Képviselőházi napló, 1927. XXVII. kötet • 1930. április 11. - 1930. május 9.

Ülésnapok - 1927-381

Az országgyűlés képviselőházának 381. sokra 9 millió pengő. (Barthos Andor: Kevés!) Nem azt mondom* hogy ezek nem szükségesek, nem mondom ezt, de bocsánatot kérek, mindegyikből csak egy bizonyos százalékot kellene elvenni és már megvan a kamatszolgáltatási alap. Mi okozza, hogy erre nincs szíve a kormánynak? Mi okozza ezt? Miféle számvetés ez különösen akkor, ha tovább hallgatja a t. Ház, hogy mi mindenre van itt pénz: Az Iparosok Országos Központi Szövetkezete alaptőkéjének és veszteségi tartalékának emelésére 2 millió pengő; a légiforgalom fejlesztésére 4 millió pengő; a Hangya Termelő-, Értékesítő- és Fogyasztási Szövetkezetnek' üzletrész jegyzésre 2,320.000 pengő; a bortermelésnek és értékesítésnek előmozdítására 1,800.000 pengő — nézzék meg, mit adtak ki ezen felül külföldi borházak létesítésére és nézzék meg, mi ment ezen a 2 millió pengőn felül a Hangya, Futur a és egyebek felsegítésére, nézzék meg, milyen kinlevőségei vannak az államnak. (Zaj.) Méltóztassék belátni, fallácia, hipokrizis az a felfogás, amely azzal takaródzik, hogy ilyen viszonyok között nincs a kamatszolgáltatási alapra fedezet. Az a takarékosság, amelyet folyton hangoztatnak, miért történik ilyen alapon, miért nincs a takarékosság olyanképpen, hogy akármilyen kis százalékát ennek a horribilis módon megnövekedett budgetnek fordítanánk arra, hogy az a nyomorgó egymillió ember, olyan egymillió ember felsegítésére fordíttassék, aki nem koldulja, hanem követeli azt, amit az államnak kölcsön adott. Nézzék meg, ugyanilyen inflációs korszak volt, de sokkal nagyobb mértékben Németországban. Nézzék csak meg, hogy a Ruhrvidék teljes megszállása idején, a legszörnyűbb gazdasági viszonyok között — tessék csak visszaemlékezni, a mélyen t. pénzügyminiszter úr bizonyára tudja — Luther akkori kancellár, most a birodalmi bank elnöke, mit mondott. Azt mondotta: nem lehet építeni szolid bázist és pénzügyi koncepciót olyan alapra, amikor maguk az állampolgárok, mint hitelezői az államnak,, sanyarognak, gyötrődnek, kínlódnak, és odaállott az elé az aeropag elé, amely sorsukról dönteni hivatott volt és azt mondotta: nem lehetséges kormány, amely meg tudjon állani, és szembe tudjon nézni saját polgáraival, akiknek tartozik, ha el nem ismeri azt, hogy elsősorban ezeken kell segíteni. Es segítettek, hozzáfogtak, a legnagyobb takarékossággal, leépítéssel. Méltóztassék visszaemlékezni odaállott Stre- ! semann külügyminiszter — emlékeznek arra a nagy beszédre, amely most közkézen forog és mint egy nagy gazdasági emlék áll előttünk — és azt mondotta: az első kötelesség leépíteni minden olyan centrumot, ami a magángazdaságot és megánéletet konkurrens módon tönkreteszi. Nem volt többé Central-Action Gesellschaft für Futterware és nem volt Futuraszerű és Hangya-szerű, államilag támogatott központ. Azt mondotta: az egyéni támogatás területére lépünk és felemelték a társadalmat és felemelték azokat az osztályokat, amelyek a földből, amelyek a kereskedelemből és amelyek az iparból éltek. Szabad lélegzetet adtak nekik. Itt nálunk ez ugyanakkor történt, — a mélyen t. miniszter úrnak nem tehetek szemrehányást, nem volt akkor a kormánynak tagja és politikával sem foglalkozott — amikor belenyúltak , a magántulajdon szentségébe; ugyanakkor tör- J tént, amikor jogosítványokat elvettek; ugyan- j akkor történt, amikor kenyérkereseti lehetősé- | geket megnehezítettek. Ezt a paralellát tehát ! KÉPVISELŐHÁZI NAPIO. XXVH. ülése 1930 április ll-én

y pénteken. 1.7 meg kell vonni s ha összehasonlítják a kettőt, kiderül, hogy: ugyanolyan lenyűgözött és letiport állam Németország is. Persze azt mondják: hogy annak ipari fejlettsége, tehetsége különb. Nem, nem különb az emberanyaga egy államnak sem, mint a magyar állam emberanyaga. Annyi tehetség és képesség relatíve sehol sincs, mint itt, a magyar fundamentumon, csak a lehetőséget kell megadni arra, hogy kifejlődjék, hogy az, akinek az apja ott küzdött a harctéren és hadikölcsönbe fektette vagyonát és odaadta a fiának, leányának, az itt ma ne legyen az állam koldusa, ne legyen az állam szegénye. T. Képviselőház! Ez az összehasonlítás, valamint az előbb idézett törvény, tehát azt mutatja, hogy az állam a lehetőségek mellett nem teljesítette ezt a kötelességét, mert ha továbbmegyek és ha előveszem a magyar állam költségvetésének fősommázatát, — ami most már talán közvetlenül éppen a pénzügyminiszter urat érdekli — én azt látom, hogy itt van a IV. fejezet, a fősommázat, amely arról szól, hogy kimutatja az államadósságot. Méltóztassék megnézni, ebben annyira nincs érdemesítve a hadikölcsönhitelező, a hadikölcsönkötvénytulajdonos, hogy csak meg is említsék. Tessék csak elolvasni, t. képviselőtársaim, itt van öt pontban, a fősommázatban, összefoglalva a magyar állam adóssága. Azt mondja (olvassa): «Háború előtti időből származó állami adósságok; a háború kezdetétől a békeszerződés életbelépéséig vett állami adósságok; a békeszerződés életbelépésétől kezdve állami adósságok és a magyar királyság 1924. évi állami kölcsöne és vasúti kamatbiztosítási előlege.» Ebből áll. A hadikölcsönt Nvomorult egymillió magyar ember, arról még csak említést sem teszünk. S e mellett a költségvetés mellett, ahol ilyen az általános irányzat, legyen szabad rámutatnom arra, hogy ilyen viszonyok között ez az állam 123.347 hivatalnokot tart el és ugyanez az állam 109.198 nyugdíjast tart el; hát akkor ennek a budgetáris jognak ilyen képe mellett lehet ideállani és azt mondani, hogy ezt még mindig halogathatjuk? Erre kell pénznek lenni! Es látjuk a fizetési megoszlásokat, hiszen itt heteken keresztül tárgyalgattuk, hogy miféle túlfizetések, milyen túltengések, milyen lakodalmak vannak itt, és ott csak nvomorúságok és halotti torok vannak, ahol a hadikölcsönösök élnek. Ez nem lehet, mert a mód, ahogyan a hadikölcsönök szanálása eszközölhető- volna, nagyon egyszerű. Most monidok egy tényt, amit a mélyen t. pénzügyminiszter ür elé tárok és azt hiszem, hogyha konstatálni fogják, hogy igazat mondok, akkor egyben annak a rendszernek elítélését is akceptálniok kell, amit ez a megállapítás jelent. Emlékeznek rá, t. Képviselőház, hogy a hadikölesönjegyzésnél a nagybankok hogyan jártak el. Emlékezzenek jól vissza. A Tébebankok jegyeztek körülbelül hárommilliárd értékű hadikölcsönkötvényt és meg is hirdették, hogy ők milyen hazafiasak. Le a kalappal! Hárommilliárd nagy Összeg. De miből jegyezték. Talán saját szerzett tartalékukból? Méltóztassanak csa'b megnézni. Olyanok voltak ezek, mint a kereskedelmügyi miniszter úr előbbi díszelgése, aki azt mondta: Adok munkát 1500 munkásnak, biztosítok én munkát, — és elhallgatja, hogy Aschner igazgató úr hpzta neki a pénzt, hogy adhasson, ő utazott külföldön azért, ihogy hozhasson pénzt. Azt nem tudja senki. A nagybankok is ideállottak és azt mondták: Hárommilliárdot jegyzünk, mi« 3