Képviselőházi napló, 1927. XXVII. kötet • 1930. április 11. - 1930. május 9.

Ülésnapok - 1927-382

Az országgyűlés képviselőházának 3 rult országnak! Nincs egyéb bajunk, mint ezzel foglalkozni í) Teljes nyiltsággal és őszinteséggel ki kell jelentenem, hogy kormányunk gazdasági politikájával nem tudok mindenben egyetérteni és ha a költségvetést mégis elfogadom, ezt azért teszem, mert nézetem szerint az összetartásra, egymás támogatására és minden széthúzás mellőzésére sohasem volt ennek a nemzetnek anynyira szüksége, mint a mai válságos időkben. Választókerületem 85 faluját bejárva mindenütt és mindenkor hirdetem ezt az igazságot és óva intek mindenkit attól* hogy az 1918-as példán okulva a demagógia hangzatos, de üres és hamis jelszavainak felüljön. Kritikára szükségünk van, de demagógiából nem kérünk, mert ez csak kárára lehet ennek a szegény országnak. A kritika legyen jóindulatú és tárgyilagos és azt ne fűtse soha politikai gyűlölet, hanem kizárólag a színtiszta hazafias meggyőződés. (Helyeslés a jobboldalon és a középen.) Az elkövetett hibákat lássuk be és kerüljük azokat a jövőben. Okuljunk a múlt tapasztalataiból és igyekezzünk jóvátenni a hibákat a nélkül^ hogy mindenáron bűnbakot keresnénk és saját hibáinkat másra tolni igyekeznénk úgy, ahogy azt a háborús emlékiratok szerzői közül olyan sokan tették ennek a nemzetnek inkább szégyenére és kárára, mint hasznára. A Haza mindenekelőtt! Ez legyen ma minden becsületes magyar ember jelszava és ennek a mondásnak szelleme hevítse ennek a Háznak minden tagját, akár a kormánypárt, akár az ellenzék soraiban! Ne felejtsük el soha, hogy mindnyájan egy közös édesanyának, ami drága magyar hazánknak va^vunk a fiai, és hogy a politikai módszereiben lehet bár közöttünk nézeteltérés, de itt, a nemzeti törvényhozás Házában csak annak van helve, aki egy nagy közös célt akar szolgálni: az ezeréves NagyMagyarország feltámadását! ^ A költségvetést elfogadom. (Elénk helyeslés a jobboldalon és a középen.) Elnök: Szólásra következik? Szabó Zoltán jegyző: Lázár Miklós! (Felkiáltások: Nincs itt!) Elnök: A képviselő úr nincs itt. Töröltetik. Következik? Szabó Zoltán jegyző: Tóth Pál! Tóth Pál: T. Képviselőház! (Halljuk! Halljuk!) A költségvetési vita igen hálás alkalom a honatyái aggodalmak kifejezésére (Malasits Géza: És alibi-igazolásra!) és azoknak a tiszta meglátásoknak és kormányzati szükségszerűségeknek feltárására, amelyektől a nemzet elviselhetőbb sorsa remélhető. A jobb jövendő kimunkálásában való részvétel vágya vezet engem is akkor, amikor a képességeim által megszabott látókörben foglakozom a mai idők közállapotaival, amelyeket a magamra erőltetett optimizmus mellett is igen súlyosaknak és nagyon leromlottaknak tartok, de megjavíthatok nak akkor, ha a célravezető intézkedéseknek és a segítés módjainak keresésében is olyan igyekvők leszünk, mint a bajok felpanaszolásában. A képességeim által megszabott szűkebb látókör miatt nem adhatok az egész gazdasági helyzetet feltáró képet, csak részletképeket festhetek; lehet, hogy azokat is az érzékenyebb aggodalomérzés kihatásaképpen talán elnagyoltan vagy torzítottan. Mert en mint népképviselő alulról nézek felfelé, és az alulról néző ember elhelyezkedésé'ben a jelenségeket nem is láthatom a magasságban szárnyaló sas távlatából a rmaguk teljességében. A földön, a tömeg között állva, a perspektíva kétségtelel ülése 1930 április 29-én, kedden. 67 nül szűkhiatárú, és nem is ihabozom bevallani, hogy én tényleg nem látom a fától az erdőt, csak a rossz iidlőktől megviselt fákat látom és azok közül is jól csak azokat, amelyeknek közelében élek. De hiszen az erdő végtelenségét sok-sok egyes fának összesége adja ki, s így, amikor én a közelemben álló fáik állapotát ismertetem., lényegében az egész erdő sorsáról beszélek, helyes megérzéssel úgy, hogy sötét, veszélyes erők ziigatják az erdőt, tépik annak fáit. Ha azonban úgy egy mondatban mégis jellemezni próbálnám az ország általános helyzetét, akkor azt mondanám, hogy hasonlatos a nemizet sorsa a nagy folyóihoz. amelynek nyugcídt medréből ia viharok által felkorbácsolt vízár már kilépett. A hullámok a gátakat nyaldossák, de a töltés magas, és a gáttetőn emberek az őrök. Messziről, a magasból úgy látszik, hogy nincsen semmi baj, mert felülről nem látni, hogy a gátak tövében a zöldelő vetések között már vadvizek fakadnak fel, s az alattomos vakondturásokon át itt is, ott is, piszkos, szennyes vizek szivárognak a töltés alatt. A gáttető ép, de alapja elázott, puha, a veszély közvetlenül fenyeget, pedig magyar lelkiismerettel el nem szenvedhető, 'hogy zsombék és ingovány legyen a magyar termőföld helyén, s tétlenül el nem tűrhető, hogy a társadalom védőgátjai összeomoljanak és e miatt egész táraaidlalmi berendezkedettségünk, vagy nemzeti létünk veszélyeztetve legyen. Nem akarok Cassandra stílusában jósolni, de azért szívesen kölcsönözném szavaimat Ossian szótárából mert kétségtelenül nagy bajok vannak. Beteg az egész magyar társadalom, és a beteg rendszerint ingerült és türelmetlen, (Jánossy Gábor: Ügy van!) különösen az olyan beteg, aki már régi keletű krónikus bajban szenved. Hiszen betegségeinknek kezdetét 1914-re kel lennünk, amikor elindult végzetes útján a háború. (Ügy van! balfelől.) Azóta szenvedéseknek szakadatlan láncolata a magyar élet. (Jánossy Gábor: Kál

varias út!) Tenger vért vagyont áldoztunk olyan ideálokért és célokért, amelyek ma már merőben idegenek és távol állanak a nemzet lelkétől. (Jánossy Gábor: Akkor is távol állottak!) Alig 15 éve még Doberdo poklában az olasz gránátok tüzét álltuk, és ma nincs jobb barátunk az olasznál. (Jánossy Gábor: Ügy van!) Aminthogy akkor sem volt ellenségünk, csak nemzeti függetlenségünk hiánya állított egymással szembe bennünket. (Jánossy Gábor: Űgy van! Kossuth és Garibaldi nemzete!) A független Magyarország érdekei ma nemcsak egészen mások, hanem homlokegyenest ellenkezők is a monarchia érdekei vei. De nincsen szándékomban a múltnak akár pillanatokra való felidézésével is külpolitikai térre siklani át. Maradok a belpolitikai helyzetnél, a magyar társadalom betegségének tárgyalásánál, és itt engedje meg nekem a t. Ház. hogy mint egyike azoknak a keveseknek, akiknek képviselői mandátumuk mellett orvosi diplomájuk „is van, elsősorban az orvosok szomorú helyzetéről szóljak. Ma az orvosi rend a legjobb, helyesebben a legrosszabb úton van — mert jónak igazán nem nevezhetem ezt az utat — az elproletárosodás . felé. Az orvosi rendre az első nagy csapást a világháború mérte. A háborúban relatíve biztosabb helyen teljesítette kötelességét az orvos és már maga ez a körülmény osábítólag hatott az ifjúságnak egy nagy, de nem mondhatom, hogy éppen a legbátrabb részére és megindult az özönlés az