Képviselőházi napló, 1927. XXVI. kötet • 1930. március 13. - 1930. április 10.

Ülésnapok - 1927-369

Az országgyűlés képviselőházának 36, jezve és amely ott hosszúlejáratú hitelekre még nem alkalmas atmoszférát teremteti Utalnom kell arra, hogy nagyon sok ország és^ ezek között elsősorban Németország magára vállalt óriási terheinek kölcsön útján való financirozását tervezi a közeljövőben. (Farkas István: Tehát omég messze van az a bizonyos időpont!) Hogy (mily messze van, t. képviselő úr, azt sem én nem tudhatom, sem az igent, képviselő úr nem tudhatja, (Fábián Béla: De a miniszter úrnak tudnia kell! — Zaj a szélsőbaloldalon.) Mi csak azt tudhatjuk, hogy mely előfeltételek fennforgása esetén fogjuk a kölcsönt igénybe venni és csak azt tehetjük, hogy mindent előkészítünk arra az időpontra, hogy a kölcsönt igénybe vehessük, mihelyt annak igénybevétele az ország érdekeivel egyezően megtörténhetik. (Kabók Lajos: Ujaibb ígéret!) Csak azt hangsúlyozom, hogy a mindenáron való kölcsönfelvételbe nem hagyjuk magunkat belekényszeríteni. (Helyeslés a jobboldalon. — Buday Dezső (a szélsőbaloldal felé): Minden áron adósságokat akarnak csinálni"! ! — Rothen

stein Mór: Nem csinálnak, mert nem kapnak!) Az Államvasutak beruházásainak egy része azonban nem volt már halasztható, hanem azokat minél előbb meg kellett kezdenünk, (Kabók Lajos: Már öt esztendeje halljuk!) mert az államvasúti forgalom biztonsága igen fontos közgazdasági érdek és a munkanélküliség további terjedésének megakadályozása parancsolta, hogy ott valami rövidlejáratú kölcsönnel segítsünk addig is, amíg az Államvasutak hosszúlejáratú kölcsönt tudnak felvenni. Külföldi ajánlatok is voltak, de ezeket a kereskedelemügyi miniszter úrral drágának .tartottuk. Két nagy bankunk belföldi kölcsönnel tette lehetővé, hogy az Államvasút kétévi beruházási programmját végrehajtsa. (Éljenzés a jobboldalon.) Ezt itt kiemelem, mert ez egyik szimptomája annak, hogy a mi hitelerősségünk nem lekiesiiiylendő erő. Le akarom szögezni azt, hogy első lépésünk eredménye igenis nem az volt, hogy a külföldre kellett hitelért mennünk, hanem az volt, hogy itt a belföldön tudtuk ezt a programmot financirozni. (Zaj. — Friedrich István: Meglesz a vasút elektrifikálása a hegyeshalmi vonalon? A Talbot-centráléval mi lesz? — Felkiáltások a jobboldalon: Nyugodjék meg! Rákerül a sor!) Egyik legégetőbb problémánk a földhitel kérdése, A földet terhelő bekebelezett adósság 332 millió pengő és a rövidlejáratú adósság 750 millió pengő. Ez abszolút számban nem valami nagy. Ott a baj, hogy ennek az adósságnak nagy a kamatterhe, s ennek folytán úgy sújtja a mezőgazdaságot, mintha ennél sokkalta nagyobb teher volna rajta. Rövidlejáratú hitelként íiyert fedezet olyan szükséglet, amely természeténél fogva hosszúlejáratú hitellel volna fedezendő. Tehát első lépésünk: hosszúlejáratú hitel szerzése a mezőgazdasági hitel szanálása érdekében. (Élénk helyeslés a jobboldalon.) Itt ugyanazokba a nehézségekbe ütközünk, amelyekre az imént, az államhitelek felvételénél már utaltam, mert az államhitelekkel igénybe vett piacok a jövőben természetesen kevésbbé lesznek akalmasak a hosszúlejáratú hitelekre. De erre kell törekednünk és ezt a törekvésünket — jobban meggyőződésem most, mint valaha — csak a jelzálogkibocsátó intézetek megfelelő koncentrációjával fogjuk tudni elérni. Addig azonban, amíg hosszúlejáratú hitelt tudunk szerezni, rövidlejáratú hitel nyújtásával kell továbbra is fokozottab mértékben lehetővé tenni azt, először, hogy a mezőgazdaság egyáltalán megfelelő tőkéhez juthasson és másodszor, hogy t KÉPVISELŐHÁZI NAPLÓ. XXVI. . ülése 1930 március 18-án, kedden. 69 ez a rövidlejáratú hitel olcsó legyen, olyan olcsó, mint ahogy ma megfelelő alátámasztással ilyen hitelt külföldön szerezni lehet. Nekem nagyon alapos a reményem, hogy a közeljövőben azokat az összegeket, amelyek nem kicsinyek, amelyeket az elmúlt év folyamán mint rövidlejáratú exporthitelt, fagykárhitelt, hízlalási hitelt nyújtottunk a gazdáknak és amelyek kereken 80 millió pengőt tesznek ki, egy igen jelentékeny, cirka 120 milliós összeggel ki tudjuk egészíteni (Elénk helyeslés és taps a jobboldalon és a középen.) és ezáltal lehetővé teszszük a mezőgazdáknak, hogy nyugodtan várja be azt az időt, amíg a pénzügyi helyzet külföldön úgy változik, hogy hosszúlejáratú kölcsönre konvertálhatjuk ezt az^ Összeget. (Helyeslés és taps a jobboldalon és a középen.) T. Ház! En bízom a mi belföldi tőkeképződésünk folytatólagos fejlődésében, annak ellenére, hogy az elmúlt év valamivel kedvezőtlenebb számot mutat ebben a tekintetben, mint a korábbiak. Csak arra utalok, hogy igen szakszerű számítások szerint — nem azon az alapon, hogy mi mutatkozik, mint tőkebetét, vagy folyószámlabetét az egyes bankok kimutatásában, hanem komoly tanulmány alapján — 1340 millió pengőre teszik a legutóbbi négy év tőkeszaporulatát, amely a legutóbbi évben csak 100 millióval emelkedett. Ismétlem, én bízom a belföldi tőke fejlődésében, azonban ennek előfeltételei vannak, amelyek között legelső az, hogy tartózkodnunk kell minden olyan agitációtól is, amely tőkeellenes, amely a tőkét innen r elriasztja és amely a kiképződött tőkét kivándorlásra kényszeríti, mert alapigazság az, hogy a tőkét erőszakos rendszabályokkal (Ügy van! Ügy van! jobbfelol.) nem lehet kényszeríteni arra, hogy valahová jöjjön, de arra sem, hogy valahol maradjon, hanem az oda megy, ahol a biztonsággal kapcsolatban a jó gyümölcsöztetést leginkább megtalálja. (Peyer Károly: Szóval éljen a 16%-os kamat!) Mindenki, aki ma izgat a tőke ellen, izgat Magyarország gazdasági fejlődése ellen (Ügy van! Ügy van! Taps jobbfelol.) és izgat az ellen á munkás ellen, akit az fog ellátni, aki ide tőkét hoz és neki munkát ad. (Peyer Károly: 16%-os kamat!) Engem is bánt a 16%-os, képviselő úr, azért akarok behozni több tőkét, hogy ne erőszakos eszközökkel, hanem az egyedüli helyes módon, a pénzeszközök szaporításával érjük el a kamat olcsóbbodását. (Zaj. — Peyer Károly: Alacsony munkabér és magas kamat!) Ne higyje 11. képviselő úr, hogy mi nem ismerjük az egészségtelen viszonyokat a mi hitéletünkben. (Propper Sándor: Akkor miért nem segítenek rajta!) Ismerjük és segíteni is fogunk rajtuk és ha megengedi a t. képviselő úr, éppen erről kívánok most szólni. Egészségtelen jelenségnek tartjuk azt, hogy túlsók a hitelintézet Magyarországon (Ügy van! jobbfelol-) s túlsók ezek között a törpe, a gyönge, amelyek hogy fenntarthassák magukat, hogy megélhessenek, kénytelenek túlnagy költséggel közvetíteni a tőkét, mert önfenntartásuk kényszeríti őket erre. Ezen segíteni elsősorban csak úgy^ lehet, ha azokat az apró intézeteket egyesítjük, fuzionáltatjuk. Itt azonban háttérbe kell szorulniuk azoknak az egyéni érdekeknek, f amelyeket e törpe intézetek további fenntartása volna érdkük. Ez a fúzió elkerülhetetlen, erre minél előbb rá kell térnünk, mert addig nem lesz egészséges hiteléletünk, amíg ezen a — elismerem, sokakra fájdalmas — reformon keresztül nem mentünk. (Peyer Károly: Legfeljebb a bankigazgatók kivándorolnak! Majd kibírjuk!) Másodszor, lehetetlen helyzet az, hogy a 10