Képviselőházi napló, 1927. XXVI. kötet • 1930. március 13. - 1930. április 10.

Ülésnapok - 1927-369

Az országgyűlés képviselőházának 369. A 33. § 6. bekezdése azonban, amely a kegyúri . kérdéssel foglalkozik, az én lelkemben bizonyos — hogy azt ne mondjam: súlyos — közjogi ag­godalmakat váltott ki. En ezt az egész bekezdést törlendőnek vélem hét különböző oknál fogva,. amelyeket egyenként leszek bátor majd indo­kolni. Először is azért vélem ezt a^ bekezdést törj lendonek, mert egy modern törvénybe nein való egy ilyen ősrégi intézménynek felvétele; maga az új katholikus kánonjogi kódex is kihalóvá tette a kegyúri intézményt. (Csik Jó­zsef: Ad futurum!) Másodszor törlendőnek vélem a bekezdést azért, mert a fővárosnak többféle kegyurasága is van és nem is terjed ki minden parochiára. Harmadszor ellentétben áll ez a bekezdés az új egyházi kódex 1450. és 1452. §-aival. Negyedszer, mert a kegyuraság az egyház körébe tartozó olyan egyéni jogosítvánnyá vált időközben, amely közjogi természeténél fogva, minthogy polgári és világi törvényen nem nyugszik, úgy annak körébe nem is tartozhatik. Ötödször, mert az ország minden egyházá­nak kezdetben egyedüli kegyura a király, s később is csak úgy lehetett kegyuraságot sze­rezni, ha a király jóváhagyta, illetőleg bele­egyezett. Hatodszor,, mert bármely megváltoztatás vagy megszorítás csakis legfelsőbb jóváhagyás mellett esziközölhető. Végül, hetedszer, — és ez talán a legfonto­sabb — mert bármit is határoznánk ittj az az egyházra nézve semmiképpen nem kötelező, s így végre sem hajtható, nem pedig azért, mert az egyház szuverén. Méltóztassanak megengedni, hogy az egyes pontokat külön-külön is indokoljam. (Halljuk! Halljuk!) A kegyúri jog, mint ilyen, nyugatról jött át. Eredete ennek visszanyúlik körülbelül ezer esztendőre, amikor még az illető birtokosok a telkükön épült templomokat sajátjuknak te­kintették. Ez a régi úgynevezett Eigenkirche­felfogás. Ennek a felfogásnak alapján gyako­rolta Szent István király is mindazokat a jogo­kat, amelyeket az ő általa alapított püspöksé­gek felett gyakorolt, nem pedig pápai kiváltsá­gok alapján. Kálmán király lemondott az in­ve suturáról, de a király kegyúri jogát Zsig­mond a konstanzi zsinaton újra elismertette, s a konstanzi zsinat határozatai így is döntöt­tek. Bár ennek a bullának létezését vagy helyes­ségét az egyházi írók közül sokan kétségbevon­ják, mert az eredeti bulla nincs meg, de tény az, hogy ettől kezdve királyaink ezt a királyi kegy­úri jogot egészen az 1920 : 1. tc-ig állandóan gyakorolták. Sőt közben Hunyadi János kor­mányzó 1450-ben és az azt követő években ugyancsak gyakorolta ezt a jogot, természete­sen egy bizottság közreműködésével. A szabad királyi városi jelleget ugyancsak a király adta. Az első szabad királyi városi diplomát a vásártartási joggal együtt 1244-ben IV. Béla király adta Pest városnak, amely te­rületileg akkor még átterjedt a mostani budai oldalra és a mai várhegyre is. így volt ez Zsigmond alatt is, aki külön megerősítette Pest szabad királyi városnak ezt a jogát és a kegy­úri jogot is adott neki. így volt egészen a török időkig. A török idők alatt természetesen török uralom alá kerülvén az országnak ez a része, ezek a jogok veszendőbe mentek. A törökök M­űzése után feléledtek ezek a jogok, ámde — és itt téves a hivatkozás Petrovácz Gyula és Túri Béla t. képviselőtársaim részéről — 1700-ban I. Lipót a régi királyok által adományozott kegyúri jogokat mint ilyeneket kifejezetten ülése 1930 március 18-án, kedden. 79 megsemmisítette. Amennyiben ez érdekli kép­viselőtársaimat, felhívom a figyelmüket arra, hogy a székesfőváros levéltárában az erre vo­natkozó okirat fekszik. En betekintettem abba. Méltóztassanak szintén meggyőződni róla. Lipót király saját magának tartotta fenn a kegyúri jogot. 1703-ban visszaadta ugyan a va­rosnak ezt a jogot, de az tényleges hatályba nem lépett, csiakll. József alatt akkor, amikor a jezsuitákat már kiűzték. Ezalatt az idő alatt a Mátyás-templomban, a vízivárosi templomban és az abban az időben egyetlen pesti templom­ban, a belvárosiban a kegyúri jogot kizárólag a jezsuiták gyakorolták. (Tury Béla: Addig ők voltak a parochusok!) Ebből hosszú pör tá­madt a jezsuiták és a főváros között, amely 1722-ben végződött be, s amely pernek, illetőleg egyességnek az lett a vége, hogy ők a főtemplo­mot és a vízivárosi templomot megtartották, a többit pedig a budai oldalon visszaadták a fő­városnak, és a főváros attól kezdve kellett volna, hogy kegyúri jogaival éljen. Mária Terézia 1776-ban újból elismerte a kegyúri jogot, felhívom azonban a törvényho­zás figyelmét arra, hogy a canonioa visitatiok­ban, amelyek ezután az idő után keltek, a vá­rosi magisztrátus van megnevezve kegyúrnak úgy a budai, mint a pesti részre nézve. A ma­gisztrátus hatásköre az 1848 : XXIII. te. sze­rint átment a közgyűlésre, és ezt a jogot ennek dacára is egészen 1861-ig a tanács gyakorolta. 1861-ben lett elsősorban vitás az, hogy a közgyű­lés gyakorolja-e a kegyúri jogokat, vagy a ta­nács, bár akkor Kaoskovics tanácsnok azt az indítványt tette, hogy a tanács engedje át a kegyúri jogok gyakorlását az egyes egyház­községeknek, a hercegprímás úgy döntött, hogy a kegyúri jogot továbbra is a közgyűlés gya­korolja, és az gyakorolta is azt egészen az Ösz­szeomlásig. Az új egyházi kódex 1450. §-ában kimondja azt, hogy új kegyúri jog egyáltalában nem ke­letkezhetik. 1451. §-ában felhívja a püspököket arra, hogy igyekezzenek a kegyurakat lemon­datni a praezentálási jogról és azok e helyett inkább lelki kedvezményeket fogadjanak el. Végül, ami ránk, törvényhozásra nézve a leg­fontosabb, 1448. §-ában pontosan kodifikálta a kegyúri jogot, amely másfélezer éven keresz­tül nem volt kodifikálva, mondván, hogy (ol­vassa): «A kegyúri jog bizonyos terhekkel kap­csolatos kiváltságok összege, amelyeket az egy­ház templomok, kápolnák, javadalmak katho­likus alapítóinak s azok jogutódainak enged.» Ezeknek ismeretében kérdezem a t. Házat: milyen jőseimen szólhatunk mi bele kizárólag egyházi kérdésbe 1 ? Mert hiszen az új kódex szerint ez tisztán és kizárólag egyházi kérdés. Azt mondottam, hogy a fővárosnak több­féle kegyúri joga van. A kegyúri jog keletke­zését nagyjában elmondottam. Az 1872. évi fő­városi törvény egyesítette Buda és Pest váro­sokat és hozzájuk csatolta Óbuda mezővárost a Margitszigettel együtt, öbuda azelőtt Pest vár­megyének joghatósága alá tartozott, és mint ^ ilyen e^vházi szemponból a váci püspök alá. Az új törvény, az 1872. évi törvény semmi kép­űén sem intézkedik e felől, ellenben az történt, hogy ő felsége a király, miután öbudán a kincs­tár volt a patrónus magánjogi címen, ezen ma­gánjogi címen alapuló kegvuraságát egészen egyszerűen átengedte a fővárosnak külön ado­mán vlevélben, amely 1873-ban kelt. r íme tehát egv plébánia-templom, am elvnél más címen kegyúr a főváros, mint a többinél. De vannak a fővárosnak ezenkívül más temp­lomai is, amelyek a Diploma Leopoldianum 11*

Next

/
Oldalképek
Tartalom