Képviselőházi napló, 1927. XXVII. kötet • 1930. április 11. - 1930. május 9.

Ülésnapok - 1927-382

Az országgyűlés képviselőházának 3 tuk, hogy az ország első pénzintézetének, a Pénzintézeti Központnak, amely ellenőrizni van hivatva, egyik legnagyobb szakértője, hozzáférhetetlen ember, dr. Katona Lajos nyilatkozata alakjában leadta az Újságnál, hog;y egy bariknál hamis feljegyzések, hamis bejegyzéseik, vakarás, hamis mérlegek stb. voltak, amelyek már évek óta folytattattak, és amelyek alapján az utóbbi években a múlt esztendőben is régi, megalapozott, elég gazdag emberek, földbirtokukból kifosztottak és azért értéktelen részvényeket, értéktelen papirosokat. Ígérvényeket, betéti könyveket adtak át. Holott ki van mutatva, hogy itt megtévesztés volt és az illető ember ma is képviselő. Nem akartam nevet említeni, de ma már ott állunk, hogy az embernek a törvényelőtti egyenrangúságba vetett hite megrendül, ha ilyen jelenségeket lát. Ügy tudom, az ügyészség foglalkozik ezzel a dologgal. Egyelőre még semmiféle intézkedést nem látok. Ennél az intézetnél történt meg, hogy egy állami intézmény, amelynek körülbelül 98%-a állami pénzből képződött, a Faksz., szintén elvesztett súlyos összegeket. Ügy tudom, hogy a földmívelésügyi miniszter urat e tekintetben bizottsági ülésen meginterpellálták és akikor a földmívelésügyi miniszter úr úgy informálta a bizottságot, hogy a magasabb intézőköröket kérdezték meg, vájjon elhelyezzék-e a Földhitelbankban ezeket a pénzeket. Szerintem e magasabb illetékes tényező nem lehet más, mint a Képviselőház, az országgyűlés, amely törvényben mondotta ki, hogy az állami pénzek csak bizonyos intézetekben helyezhetők el. Ezek az intézetek a Kisbirtokosok Hitelintézete, az Okh., a Postatakarékpénztár, a Földhitelintézet és a Pénzintézeti Központ. Hol van azoknak a felelősségrevonása, akik ezeket a pénzeiket bárkinek véleménye alapján elhelyezték, mert utasítást egyedül csak a Képviselőháztól, amely ezt törvénybe iktatta, fogadhatna el? Sokat foglalkozott a Képviselőház az összeférhetlenségi törvénnyel, interpellációk alakjában; foglalkozott vele megbeszélések alakjában is, és úgy tudom, még az egységespárton is kialakult az a vélemény, hogy az ö'sszeférhetlenségi törvényt sürgősen revideálni kell, (Ügy van! .jobbfelől.) mert a képviselői tekintélyt kell elsősorban fenntartani, a képviselői tekintély pedig csak úgy tartható fenn, ha látja kint az ország, hogy képviselő olyan állást, vagy hivatalt nem visel, amely miatt őt még csak a gyanú árnyékával is illetni lehetne. Éppen ezért meg vagTok győződve arról, hogy a Ház, mint szuverén testület, el fogja fogadni azt a határozati javaslatomat, amelyet bátor vagyok benyújtani (olvassa): «Utasítsa a Képviselőház a kormányt, hogy az összeférheti enségi törvény revizióját még az év folyamán benyújtsa.» Említettem, hogy a pénzügyminiszter úr az 5%-os megtakarítást nem tudta keresztülhajtani, csak egyes minisztériumokban; saját minisztériumában — amint a kimutatásban látom — éppen 5%-os a megtakarítás. Hogy a honvédelmi tárcánál a megtakarítás**nem érte el ezt a mértéket, azt nagyon helyesnek tartom, mert mint volt katona és mint, aki megvagyok győződve róla, hogy egy kicsiny, de erős hadseregre szüksége van az országnak, és mint aki nagyon iól tudom, hogy a felszerelés milyen hiányos, belátom, hogy ezt a megtakarítást nem lehetett elérni. Ügy tudom, hogy a honvédelmi miniszter úrnak sikerült az egyéb illetményekből a tiszti fizetésrendezést valahogy megoldani, aminek az a célja, hogy a tisztikarnak, amely'. ülése 1930 április 29-én, kedden. 51 nek előléptetési viszonyai most már nem olyan kedvezők, mint voltak, bizonyos megnyugtató lépést mutasson, hogy ő igenis törődik sorsukkal. A földmívelésügvi tárcánál is látok 4'4%-os megtakarítást, holott ha összehasonlítást teszek a tekinteben, hogy az 1913. évi költségvetésben Nagy-Magyarország földmívelésügyi tárcája 90,959.000 pengővel volt dotálva, — a koronákat átszámítva pengőkre, — a mai súlyos gazdasági helyzetben pedig, amikor elsősorban a gazdasági helyzet javításáról, a mezőgazdaság felvirágoztatásáról és alátámasztásáról van szó, a földmívelésügyi tárca egész dotációja 38 millió pengőt tesz ki, azt látom, hogy sikerült itt is 4'4%-os megtakarítást elérni. A kultusztárcánál csak 3*8%-os redukciót látok. Nem tudom, hogyan van a kultuszminiszter úrnak olyan befolyása, hogy neki sikerül tárcáját mindig így dotáltatni, holott évről-évre szaporodnak a községekre rótt terhek és az iskolaépítések folytán az iskolaadó és a tanítói fizetésekhez való hozzájárulások egyes községeknél most már tehertételt jelentenek, hogy a községek, mondhatnám, talán rendben is volnának, ha ezek a rettenetes iskolaterhek nem nyomnák őket. A községek egész gazdasági életét tönkretette az az új adózási rendszer, amely elvonta a községektől azt a jogot, hogy szükségleteik fedezetét saját belátásuk szerint — természetesen ellenőrzés mellett — tudják előteremteni. A normatívum megvan; 50%-nál több oótadót nem szabad kivetniök, mert különben vizsgálat indul, hogy a nagyobb pótadó miért van, holott, ha méltóztatnék a mélyen t. kormánynak a községek helyzetét ismerni, akkor tudná, hogy ebből az 50%-os pótadóból, amely olyan keservesen folyik be, a vármegye elveszi a maga 31%-os járulékát és a jegyzőt felfüggesztéssel fenyegeti, ha ezt nem szolgáltatja be. Természetesen a megyéknél valahogy megy így a dolog, exisztálnak, de ezzel szemben van olyan község, ahol a jegyző tűzifáját nem tudták megvenni, és ahol a tanító már négy hónapja nem kapott fizetést; van olyan kántor, aki hozzám folyamodik, hogy adjak neki kölcsön 50 pengőt, mert ő sem kapott fizetést. Ezen az állapoton valamiképpen segíteni kell. Ezt a túlságos gyámkodást, amely a községek beléletét és gazdálkodását megnehezítette, meg kell valamiképpen változtatni és módot kell adni a községeknek arra, hog^ legalább saját háztartásuk kiadásait valamiképpen megszerezzék. (Szilágyi Lajos: A községek mind váltóval operálnak!) Ma, amikor az ország^ gazdasági helyzete ilyen súlyos, minket gazdákat igen érzékenyen érint az, hogy itt még ma is hallunk mozgalmakat, fizetésemelési kéréseket, holott be kell látnia az országban mindenkinek, hogy a fizetésemeléssel tovább már nein mehetünk és a személyi kiadások olyan óriási összegre rúgnak, — összehasonlítva a békebeli költségvetést a mostanival — hogy ezt a húrt tovább feszíteni már nem lehet. Mi szegény, nyomorult ország vagyunk, itt mindenkinek be kell látnia, hogy életstandardját le kell. szállítania és mindenki hozzon áldozatot az országnak. En, amint már egyik előbbi beszédemben is mondottam, abba is belemegyek, hogy a képviselői fizetéseket leszállítsák, de lehurrogtak azzal, hogy a képviselőknek óriási kiadásaik vannak. (Felkiáltások: Vannak is!)

f Később találtam azután visszhangot az egységespárt két tagjának nyilatkozatában, akik szintén hajlandók belemenni abba, hogy a képviselők fizeté-