Képviselőházi napló, 1927. XXVI. kötet • 1930. március 13. - 1930. április 10.

Ülésnapok - 1927-369

80 Az országgyűlés képviselőházának 369. ülése 1930 március 18-án, kedden. után jöttek létre, sőt vannak olyanok is, amelyek 1920. óta jöttek létre. Azokat a templomokat, amelyeket a főváros kegyúri alapon 1920-ig létesített, mint fiók-kegyuraságokat tényleg dologi kegyuraságoknak tekinthetjük. Erre nézve idézhetném a Kúria határozatát. Ott azonban, ahol 1920. óta keletkeztek plébániák, kegyuraság nem keletkezhetett még akkor sem, ha fiókkegyuraságról van szó, és pedig nem keletkezhetett elsősorban azért, mert a kódex kimondja egyházi szempontból azt, hogy újabb kegyuraság nem keletkezhetik, másodsorban azért, mert a főkegyúri jog gyakorlása ezidőszerint szünetel az 1920 :

1. te. értelmében (Szilágyi Lajos: Elég baj!) Ezeknél a templomoknál tehát a fővárosnak semmiféle kegyúri joga nincsen. Meg kell még említenem, hogy ezenkívül vannak a fővárosban plébániák, amelyeknél például a vallásalap a kegyúr, mint amilyen példának okáért a Szent Erzsébetről nevezett templom, az István vértanúról nevezett templom. Itt a király főkegyúri jogcímen kegyúr, míg a Zsigmond-kápolnában a király magánkegyúr. Ezeket a kérdéseket tehát egy kalap alá semmiképpen sem lehet vonni, és éppen ezért szerencsétlennek: tartom ezt a szakaszt, amely ezeket az össze nem függő, egymástól különálló dolgokat egy kalap alá óhajtja hozni. Itt hivatkozhatom a Kúriának 1895. évi 5846. számú határozatára, amely szerint iaz újabban épült külvárosi templomoknál a főváros, — mert ezeket mint fiókegyházakat létesítette — dologbeli kegyúr és egyúttal természetesen magánkegyúr is. Ismétlem, ez azonban csak 1920-ig állhat, azóta már .nem. Azt mondottam, hogy a kegyuraság az egyház körébe tartozó egyéni jogosítvány. Itt a helyett, hogy ezt indokolnám, inkább felolvasom azt, amit a kódex mond erre nézve. A kódex 1460. §-a azt mondja, hogy (olvassa): «Ha több személy testületileg bírja a praesentatio jogát: szavazattöbbség dönt. Abszolút többség kell, a harmadik szavazásnál elég azonban a viszonylagos többség is.» Maga a kódex tehát nem enged semmiféle grémiumot. Itt pedig a törvényjavaslatban az céloztatik, hogy a kegyúri jogokat bizonyos grémium gyakorolja. (Túri Béla: Ahol több patrónus van együtt, ott áll ez csak!) Sehol nem mondja azt a kódex, hogy ez városokra nem szól, (Túri Béla: Ott több patrónus van!) sőt az 1452. §-ban még többet is mond a kódex. Azt mondja, hogy (olvassa): «Nagyobb község csak az ordinárius által kijelölt három közül választhat.» Ez a betöltés módja. De a kódex sehol sem tesz különbséget a között, hogy városról vagy községről van-e szó, hanem azt mondja: «ahol testületileg gyakorolják.» Természetszerű, hogy a város is ilyennek tekintendő, legyen az akár szabad királyi város, akár község. Én nem mondhatok egyebet, mint amit a kánonjogi kódex mond. (Túri Béla: Mi következik ebből?) Az következik ebből, hogy a kegyúri jogot grémium nem gyakorolhatja, hanem gyakorolhatja maga az a testület. Ez következik belőle. A kódex csak testületet ismer, s természetes, hogy ilyennek tekintendő a város is. A Petrovácz Gyula t. képviselőtársam által visszaállítani kívánt eredeti szöveg szerint csak a katholikusok válasszanak a katholikusok közül. A kódexnek 1453. §-a azt mondja ki, hogy a kegyúri jog átmegy az új tulajdonosra, de ha az nem képes, akkor fel van függesztve. A megkeresztelt, a katholikus egyén azonban persona habilis, vagyis képes. Nem tudom, hogy Petrovácz Gyula t. képviselőtársam hogyan indokolhatja ezzel ellenkező álláspontját, mert az ő álláspontja pápább a pápánál, amennyiben a pápa a kódexben elismeri persona habilis-eknek azokat is, akik megkereszteltettek, de akatholikusok. (Túri Béla: Ebben az új kódexben nem ismeri el!) Hiszen abból idézem! (Túri Béla: Akkor nem jól idézi!) Megmondottam a paragrafus számát: az 1453. §. Éppen e miatt nem látom be azt, hogy el lehessen fogadni Petrovácz képviselőtársain indítványát. T. képviselőtársam hivatkozott az 1818. évi királyi rendeletre, határozmányra. Nézzük meg ezt az 1818. évi királyi határozatot! Ezt egy főkegyúr adta direktivakép a többi kegyuraknak. Itt a főkegyúr intézkedett a felől, hogy azok a kegyurak, akik az ő jóvoltából és az ő ajándékozásából, adományából bírnak kegyúri joggal, hogyan éljenek ezzel a kegyúri joggal. Ez egészen világos. Ezt általános- érvényű királyi rendeletnek felfogni nem lehet. Méltóztassanak a dolognak utánanézni — én utánanéztem — s látni fogják, hogy egész Magyarországon egyetlenegy kegyuraságot ajándékozott a király, és pedig Békéscsabán akkép, hogy az adománylevélben kifejezetten kimondatott, hogy a képviselőtestületnek kizárólag katholikus tagjai élhetnek a plébánosválasztás jogával. S noha ez egyetlen más esetben nem történt meg, mégis állandóan ezt az 1818. évi királyi rendeletet szokták idézni, még pedig a kultuszminisztérium egy leirata folytán, amelyre majd később fogok rátérni. Elnök: A képviselő úr beszédideje lejárt. Dabasi Halász Móric: A legmélyebb tisztelettel kérem, méltóztassanak beszédidőmet meghosszabbítani, hogy bevégezhessem ezt a kérdést. Elnök: A képviselő úr hány percnyi meghosszabbítást kér? Dabasi Halász Móric: Tizenöt percnyi meghosszabbítást kérek. Elnök: Méltóztatnak a kért meghosszabbítást megadni? (Igen!) A Ház a kért meghosszabbítást megadja. A képviselő úrnak tehát még 15 perc áll rendelkezésére. Dabasi Halász Móric: A negyedik indokra nem kívánok bővebben kiterjeszkedni, ellenben méltóztassanak megengedni, hogy szórói-szóra felolvassam Antal Gyula professzor könyvéből a következőket (olvassa): «A kegyuraság, mint a közforgalom alól^ kivett dolog, sem adás vevésnek, sem a világi törvényhatóságok illetékességének tárgya nem^ lehet. A mai időben a kegyúri jog egészen más természetet, és .alakot Öltött magára, mint amilyent eredetileg viselt, tudniillik az egyház körébe tartozó olyan egyéni jogosítvánnyá vált, amely közjogi természeténél fogva, amint világi és polgári törvényeken nem nyugszik, úgy azok körébe nem is tartozhatik.» Olvasható ez az Antal-féle könyv 188. oldalán. Azt mondottam, hogy törlendő ez a szakasz, mert kezdetben az ország minden egyházának egyedüli kegyura a király volt. Csak az lehetett kegyúr, akinek a király a kegyuraságot adományozta. (Túri Béla: Monostorok is voltak!) Egyéb jogcímen — alapítás, stb. által — származott kegyuraságokhoz királyi és püspöki jóváhagyás, illetve beleegyezés kellett. Ennélfogva már e miatt sem állhat fenn a főváros kegyúri joga több, igen sok plébániára nézve. A kegyúri perek tekintetében IVA 'Il helyzet, hogy a kegyúri perek természetesen az egyházi bíróságok elé tartoznak. Nálunk azonban, miután a király volt a legfőbb kegyúr, a legfőbb kegyúr jogát a királyi bíróságok útján gyakorolta. Éppen ezért a 32.915. számú igaz-