt köthetünk, amely bunkóit formában nem tartalmaz reparácdót.» Itt már külön felhívom a mélyen t. Ház figyelmét a kifejezésekre is, mert egyik képviselőtársam ezekből a szavakból azt kívánta kimagyarázni, hogy mi feltétlen fizetési készséget jelentettünk be, holott aki a szöveget, amelyet most felolvastaim, megint precízen elolvassa, láthatja, ihogy nem feltétlen fizetési készséget jelentettem be, hanem esetleg, adott esetben és abban az esetben, ha terhelnek bizonyos kötelezettségeik. Negyedik tételem pedig az, hogy (olvassa): «Azt a követelést, hogy azért fizessünk reparációt, hogy ezzel Magyarország pénzügyi függetlenségét megvásároljuk, még akkor is, ha Magyarországnak a békeszerződés értelmében megállapítandó fizetőképessége ezt nem indokolná. ellentétben állónak véljük a békeszerződés intencióival és ez a • követelés csak Magyarország szorult helyzetének kihasználására tendál és erre a magyar kormány segédkezet nem nyújthat.:» 17*