Képviselőházi napló, 1927. XXVIII. kötet • 1930. május 13. - 1930. május 28.
Ülésnapok - 1927-393
96 Az országgyűlés képviselőházának 393. ülése 1930 május 16-án, pénteken. a megegyezést jogilag igazságtalannak, anyagilag károsnak tartjuk. Viszont ugyancsak két ok nem engedi meg azt, hogy az ország mai helyzetéiben a ratifikálást megakadályozzuk. Az egyik ok az, hogy az egyezmény megkötése folytán az ország olyan helyzetbe került, hogy ha a ratifikálást meg is tagadja, sokkal roszszabb külpolitikai viszonylatban volna kénytelen újabb tárgyalásokba bocsátkozni; a másik ok pedig — amelyet már emiitettem — az, hogy az ország a gazdasági végszükség állapotában, vagy legalább is ahhoz közel van és a pénzügyi szuverenitás visszaszerzésének eltolása lehetetlenné tenné annak a beruházási kölcsönnek megszerzését, amelytől egész gazdasági életünk várja a maga nem is felvirágozását, hanem kibontakozását a mai súlyos válságból, ha egyebet nem, a munkanélküliségnek legalább időleges megszüntetését vagy enyhitését. Amint tehát méltóztatnak látni, a dolog lényege a kormány felelősségén fordul meg, amely három vonakozásban áll fenn. A kormány felelős azért a helyzetért, amelyben ezt az egyezményt kötötte; másodsorban felelős mai helyzetünkért, amelyben ennek az egyezménynek elfogadása, vagy visszautasítása felett kell határoznunk, de harmadsorban^ felelős magának az egyezménynek tartalmáért is. És érdekes, t. Ház: Apponyi Albert gróf mindahhoz, amit Rassay t. képviselőtársunk a kormánynak első és második vonatkozásban való felelősségéről felsorakoztatott, úgyszólván mindenben nyomatékosan hozzájárult és csak az utolsó ponton tagadta meg a szolidaritást Kassay t. képviselőtársunknak következtetéseitől, mert ő megadta az indemnityt a kormánynak a szerinte is tartalmilag igen bírálható és nem kielégítő egyezményhez» és ennek indokolására felvetette azt a kérdést: vájjon Rassay t. képviselőtársam — ha ő lett volna kormányon, ha ő intézte volna a dolgokat — hiszi-e, hogy ő kedvezőbb, eredményesebb megegyezést tudott volna létesíteni'? A kérdésben magában benne van a felelet, de nem az a felelet, amelyet önök várnak, vagy gondolnak, mert hiszen, ha igaz Apponyi Albert grófnak Rassay Károllyal egyetértően felállított az a praemisszája, hogy elképzelhető egy kormányzat, amely kedvezőbb helyzetet tudott volna teremteni a tárgyalásokra, elképzelhető egy kormányzat, amely kedvezőbb gazdasági helyzetet tudott volna teremteni az egyezmény felett való döntésre: akkor ebben benne van az a válasz, hogyha kedvezőbb helyzetben, kedvezőbb körülmények között, kedvezőbb légkörben, erosebb argumentumokra támaszkodva tudott volna a kormány tárgyalni, akkor dialektikai okszerűséggel folyik ebből, hogy ez a kormányzat nagyobb eredményt tudott volna létesíteni, mint amelyet gróf Bethlen kormánya hozott haza Hágából vagy Párizsból. Gróf Apponyi Albert megadta az indem-' nityt a kormánynak, illetve Bethlen István grófnak azzal a szemrehányással szemben, mintha ez a kormány idézte volna fel magatartásával az optánskérdés junktimbahozatalát az egyéb ügyek elintézésével. S én meghajlom gróf Apponyi Albert tekintélye előtt, (Barabás Samu: Mi is!) sőt elfogadom Apponyinak azt a megállapítását is. hogy erkölcsi gyávaság lett volna Bethlen gróftól, ha saját egyéni érdekeltsége őt megfutamította volna, az ő kormányelnöki (kötelességének teljesítése elől. Magam is azt vallom: egyéni szuverenitás kérdése az, hogy valaki eldöntse azt, hogy oldja meg a dilemmát, amikor az Apponyi által is koneedált ildomossági kérdés ellentétbe jut az államférfiúi kötelességtudás kérdésével, és líem gáncsolom a miniszterelnököt, hogy úgy oldotta meg a kérdést, amint tette. Csak egy megjegyzést vagyok bátor a miniszterelnöSk úrnak figyelmébe ajánlani: aki így oldja meg a kérdést, ne legyen sértékeny, ha akadnak olyanok, akik az ildomossági kérdésre helyezik a súlyt (Vass József népjóléti és munkaügyi miniszter: Rosszhiszeműleg!) és ezt helyezik esetleg egy olyan államférfiúi kötelesség fölé, amely államférfiúi kötelességet — mert senki sem pótolhatatlan — esetleg más is jól teljesíthetett volna. Most már, mélyen t. Ház, én az optánskérdésnek ezt a junktimbahozatalát némileg más szögből nézem, mint amelyből ez a kérdés eddig megvilágítva lett. Ha merőben az ország gazdaságának szempontjából vizsgáljuk a kérdést, botor dolog volna elzárkózni az elől a belátás elől, hogyha már az országnak fizetnie kell, az ország gazdaságának érdekében áll az, hogv ezek a fizetések, legalább kerülő úton, magyar állampolgárokhoz vándoroljanak. (Berki Gyula: Olyan világos!) Én azonban nem itt látom a dolo^ lényegét, hanem másutt; a dolog lényegét ott látom, hogy politikai és nemzeti szempontból tartom kárhozatosnak és veszedelmesnek s tartottam volna elkerülendőnek azt, hogy az optánskérclés junktimba hozassék az ország által fizetendő kártérítések kérdésével. Mert ha egy legyőzött nemzet kényszerhelyzetében vállalkozik ,arra, hogy évtizedeken át hadisarcot fizessen a győztes államoknak, ezt, ha abban a nemzetben csak egy kis önérzet is van még, ha az önérzet utolsó szikráját is el nem taposta a sors fekete bikája, csak azz>al a csöndes «rebus sic stantibus» klauzulával teheti, hogy mihelyt alkalma nyílik, lerázza magáról ezt a terhet, nem pénzügyi vonatkozásainál fogva, — amely pénz rpngyos pénz akkor, amikor a nemzeti önérzet és becsület kérdéséről van szó — hanem azért, mert a lélektan tövisként gennyeszt az ilyen sérelem, és ezt a tövist el kell távolítani, mert addig a lélek meg nem gyógyul. Az optánskérdésnek junktimbahozatala a magyar állam által fizetendő kártérítésekkel éppen ezt fogja teljesen lehetetlené tenni, mert amikor látjuk azt a konstrukciót, hogy a magyar állam által fizetendő összegek egészben, vagy nagyrészben a Fonds Agraire-en keresztül az optánsoknak jut, a Fonds Agraire ezeket kommercializálja, szinte előre eszkomptálja a magyar állam által a jövő évtizedekben fizetendő hadisarcokat, akkor azt kell mondanom, hogy mindörökre lehetetlenné tétetik az, hogy valaha is a viszonyok megváltozásával ezt megtagadjuk, mert a nemzetnek magánjogi, pénzügyi és kereskedelmi becsülete fog eltiltani attól, amit különben a nemzeti önérzet, a nemzet becsülete követelne meg. De felvetődött az a kérdés is, — és éppen A r ^"vi Albert gróf élezte ezt ki — vájjon lel , beszélni arról, hogy Magyarország péi jől elégíttetnek ki optánsaink, mert szerint abban a pillanatban, amint az ország elkötelezte magát^ az idegen hatalmaknak, az ország rendelkezése alól ez kikerül és az idegen hatalmak rendelkeznek e felett tetszésük szerint; ha tehát ők így diszponálnak, akkor nem lehet azt mondani, hogy az ország pénzével fizetik ki >az optánsokat. Ez megint csak dialektikai látszat. Ha nézzük az egyezményeket, — most már tisztára jogi szempontból nézem a dolgot — meg kell állapítanunk, hogy ezek az egyezmények egységes egészet alkotnak. Egy sinallagmaticus I • viszonylatba hozatnak egyrészről az ország
