Képviselőházi napló, 1927. XXVII. kötet • 1930. április 11. - 1930. május 9.

Ülésnapok - 1927-381

18 Az országgyűlés képviselőházának 381. ülése 1930 április 11-én, pénteken. banlkok. Miből! A betétesek pénzéből. Azt használták fel és jegyeztek rajta és odatették a kötvényeket a trezorba. Mit gondolnak, t. Képviselőház, most is ott vannak? Ezek az ősjegyzők? Az első hadiikölcsön ikibocsátott kötvényeit a másoidlik kibocsátásnál már piacra dobták, már üzleteltek vele, csak a szegény ember, a dolgos ember, aki bízott, azt tette el és azt mondta: Azt mondták nekem, hogy ez többet ér, mint az arany, mert amíg a magyar állam itt lesz, addig ez el nem pusztul. Nem üzletelt ez a kicsi ember, eltette az almáriumba, és ott őrzi a sárguló kötvényeket ma is

;/ De a bankok, a nemzetközi nagy pénzügyi műveletek hősei, akikkel itt el szoktunk dicsekedni, akik nemzetgazdasági és pénzügyi tudásúnk nagyszerű műveleteit, a magas iskola lovaglásait hajtják végre a pénzügyi téren, nem veszik észre azt a sereget, amelyik ott éhenpusztul a hadviselésnek, az itthoni életért folytatott hadviselésnek szörnyű mezején. Kérdezem, hol van a betétesek pénzén jegyzett badikölcsön értéke? Mert nem engedek alkudni ezen a téren és arra kérem a mélyen t. pénzügyminiszter urat, a jó magyar embert, egy nagy pénzügyi zseni nevének örökösét, hogy ehhez a kérdéshez necsak finánctudománnyal, hanem lelkes szeretettel és magyar hevülettel is nyúljon hozzá. Nézze meg. Kérjen számot. Abban a pillanatban, amikor ön konstatálja, hogy hárommilliárd jegyzett hadikölcsön ellenértéke a betétesek pénzéből került elő, gondolnia kell arra, amikor a betétek valorizációját meg kellett tagadniok, hogy ez neím áll arányban azzal az igazsággal, hogy a mások pénzén jegyzett hadikölcsön és átmentett vagyon minden ellenérték nélkül továbbra is azoknak kezében maradjon, akik e vagyonukat át tudták menteni. Nem fér össze a két gondolat. Vagy valorizálni kellett volna a takarékbetéteket és azt mondani, hogy a betéteseknek, akiknek révén és akiknek jóságából, akiknek áldozatkészségéből elment a nagy bank és saját neve alatt jegyzett hadikölcsönt, térítse ezt meg, vagy azt kell mondani, hogy térítse meg az államnak; de így nem játszunk, hogy a nagy bank, csakúgy, mint a t. kormányzat, azt mondja, hogy én ideállok a költségvetéssel évről-évre — és meghirdeti és megmutatja mi a fölöslege, vagy pedig, hogy ennyi és ennyi a jelentéktelen kényszerdeficitje, de azért egyensúlyban van, nagyszerűen áll, akárcsak a kormány, de hogy azok, akik a háta mögött vannak, a magángazdaságok, hogy azok hogyan állnak, az már nem tartozik ennek az államháztartási mérlegnek a keretébe. Ezt lehet mondani a pénzügyi tudománynak, lehet mondani az érzéketlenségnek, de nem lehet mondania annak, aki a nemzet tagjai, és pedig áldozatkész tagjainak sorsa iránt érzékkel és szeretettel van eltelve. Ugyanez a bankkegyetlenség is mutatkozik. Nézzék csak meg t. képviselőtársaim, hogy a bankmérlegek milyen nagyszerűek. Mindig nyereségeket mutatnak ki akkor, amikor tavaly óta a magángazdaság és a lakosság megélhetése szörnyűségesen megromlott. Megromlott a gazda, az iparos, a kereskedő helyzete, a lateiner ember a zálogházból él, kinlódik, gyötrődik mindenki, s méltóztassék megnézni, hogy ezzel szemben a nagybank a tavalyihoz képest magasabb osztalékot fizet. Egészség ez? Ez szörnyű betegség! Valahol hiba van e körül. En azt mondom, hoiry az állaimnak kell ezen segítenie. A papíros türelmes s könnyű azt mondani, hogy erre kell nézni, arra kell nézni, hogy a magyar államnak a hitelképessége csorbát ne szenvedjen, mert ehhez nagy állami érdekek fűződnek. Tessék engem értékelni annyira, hogy úgy érzületem, mint tárgyi ismereteim alapján én is azon az állásponton vagyok, hogy vigyázni kell az állami érkekekre, de azt mondom, hogy a politikai irány, amelynek alapján ezekre az érdekekre vigyáznak, ez gyökerében elhibázott. Meg kell mutatni bátran azt, ami itt szegénység és a teljesítőképesség hiánya, de őszintén. Meg kell ezt mutatni úgy, amint Ausztriában és Németországban megtették. Nem lehet kérkedéssel továbbmenni. A magyar állam előző költségvetései kérkedős jellegűek és nem vallják be, hogy a befelé való tehetetlenség és államigazgatásunk rendjének a fenntartása milyen szörnyűséges áldozatba kerül. A miniszter úr 5%-os megtakarítást sem tudott keresztülvinni. A jóakarat, a jószándék megvolt, de alkudoztak vele az egyes minisztériumok. Es hogy milyen lukratívek a befektetések, arra ízelítőt már adtam az előbbeni felszólalásban. Nem olcsó népszerűség és dicsőség az, amire itt vágyakozunk, nem azért hozzuk elő a magunk jajjait és azokat a panaszokat, amelyek ezekből a hiábavaló kiadásokból mutatkoznak, de meg kell mondani, hogy a magyar állam külügyi képviselete annyiba kerül, mint egy nagyhatalom külügyi képviselete. Mondom, nem ezért hozzuk elő ezeket, de semmi értelme sincs annak, hogy legyen egy külön közgazdasági miniszter, a nélkül, hogy minisztériuma volna. Pedig ez be van állítva a költségvetésbe, mint egy halmozott állás, holott soha ebben a hivatalban nem is dolgozhatok az illető, mert nincs is segédszemélyzete. Én különösen nem azért hozom elő ezt, mintha az állást irigyelném, vagy irigyelném azt a reprezentációs képességet, nem, de egy koldusországban, egy szegény, nyomorult országban minden fillér fontos. Nem azért hozzuk elő, hogy a lillafüredi kaland hiábavaló. Mélyen t. miniszter úr, nemcsak azok a hadikölcsönvalorizációra vonatkozó kérdések jönnek itt tekintetbe, amelyek számszerűen vannak ezzel szoros összefüggésben. Ez olyan, mint egy szeizmográf, ebből a hadikölcsönsorsból lehet következtetni az egész ország sorsára. Mert nézze meg a t. miniszter úr, — hogy mindjárt közelebb vigyem, hogy ez a kérdés csakugyan idetartozik és minden illusztráció idetartozik — hogy van most egy ankét, ahol a jogászok és közgazdászok beszélgetnek arról, hogy a magyar tőkeképződést miképpen lehet előmozdítani. Méltóztassanak megengedni, hogy felolvassak egy részt (olvassa): «A tőke biztonságába vetett hitet ingatta meg a hadikölcsön elértéktelenedése.» Itt jelentkezik ez. Ha a hadikölcsönkotvények kicserélése kamatozó kötvényekre megtörtént volna, akkor keletkezett volna egy értékpapír. Nem mondom, hogy ez valami nagy dolog, de keletkezik egy érték ebben az országban, közel egymillió, amelynek keletkezésével a rongy papír, a tisztán foszlánypapír egyszerre kamatozó értékké varázsolódik át. Ne mondja a t. miniszter úr és ne mondja nekem a t. kormány, hogy erre nincsen elegendő fedezet, mert erre van fedezet. Ez nem tesz ki többet, mint húszmillió pengőt egy évben, amint azt számszerűleg mindjárt demonstrálom. Erre van fedezet, csak erre érzék nincsen. Valóban a szocialistákkal együtt kell vallani azt a kapitalista felfogást, hogy egy államban, amelyben a tőkeképződés ereje, a magántőkeképződés ereje elpusztult, hiábavalók a szurrogátumok, és hiába jön ide a t. kormány, hogy most megint külföldi kölcsönt keres a beruházási programmokra, mert addig, amíg lukrativ beruházások nem történnek, ameddig csak olyan szurrogátumok történnek,