Képviselőházi napló, 1927. XXVII. kötet • 1930. április 11. - 1930. május 9.

Ülésnapok - 1927-383

80 Az országgyűlés képviselőházának juk meg a magyar különleges viszonyoknak megfelelően a mi válságunkat megoldani. Ugyanez a munkanélküliség, amely nálunk van, mint világjelenség megvan Angliában is és amikor a túlsó oldalról rendszerváltozást követelnek és a rendszerváltozást úgy állítják be, mint a mostani válság legszerencsésebb megoldási módját, én rámutatok arra a tényre, hogy Angliában az a rendszer van, amelyet itt sürgetnek, munkáskormány van és a munkáskormány alatt dagadt fél a munkanélküliség olyan nagymérvűvé, hogy az ar:gol kormánynak, az angol munkáskormánynak a munkanélküliség megoldása a legnehezebb és majdnem megoldhatatlan feladata- Politikai rendszerváltozással tehát ne méltóztassék ajánlkozni, mint amely a munkanélküliség kérdését megoldhatná. A munkanélküliség kérdésének megoldására Angliában a munkáskormány két eszközt ajánl. Az egyik a munkaidő leszállítása, a másik pedig a munkanélküli segély felemelése. Mind a kettő csak a munkanélküliséget emelné. A munkaidő leszállításánál zsákutcába jutott az angol kormány. Megígérte a hét és félórai munkaidői Ezt a hét és félórai munkaidőt a balszárnyon keveslik, azt akarják, hogy még inkább szállítsák le. Viszont a munkaadók egészen természetesen a munkaidőnek hét és fél órára való leszállítását is sokalják és pedig abból az indokból — és helyes indokból — kiindulva, hogy a munkanélküliséget. ezzel nem csökkenteni, hanem fokozni fogják, mert a munkabérek megmaradván, a termelés megdrágul s természetes dolog, hogy ennek következtében a munkanélküliség csak növekedni fog. A másik a munkanélküli segély. A munkanélkülisegély még súlyosabb probléma. A munkanélküMsegély Angliában még 1921-ben az akkori polgári kormány hozta be. 1921 óta Anglia munkanélkülisegély címén nem kevesebb, mint 100 millió font sterlinget, vagyis 2800 millió pengőt költött el. Honnan? Az adókból. Mi lett ennek következményei A 2800 millió pengővel tovább drágult a termelés. Másrészt pedig bekövetkezett az, hogy a munkanélküliek tömege a munkanélkülisegélyek folytán felduzzadt szinte mesterségesen. Most már nagy táborrá szerveződtek és a munkanélküliek megszervezett tábora sürgeti és a munkáskormány beígérte, de megvalósítani még nem tudta azt, hogy a munkanélkülisegélyt heti 15 shillingről felemeljék 1 font sterlingre. Ez megint olyan óriási megdrágítás át^ jelentené a termelésnek, amely csak a munkanélküliséget fokozná. Belátja ezt maga a munkáskormány is és ígéreteknél tovább nem megy. Efféle Ígéretekkel, hangzatos szavakkal azonban a munkanélküliségen segíteni nem lehet. Az ilyesmi csak izgató szernek jó, de reális orvosságnak sem a munkaidő leszállítását sem a munkanélkülisegély bevezetését, vagy felemelését, sem pedig, ami ennek hátterében van, a politikai rendszerváltozást beállítani nem lehet. Igenis a mai politikai rendszernek feladata, ennek erkölcsi kötelessége, hogy a munkanélküliségen és nyomorúságon úgy, ahogy lehetséges, segítsen, az egy vágányra berendezett szociáldemokrácia segíteni a bajon nem tud. Tudom, meg vagyok róla győződve, és költségvetési beszédemben is azt akarom szerény tehetségemhez képest előmozdítani, hogy a megfelelő intézményes segítséget lehetőleg megtaláljuk, mint ahogy imár egy sor rendelkezésben a kormány az intézményes segítség módozatait megtalálta. t Képyiselőtársaiim is már (

szóvátettek egynéhány célravezető javaslatot és én természetesen ezeket egész terjedel383. ülése 1930 április 30-án, szerdán. műkben magamévá teszem. Ilyen volna a közmunkaváltság igazságosabb rendezése, a községi háztartások kérdéseinek, problémáinak megoldása, az úgynevezett vármegyei hozzájárulás eltörlése és az önálló vármegyei pótadóval való helyettesítése, a kamatuzsora letörése, olcsó és hosszúlejáratú hitelek nyújtása, kartelltörvény, tőzsdereform és a többi. Méltóztassanak azonban megengedni, hogy annak a meggyőződésemnek adjak kifejezést, hogy mindez inkább csak tüneti kezelés és méltóztassanak megengedni azt is, hogy talán egynéhány radikálisabb megoldási módra hívjam fel a t. Ház figyelmét. (Halljuk! Halljuk! a jobboldalon.) En azt a radikális segítséget két helyen kívánom. Egyik helyen a felsőbb rétegekben, másik helyen az alsóbb rétegekben. A felsőbb rétegekben találok munkanélküli segélyeket, találok pedig a különböző részvénytársasági illegitim és burkolt legitim jövedelemekben, munkanélküli segélyeket találok bizonyos eltitkolt alapokból származó titkos jövedelmekben, amelyeknek megadóztatásához eddig még hozzányúlni senki sem mert. Ha vannak nálunk emberekj akik nem kapják meg a maguk munkájának megérdemelt jutalmát, ennek az a következménye és ezzel az függ össze, hogy . mások pedig hozzájutnak meg nem érdemelt jövedelmekhez is és ezekről a meg nem érdemelt jövedelmekről akarok most elsősorban szólani. A szünet előtti hetekben itt a Házban, de az egész közéletben is szó volt Folkusházy mammutjö védelméről. Méltóztassék megengedni, hogy én Folkusházyról egy csúf idegen szóval azt mondjam, hogy ő szegény csak pech-vogel. Folkusházyról kiderült, hogy pontosan mennyi a jövedelme, de van egy egész hadsereg más sokkal nagyobb jövedelmű ember, akinek jövedelmét nem tudták még kinyomozni. (Pakots József: Nagyobbak is vannak! — Malasits Géza: Ezek mind a kormány kedvencei!) Folkusházy már bevonult >a kabarékba, dalokat énekelnek róla, rövid kis méla dalocskákat! (Jánossy Gábor: Halhatatlan lett!) Vannak azonban olyanok, akikről eposzt lehetne írni, olyan hosszú listára nyúlik eltitkolt jövedelmük. (Erdélyi Aladár: Meg kell őket nevezni!) Ezekről eposzokat lehetne írni, amelyek azonban a nyomorúság szomorú elégiáivá alakíthatók át. Ezeknek a titkolt jövedelmeknek a forrását is megtalálom én az úgynevezett nyilvános számadásra kötelezett vállalatoknak a nyilvános számadás

1 köpenye alatt elrejtett titkos alapjaiban és titkos tartalékokban. Hogy ezek a titkos tartalékok mit jelentenek, errenézve dr. Szádeczky Kardoss Tibor: «A magyarországi pénzintézetek fejlődése» című igen értékes, igen tanulságos munkájában a következő adatokat hozza fel. A csonkamagyarországi pénzintézeteknek, tehát csak a pénzintézeteknek titkos tartalékja volt, csak épületekben: 1921-ben 152 millió aranykorona, 1922-ben 165 millió aranykorona, 1923-ban 239 millió aranykorona, 1924ben 233 millió aranykorona, aminek legnagyobb része Budapesten lappang. Az 1924. évben az ilyen eltitkolt titkos tartalékokból 174 millió aranykorona esett Budapestre. A titkos tartalék az épületek valódi értékénél jóval csekélyebb értékeléséből áll elő. Méltóztassék most ehhez még hozzávenni az értékpapírokban rejlő titkos tartalékot. Ez Szádeczky szerint 1924-ben 49 millió aranykor on a, valutákban és devizákban 5 (millió aranykorona volt. Az összes titkos tartalék a pénzintézeteknél 1924-ben 288,138.000 aranykorona volt, ami mind az adózás elől elvont vagyon. Abban az esetben, ha ezt csak egyszázalékos vagyonadóval rójuk meg, már