Képviselőházi napló, 1927. XXVII. kötet • 1930. április 11. - 1930. május 9.

Ülésnapok - 1927-382

58 Az országgyűlés képviselőházának , ség vetést nem fogadom el. Reményét fejezte ki azonban a felett, hogy most már megindult a mozgalom a takarékosság és egyéb más intézkedések terén és hogy jobb viszonyok fognak bekövetkezni. A pénzügyminiszter úr azzal kezdte expozéját, hogy nehéz volt a múlt esztendő a külföldön is, nehéz volt a gazdasági helyzet, ami kihatással volt a mi országunkra is és hozzájárultak ehhez még különféle elemi csapások, általában azt mondotta, hogy a világháború az oka mindennek. Ha ez a külföldre áll, akkor bizonyosan ránk is áll, de nálunk súlyosbítja a helyzetet a trianoni béike, mert az ránknézve olyan végzetes volt, és végzetes ma is, hogy gazdasági helyreállításunkat majdnem lehetetlenné teszi. Tuid'juk, hogy ez a szerződés azonkívül, hogy különféle megszorításokat tartalmaz, elsősorban a megcsonkítást, olyan vámszerződéseket erőszakolt ránk, és egyébként is a szomszéd ellenséges államok úgy viselkednek velünk szemben, hogy lehetetlenné tegyék nekünk, hogy talpraállhassunk. Ilyen körülmények között valóságos létküzdelmet kell folytatnunk, hogy életben tudjunk maradni és fenn tudjuk magunkat tartani. Sajnálattal állapítom meg, — lehet, hogy ez egyéni véleményem — hogy az illetők, akik mindjárt a békekötés után az ország kormányzását kezükbe vették és az országot vezetni voltak hivatottak, nem ismerték

1 fel a ibelátható következményeket. Magyarország ugyanis többféle módon jutott különösebb helyzetbe. Először is az egymásra utaltság által, vagyis, hogy az egymásra, utalt országrészek egymást kiegészítették és az Alföld a maga gabonáját, búzáját adta a Felvidéknek, a Felvidék pedig az ő fáját és másféle terményeit, egymásnak tehát kiegészítői voltak és ez a lehetőség most megszűnt. A másik különös helyzet volt az a viszony, amelyben Ausztriával voltunk, hogy Ausztriában mezőgazdasági terményeinknek meg volt a biztosított piaca, igaz, hogy ennek ellenében nekünk biztosítani kellett az ő ipartermékei számára a piacot. Mégis jobb helyzete volt az iparosnak, mert volt a. gazdának pénze, a gazda tehát költhetett, ruházkodhatott, építkezhetett, szóval akkor boldogabb viszonyok voltak ebben: a tekintetben. Ma ez megszűnt, ma sem az iparosnalk, sem a gazdának nincs pénze. Ott. találok nagy hibát, hogy azok, akik azon a magaslaton, amelyre bennür íket az igen, t. pénzügyminiszter úr, mint expozéjában mondotta, fel akar vezetni, már ott voltak és mi lent voltunk, nem látták előre a, bekövetkező eseményeket. Azt szokták mondani, nem tudom, !ki monidotta, nem tudok ebben a pillanatban hivatkozni rá, hogy kormányozni annyi, mint előre látni az eseményeket. A jó kormányos is mindig* a messze távolba néz és nagy baj van akkor, ha nem veszi észre a veszedelmet, hanem, az már úgyszólván előtte áll, mert akkor nincs mást tenni, mint, ha lehet, megállani, mert kitérni már nem flehet. A zátony pedig összezúzza a hajóját. Majdnem ilyen körülmények közé jutottunk mi, hiszen kénytelenek vagyunk, ha lehet, már most megállani, hogy az állam hajója zátonyra ne jusson. Nem én állapítom meg, már az előttem szólók is mondották, és azt hiszem

% a vita folyamain sokszor 'esz még szó az úgynevezett túlméretezésről, elsősorban a tisztviselők száma tekintetében. Ebben a tekintetben sem akarok részletekbe menni, a statisztikai adatokból mindenik i ol vash a t j a, hogy me % s za por odtak a tisztviselők. Túlméretezés van azután a Társadalombiztosító Intézetnél, amiről később néhány szóval meg fogok emlékezni, azonkívül 82. ülése 1930 április 29-én, kedden. túlméretezve és támogatva lettek, állami támogatással olyan intézmények, amelyek tulajdonképpen nem hogy hasznot nem hoztak, de még a befektetett tőke kamatját sem fizették meg, kevésbbé a tőkét, hanem erkölcsileg is kárt csináltak az államnak. Kulturális és más téren is túlméretezések történtek. Ilyenek voltak a borházak és sok más, amelyekre még később röviden rá fogok térni. Legyen szabad a kultúra túlméretezésével kapcsolatban megjegyeznem valamit, nem tudom, lesz-e alkalmam az illető tárcánál felszólalni, de mindegy, mert a miniszter úr úgyis távol van. A miniszter úr nagyon sokat tett a kultúra terén, de elsősorban megállja a helyét az, amit a tanyai iskolák, a népoktatás érdekében tett. Már más elbírálás alá esik a túlméretezés a magasabb oktatásban, az egyetemeken. A miniszter urat csak egy fogja e tekintetben menteni és igazolni, az, ha ő tudja és meg van győződve arról, hogy Magyarország minél előbb ismét egységes, nagy ország lesz. Akkor nem lesz baj, de ha ez hamarosan meg nem történik, akkor az országnak óriási baja lesz az a sok kitanult ember, mert nemcsak ez a hat egyetem, a műegyetem és a közgazdasági egyetem ontja a diplomákat, hanem külföldről is nagyon sokan fognak bejönni, akik ott kitűnően végeztek és azoknak is kenyeret kell adni. Legyen szabad itt még. annyit megjegyeznem, hogy egyáltalában nem helyes a miniszter úrtól az, hogy mikor észreveszi, hogy egyes intézményeket túlfejlesztett, akkor másokat elsorvaszt, értem ez alatt a felekezeti jogakadémiákat. Itt van három felekezeti jogakadémia, amelyek a múltban nagy szolgálatot teljesítettek s azoknak ma az állam nem ad semmit sem, az illető városok és egyháizak tartják fenn ezeket, a miniszter úr pedig el akarja sorvasztani a Dogakadémiákat. Nemrégiben is egy nyilatkozatot tett, például a kecskeméti jogakadémiáról, hogy az úgyis el fog sorvadni, mert nem lesz hallgatója. Arra kérem a miniszter urat, hogy a kecskeméti jogakadémiát mentse fel a numerus clausus alól s majd meglátja, hogy Szeged fog elsorvadni. En nem akarom Szegedet bántani, nem irigylem tőle a pompás beruházásokat^ épületeket, mindent, adja Isten, hogy mindez a jövőben indokolt legyen és beváljék. Helytelen lenne azonban ilyen régi intézményeket, amelyek annyi kiváló embert neveltek az országban és azonkívül a régebbi időkben is ellátták az egyetemeket a legkiválóbb tanárokkal, megszüntetni. Nem szabad ezekről oly kicsinylőleg nyilatkozni. Nem hozok fel most mást, mint azt, hogy volt sok kiváló hallgatója a sok között, Jókai Mór, aki Túladunáról, a pápai jogakadémiáról eljött Kecskemétre és azt mondotta: Itt lettem emberré, itt lettem íróvá. Ilyen múltja van a jogakadémiáknak. Ahhoz tehát nem szabad r olyan könnyedén hozzányúlni, annyival inkább nem, mert az állam a maga pénzéből nem áldoz rá semmit sem. Természetesen, mint t. előttem szóló is kifejezte, ez a túlméretezés a magánháztartásokban is megvolt, de ez természetes. Eleinte volt olcsó pénz, volt hitel, külföldi kölcsön, az emberek kiöltözködtek nyakra-főre s nem gondoltak arra, hogy ennek még rossz vége is lehet. Ügy voltak vele, mint az a bizonyos bogár, amely egész nyáron énekel, s télre nem tesz el.semmit, akkor azután persze nyomorba jut.^ . A múlt évben a költségvetés tárgyalása, alkalmával úgy itt a Házban, mint a Felsőházban is igen erős kritikák hangzottak el. Különösen hivatkozhatom Teleszky János volt miniszter úrra, akiről igazán nem mondhatja el