Képviselőházi napló, 1927. XXVII. kötet • 1930. április 11. - 1930. május 9.
Ülésnapok - 1927-383
Az országgyűlés képviselőházának 383. ülése 1930 április 30-án, szerdán. 81 3 millió aranykoronát kapunk mint évi adójövedelmet. Ebből egy egész csomó problémát meg lehet oldani. (Gaal Gaston: Nincs vagyonadójuk!) Ebből lehetne fejleszteni az utakat, amelyre nézve különben a kormány már igen helyes javaslatot terjesztett elő; meg lehet oldani a községi háztartások kérdését, a községeknek ivóvízzel való ellátását; le lehetne szállítani a földes házadót; meg lehet oldani azt a legutóbb felvetett kérdést, amelyet a tanítók joggal sérelmesnek találnák: a kántortanítói illetményeket, a természetbeni búzaváltság átértékelését. Egész sor feladat van, amelyet ebből az úi és jogos adóból meg lehet oldani s nekünk — míg a mezőgazdaság fuldoklik az adótengerben — vannak megadózatlanul hagyott értékeink, amelyek a nyilvános számadásra kötelezettség titkos köpenye alatt húzódnak meg. A felsorolt számszerű adatok csak a pénzintézeteknél voltak, de a r pénzintézetek kiterjesztik ám a maguk befolyását más vállalatokra is, affiliálás, konszern stb. révén. Ha a többi nyilvános számadásra kötelezett vállalatokat s ezek titkos tartalékait is figyelembe veszem, azt hiszem, nem tévedek, ha az adómentes titkos tartalékokat egy milliárdra értékelem. Egy milliárd érték az, amely Csonka-Magyarországon ma az adóztatás elől el van vonva. Ez az érték azonban jövedelmez, nem az államnak, hanem jövedelmez a vezérigazgatóknak, jövedelmez a különböző igazgatóknak, a halmozott igazgatósági tagságoknak, azonban a részvényeseknek természetesen nem jövedelmez, mert a mérlegben ennek a jövedelme beállítva nincs. (Mozgás a jobboldalon. — Jánossy Gábor: Hogy lehet ez!) Megmondom azt is, hogy hogy lehet. Ma rengeteg ember van a bankok érdekkörében. (Pakots József: Uraságod talán idegen 1 ? — Jánossy Gábor: Ebben idegen vagyok! — Derültség.) Hála Istennek, hogy ilyen idegen emberek is vannak. (Jánossy Gábor: Ebben teljesen analfabéta vagyok. Most tanulom meg. — Derültség és zaj.) Maradi felfogás volna azt kívánni, hogy a bankok ma is maradjanak meg a régi körükben, hogy egyszerűen betéteket fogadjanak el és hiteleket adjanak ki. A bankok tevékenységének köréből finanszírozásokat kivonni öngyilkosság volna, ez kétségtelen dolog. Viszont azonban ennek a finanszírozásnak, az affiliálásnak van egy olyan határa, amelyen — azt hiszem — nálunk már túljutottunk. Erre nézve megint egy pár érdekes dolgot fogok felolvasni. A csonkamagyarországi pénzintézetek érdekeltségéhez tartozott 1910-ben: 1924-ben: pénz- és hitelintézet 99 387 biztosító társaság 8 22 ipari vállalat 135 241 bányavállalat 9 25 közlekedési vállalat 45 47 kereskedelmi vállalat 21 271 mezőgazdasági vállalat 3 61 közegészségügyi vállalat 4 18 élelmezési üzem 1 12 vegyes vállalat 9 118 Ebből tehát azt látom, hogy legjobban emelkedett a kereskedelmi vállalatoknak a bankóik érdekkörébe való bevonása: a tízszeresére, és egyenesen megdöbbentő az, hogy a mezőgazdasági vállalatoknál, amelyek a bankok körébe tartoznak, ez a szám a húszszorosára emelkedett 1910-től 1924-ig. Mindezek az ilyen affiliációk, érdekkörébe, konszernbe való bevonások megannyi önálló exiszteneiának a megszűnését jelentették, de jelentették azonfelül azt, hogy ezekre a vállalatokra, amelyeknek feladata volna az egyéni vállalkozási kedvet, az egyéni kereseti lehetőségeket az egyéni vagyonosodást előmozdítani, (Ügy van! Ügy van!) ráterpeszkedik egy hatalmas bankszervezet, amely nem engedi őket lélegzethez jutni, vagy, amennyiben lélegzethez jutnak, akkor a lélegzetükért is kénytelenek adózni az illető pénzintézetnek. Érthető volna még ez is abban az esetben, ha a mi bankjaink valami hatalmas, nagy szervezet volnának tőkében értve, mert akkor egy igazi érték, reális tőke terjeszkednék nálunk, és ez a tőke mégis hozzájárulna valahogyan a vállalatoknak egészséges megalapozásához. Másként állunk azonban, mert ha az ember figyelemmel kiséri azt, hogy a magyarországi bankoknak békebeli vagyona, betétállománya, alaptőkéje, stb. hogyan áll a mostanihoz képest, akkor a következő adatokat látjuk. A statisztika szerint pénzintézeteink saját tőkéje a békebelinek ma 21'80%-a, a betétek a békebelinek 15"89%-át teszik ki, a mérlegtételeket tekintve az 1925. évi december 31-iki status szerint a magyarországi pénzintézetek vagyona csak 14'94%-át tette ki a békebeli vagyonnnak. 1915-ben a magyar birodalomban — az egész magyar birodalomban — összesen 1992 pénzintézet volt, amiből a mai Csonka-Magyarország területére 674 esett. Ezzel szemben Csonka-Magyarország területén 1926-ban 797 pénzintézet működött, felszámolás alatt^ volt még ezenfelül 66, csőd és kényszerfelszámolás alatt 29, vagyis megcsökkent betéttel, megcsökkent alaptőkével, megcsökkent vagyonnal egy megnövekedett és mesterségesen kiterjesztett hálózat működik, szívja fel a nemzet életerejét és teszi lehetővé azt, hogy az óriási kamatok mellett csak a vezérigazgatóiknak legyen horibilis jövedelmük, akiknél leépítés nem volt. Es megértem azt, hogy békében, a régi jó időkben egy-egy hatalmas, kimagasló bankvezérnek, aki az ország iparosításába, közlekedésébe, kereskedelmébe koncepciókat hozott, aki fényes eredménnyel dolgozott, aki ezt az országot előbbrevitte az ő szellemi tudásával, mammutjövedelme volt; ezt megengedem, mert mammut^hasznot hozott az országnak, (Ehn Kálmán: Ilyen nem igen volt!) — volt — de mi ma ezeknek a vezérigazgatóknak a feladata? Csak a külföldi pénznek a közvetítése. Hol van ma a koncepció a bankok részéről 1 ? (Ügy van! Ügy van!) Kényszeríteni kellett őket még arra is, hogy a lakásínség enyhítésére házakat építsenek és ez alól a kötelezettség alól is igyekeztek menekülni. Hol van az ő koncepciójuk, amellyel átmentették volna a betétállományt? Ho van az ő koncepciójuk, amellyel a részvényesek érdekeit megvédték volna 1 ? Sehol! Ellenben megmaradtak a hatalmas vezérigazgatói jövedelmek, megmaradtak a halmozott igazgatói tagsági jövedelmek. Ehhez hozzá kell nyúlni, ezeket vissza kell szorítani azok közé a keretek közé, amely keretek között ma az ország van. A legnagyobb hálával és elismeréssel vettem a pénzügyminiszter úrnak azt a bejelentését, hogy törekedni fog minden körülmények között a pénzintézetek fúziójának elősegítésére. Nagyon helyes, azonban arr^ kérem a pénzügyminiszter urat, méltóztassék gondot fordítani arra, hogy ne pusztán a Kajászószentpéteri Hitelbank fuzionáljon a Kajászószentpéteri Gazdasági Bankkal, hanem fuzionáljanak a városi bankok is, mert a városi bankoknál is áii az, hogy az ő tőkéjük és betétállományuk, valamint üzletkörük sincsen arányban' azzal a jövedelemmel, amelyeket az igazgatók 12*