Képviselőházi napló, 1927. XXVI. kötet • 1930. március 13. - 1930. április 10.
Ülésnapok - 1927-369
Az országgyűlés képviselőházának kat odaadni. (Helyeslés a jobboldalon.) Minden jó hazafi csakis arra az álláspontra helyezkedik, hogy bármit akarjanak ellenségeink, külső és belső ellenségeink, vigyorgó harmadikok, de nem fog nekik sikerülni az, hogy felekezet és felekezet között számottevő villongást tudjanak létesíteni. Megismétlen tehát azt az indítványomat, hogy vagy a jelenlegi gyakorlatot tegyük magunkévá és ebben az esetben a római katholikus bizottsági tagok szavazzanak a római^ katholikus kegyúri bizottság összeállításánál; (Helyeslés balfelől.) ha pedig ez az indítványom nem fogadtatnék el, akkor vagylagosan indítványozom, hogy a törvényhatósági bizottság összes tagjai szavazzanak, természetesen mindkét esetben titkos szavazással, a kegyúri bizottság tagjainak megválasztásánál. (Helyeslés' a szélsőbaloldalon.) Elnök: Szólásra következik? Héjj Imre jegyző: Gróf Hunyady Ferenc! (Nincs jelen!) Elnök: A képviselő úr nincs jelen. Töröltetik. Szólásra következik 1 ? Héjj Imre jegyző: Petrovácz Gyula! Petrovácz Gyula: Mélyen t. Képviselőház! Az előttem felszólalt t. képviselő úr okfejtésében minden tekintetben osztozom, s azt csak egy tekintetben leszek kénytelen majd beszédem további folyamán rektifikálni. A képviselő úr ugyanis úgy állítja be a kérdést, mintha ennek jelenlegi megoldása nem volna semmi körűiményék között sem támadva a közgyűlési pártok részéről. (Farkas István: Minden tagnak joga van szavazni!) Jelentkezett a támadó, t. Képviselőház! (Farkas István: Nincs külön katholikus! Budapest mint törvényhatóság kegyúr! — Zaj.) Nem is kell tehát tovább fáradnom az indokolásisal; a t. képviselő úr már elém jött és megadja azt az indokot, amely szükségessé teszi, hogy ez a kérdés törvényben rendeztessék. Szükség van arra, hogy az a helyzet, amely ma a székesfővárosnál teljesen szabályszerűen fennáll, hátvedet kapjon a törvény rendelkezéseivel. Mielőtt erre rátérnék, engedtessék meg, hogy arról a közgyűlési határozatról, amely a mai helyzetet létrehozta, némi kis visszapillantást vessek és hogy ennek a közgyűlési határozatnak előzményeit megindokolhassam. A székesfőváros plébánosválasztási josrát a keresztény községi pártot megelőző időszakban az egész közgyűlés gyakorolta; annak a közgyűlésnek, amelvnek összetétele mindegyikünk előtt világos, amelynek múltját mindnyájan ismerjük, minden egyes tagja választotta a római katholikus plébánost. (Propter Sándor: Mi baj származott ebből?) Hock Jánosok és e^vebek származtak ebből, mélyen t. képviselőtársam. Származtak belőle lazok a plébánosok, akik nem a híveik kegyeit keresték, hanem az akkor hatalmon lévő politikai tényezők kegyeit keresték. (Zaj a szélsőbaloldalon. — Malasits Géza: A mostaniak pedig a mostani hatalom kegyeit keresik! — Propper Sándor: . Hock Jánosról csak tisztelettel lehet megemlékezni!) Önöknek mindenesetre, nekünk más a véleményünk. (Ügy van! Ügy van! a bal- és a jobboldalon.) Akkor a keresztény községi párt előterjesztett a közgyűlésen egy indítványt, amelyben hivatkozva egvrészt a 87., másrészt az 1453. számú kánonokra, amelyek azt tartalmazzák, hogy a plébánosválasztás ius spiritualibus adnexum jog, amelyet ennek következtében csakis^ katholikus gyakorolhat, (Farkas István: Nem áll ! ) kérte a közgyűlést, hogy miután nem csak a kánonokban, hanem az érvényben lévő I KÉPVISELŐHÁZI NAPLÖ. XXVI. K ülése 1930 március 18-án, kedden. 77 törvényekben és törvényes jogszokásainkban is gyökerezik, mondja ki a közgyűlás, hogy ezentúl a plébános választás jogát átruházza a közgyűlés katholikus tagjaira. Az indokolásban azok álmagyar törvények, amelyek e tekintetben már intézkedtek, szintén részletesen benfoglaltattak, de még részletesebben, még világosabban összefoglalta azokat Túri Béla igen t. képviselőtársunk a Nemzeti Újság vezércikkében, amelynek taxatív felsorolását vagyok bátor a következőkben ismertetni (olvassa): «I. Lipót 1701-iki diplomájának 9. pontja egyenesen kimondja, hogy a kegyúri jog csak római katholikusoknak adományozható. Mária Terézia 1745-ben a városi kiváltságokkal kancsolatban hasonlóképpen intézkedett, Egy 1801-ben kelt királvi rendelet kimondja, hogy a kegyúri jog gyakorlása nem illet meg mást, mint csak katholikust, és mások nem avatkozhatnak bele a plébános választásába vagy praesentálasába. Miután mégis előfordult az, hogy történtek városoknál olyan szavazások, amelyekben nemcsak katholikusok^ vettek részt, jött az 1818. május 27-én kelt királyi dekrétum, amelyben nemcsak egy konkrét esetre vonatkozólag, hanem normaként ki van mondva, hogy a plébánosok csak a kommunitás katholikus tagjai által választhatók — «civibus alterius religionis ab omni inflexu remotis», vagyis a másvallású tagoknak minden befolyásból való kizárása mellett. Ez ma is az Országos Levéltárban 18.830. szám alatt fekszik. Ez a királyi dekrétum maradt érvényben az 1867. évi kiegyezés után is, mert ennek jogérvényességét 1876-ban 19.185. szám alatt egy miniszteri döntés is megerősítette, amely kimondotta, hogy kegyurasággal bíró sz. kir. városban a katholikus plébános választásának jogával a városi közgyűlésnek csakis katholikus tagjai bírnak. Az 1818. május 27én kelt 16.859, számú királyi rendelet, amely szerint a különböző hitfelekezetek által lakott szab.-kir. városokban a római katholikus lelkész választása csakis a katholikus polgárokat illeti, meg nem szüntettetett, — így mondja ez a miniszteri rendelkezés. Ugyanezt állapítja meg az 1881. július 12-én kelt 8001. számú kultuszminiszteri rendelet is Jász-Naerykún-Szolnok megye közönségével szemben. Az 1890. február 24-én 7630. szám alatt kelt kultuszminiszteri rendelet pedig a községékre nézve mondja ki ezt: «általánosságban kimondandónak találom», — így szól a miniszteri rendelet — «hogy a községek éppoly módon gyakorolják kegyúri jogaikat, amennyiben különleges megállapodások nincsenek, mint a szabad, kir. városok. A pap választásnál a képviselőtestületek, illetőleg közgyűlésnek és tanácsnak csak katholikus tagjai bírnak tényleges szavazati joggal.» Ezek azok a magyar törvényeken és itörvényes szokásokon alapuló rendelkezések, amelyek a katholikus bizottsági tagoknak ezt a kívánságát a kánoni rendelkezéseken kívül is alátámasztották. De ezen az^ 1920. szeptember 15-én tartott közgyűlésen a más felekezetűek is nemcsak hogy egyhangúan hozzájárultak ehhez a javaslathoz, hanem a maguk részérői csak megerősítették ezt a tételt. Például a protestánsok részéről felszólalt Kazay László volt alispán, bizottsági tag a. következőket mondotta (olvassa): «Mivel egyrészt a kegyúri jogot magam is elsősorban egyházi jognak tartom, s azt csakis az egyházi jog szempontjából rendezhetőnek, sémivel másrészt régóta érzem azokat az anomáliákat, amelyek abból fakadnak, hogy a kegyúri jog gyakorlása körül nem katholikus felekezetű egyéneknek is befolyása 11
