Képviselőházi napló, 1927. XXVII. kötet • 1930. április 11. - 1930. május 9.

Ülésnapok - 1927-383

82 Az országgyűlés képviselőházának és az igazgatósági tagok húznak. En ezt a törekvést a legnagyobb mértékben helyeslem, és hogy mennyire méltányos vagyok, itt egy nagyon komoly határt kívánok felállítani. Nevezetesen, én emlékszem még a történelemből arra, amikor Magyarországon a hitelintézetek fejlődése megindult, egy sereg osztrák fiók volt nálunk, amelyeket lassanként — bár nem teljesen — sikerült kiszorítani. Mi ma rászorulunk a külföldi hitelre, ne omenjünk tehát abba a túlzásba, 'hogy annyira összeszorítjuk a magyarországi pénzintézeteket, hogy azután a külföldi fiókok betelepedésére adjunk alkalmat. Ez tehát az a határ, ameddig az összevonásoknál el szabad menni, de tovább nem. Viszont azonban méltóztassék megnézni az alföldi városokat: minden 10.000 lakosú városban 4—5 bankfiók, vagy önálló bank működik. Ez teljes lehetetlenség és egyenesen megdöbbentő az is, amire Dencz Ákos igen t. barátom mutatott rá beszédében tegnap, hogy Budapesten 200 niagánbankház működik, amely 200 magámbankház, mihelyt majd megjelenik a hirdetés, hogy hosszúlejáratú kölcsönök kaphatók, választóinkat majd sorban el fogja árasztani hirdetésekkel, hogy X. Y. bankház ajánl hosszúlejáratú kölcsönt. Az a szegény, kis vidéki ember azt hiszi, hogy egy hatalmas bankpalota hirdetését kapja, s azután kiderül, hogy ez a bankház egy szék, egy asztal, s benne egy ember, aki nem csinál mást, mint közvetít és felszámítja az óriási kamatokat. Hihetetlen az a bankhálózat, amely fel van építve, fent ma már idejét múlt méretű nagy bank szervezettel kezdődik, amely a mai viszonyoknak nem felel meg, lent pedig kis zúgbankházakhan végződik. Ez az oka annak, hogy mire a Nemzeti Bank 6%-os kamatlába ezeken a különböző, kicsi és nem egészen tiszta — ezzel a szóval akarom mondani parlamentárisán — csatornákon keresztül jut, megdagad 14—15—16%-ra, s az eljárási és után járási költségekkel együtt még többre is. Méltóztassék ezt a magánbankhálózatot felülről egészen le az alsó kis retortákig atyai gondjaiba fogadni és a legkérlelhetetlenebb atyai szigorral kipusztítani mindazt a visszaélést, ami ezen a téren tapasztalható. (Helyeslés a jobboldalon és a balközépen.) Ez volna az, amit én fent szükségesnek látnék a nyomor enyhítésére. (Pakots József: Nehéz a Tébe. kapuját ledönteni! — Krúdy Ferenc Ez szól az ellenzéknek is! Ehhez nem nyúl hozzá az ellenzék!) Most azután lemegyek a legmélyebb rétegekre, mert amint fenn erős kézzel kell segíteni, lenn jóakaratú, de ugyanolyan erős kézzel kell lent is segíteni és itt hasonlóképpen néhány gondolatot vagyok bátor felvetni. Az ellenzék oldaláról felvetették azt a gondolatot, hogy új földbirtokreformra van szükség, ßn erre csak eggyel válaszolok: még a régi földreform sincs befejezve, még az sincs Iebo nyolítva, ezért halálos vétek volna a földreformot megismételni, különösen abban a formában, ahogyan az történt. Van ellenben a föld problémájánál néhány olyan pont, ahol érdemes is, szükséges is hozzányúlni a megoldásinak olyan módozataihoz, melyekre a mai helyzetben szükség van. Mindenekelőtt köszönettel veszem a pénzügyminiszter úrnak azt a

f gondolatát, s gazdasági szempontból, az egészséges és nem mesterséges földbirtokmegoszlásra nagyon célszerűnek tartom, hogy tudniillik az eladósodott birtokokon úgy Ikíván segíteni a pénzügyminiszter úr, hogy ezek az eladósodott birtokok területüknek egy részét odaadnák földbirtokpolitikai célokra. Ennél a pontnál azonban 383. ülése 1930 április 30-án, szerdán, figyelmébe ajánlom a pénzügyminiszter úrnak és az egész kormánynak, hogy nem okvetlenül szükséges a parcellázáshoz hozzányúlni, nehogy a mai alacsony földárak még lejjebb zuhanjanak s a nemzeti vagyon pusztuljon; sokkal cél szerűbb lesz egyes helyeken — ez mindig egyéni elbírálást követel — földbérlőszövetkezetek alakításával megmenteni egyrészt annak a birtok tia)k állagát, másrészt pedig földhöz juttatni azokat a törekvő kisgazdákat, akiknek nincs módjuk földbirtokot venni, de megvan a megfelelő felszerelésük ahhoz, ami a földreformnál nem volt meg mindegyiknek, hogy azután mint kisblérlők a föld'bérlőezövetkezetek keretében jussanak földhöz. Sajnos azonban, a földbérlőszövetkezetéket a mai szövetkezeti törvény keretébe beleilleszteni alig lehet. En alakítottam talán az országban a legelső föld bérlőszövetkezetet, ezelőtt húsz egynéhány esztendővel Mezőgyám községben, Szmreosányi Pál akkori nagyváradi püspök megbízásából, aki szociális érzékétől áthatva, az elsők közt látta be a földbérlőszövetkezetek jelentőségét. Azóta több földbérlőszövetkezetet létesítettem. Sajnos, ezeknek el kellett pusztulniok a háború folytán. A földbérlőszövetkezetek állandó figyelemmel kíséréséből jöttem arra a tapasztalatra, hogy a földbérlőszövetkezetekinél egészen más alapvető álláspontra kell helyezkednünk, mint amelyre a kereskedelmi törvénynek a szövetkezetekről szóló rendelkezései helyezkednek. (Úgy van! jobbfelől.) Nevezetesen a földbérlőszövetkezeteknél lehetetlenség, hogy elkerüljük az egyes tagoknak az egyetemleges felelősségét, már pedig ez az egyetemleges felelősség a mai szövetkezeti törvény alapján lehetetlenség. Egyetemleges felelősségre feltétlenül szükség van például a trágyázás, a birtok karbantartása, az épületek fenntartása íkiérclésér.él, sőt kívánatos volna leküzdeni azt az idegenkedést, amely a haszonbér fizetése szempontjából is fennforog a földbérlőszövetkezet leendő tagjai között. Erre tehát feltétlenül szükséges új, a földbérlőszövetkezetekre speciálisan rászabott, céljainak megfelelő törvényt alkotni. A második szempont, amelyre ennél a kérdésnél a kormány figyelmét fel akarom hívni, az, hogyha már valahol parcellázunk, akkor a parcellázást, a földbirtokeldarabolást hozzuk kapcsolatba a telepítéssel. (Gyömörey Sándor: Ez a helyes! — Helyeslés a jobb- és a baloldalon.) A földbirtokreformnál megmozgattunk, nem tudom, hány holdat (Jánossy Gábor: Kétszázötvenezret!) és a következmény az lett, hogy a legfontosabb és speciális magyar alföldi problémát, a telepítés kérdését egy lépéssel sem vittük előbbre, a mammut-községeket még mammutabb községekké fejlesztettük ki, (Ügy van! Ügy van!) a különben is elhanyagolt községekhez hozzáragasztottunk az új telepekkel egy olyan részt, amely a községeknek sem szívesen látott tartozéka, amelyben nincs kút, amelyben nincs járda, nincs iskola, nincs semmi, egyszerű ragasztéka a községnek, ahol ellentét van az anyaközség és az új telep között és egy közös gondolat, amely nélkül pedig községi élet nem képzelhető, kifejlődni nem tudott. Ezt a hibát, amelyet, sajnos, későn ismertünk fel, elkerülendő, javaslom azt, hogy amennyiben a parcellázáshoz méltóztatik nyúlni a nagybirtokok tehermentesítésénél, ezt a telepítéssel méltóztassék kapcsolatba hozni. Ha már a telepítésnél vagyok, különösen az Alf öldnek. egy másik nagy problémájára akarok rámutatni, amelynek megoldása analog a telepítés kérdésével^ és ez a tanyakérdés. Hogy mit jelent a tanyakérdés, ezt megint néhány adat