Képviselőházi napló, 1927. XXVI. kötet • 1930. március 13. - 1930. április 10.

Ülésnapok - 1927-380

- T 488 Az országgyűlés képviselőházának miként zsugorodik össze hétről-hé$re ennek a hatalmas gyárnak nem is olyan régen 7000 főt kitevő alkalmazott és munkáslétszáma. Tessék kimenni Újpestre, egy másik hatalmas gyártelepre az Egyesült Izzólámpa, most Standard gvárba. Ott riasztó hírek vannak, (Zaj a jobboldalon. — Elnök csenget. — Halljuk! Halljuk!) riasztó hírek arról, hogy most,, midőn a kathoiikus vallás feltámadásünnepét üli, ahhoz közeleg, ugyanakkor erre a nagy katholikus ünnepre ott kénytelenek munkásokat kidobni az utcára. Az újpesti Standard villamossági gyárban a legközelebbi napokban legalább 5—600 munkást tesznek kenyértelenné azért, mert a kormány nem gondoskodik arról, hogy a hangoztatott, a Házban beígért munkákat tényleg ki is adja a gyárnak. Ügy tudom, hogy ezeknek a munkáknak kiadása pénzügyi akadályokba egyáltalában nem ütközik, hanem a hivatalok, a minisztériumok egyes osztályai ülnek ezeken a kérdéseken, rágódnak rajtuk, közben pedig a munkáscsaládok százai és ezrei jutnak bele a munkanélküliségbe, a legnagyobb nyomorúságba. Ilyen körülmények között lehet hinni abban, hogy komoly törvényalkotás akar ez lenni? Hiszen ez az ajánlás itt van márl928 május 30-ika óta, és csak két esztendő elteltével, most, amikor már nem talál egyéb munkát a kormány, akkor csak úgy beszúrja ezt a Képviselőház tanácskozási anyagába, hogy legyen valamivel foglalkoztatni ezt a Házat, hogy az üres időt valamivel ki lehessen tölteni. Nem tudok hinni a kormány jószándékában akkor, amikor itt van egy másik fontos, nagy probléma is. A termelés folyton azzal a jelszóval jön, hogy nem tud megbirkózni a külföldi ipar konkurrenciánával és új jelszavakat vesznek fel. A racionalizálás jelszava alatt is olyasmi történt, ami a legnagyobb mértékben hozzájárul a munkanélküliség ilyen nagyfokú megnövekedéséhez. Az üzemek összevonása, az üzemi koncentráció és minden, ami az utóbbi időben történt a racionalizálás jelszava alatt, valójában mást nem jelentett, mint azt, hogy eltüntették a piacról a veszedelmes, konkurrens ellenfeleket, hogy a hatalmasabb, nagyobb tőkével rendelkező üzemek egyedül maradhassanak a piacon, diktálhassák az árakat és a munkások munkabérét is a maguk felfogása és kívánsága szerint állapíthassák meg. Es nem elég az, hogy ezreket és ezreket dobtak bele ilyen módon a munkanélküliségbe. Most jönnek még az újabb módszerekkel, jönnek a külföldi úgynevezett Bedaux-rendszer rel, amellyel rabszolgarendszert akarnak a gyárakban megteremteni. Nagyobb, sokkal, de sokkal nagyobb, elviselhetetlen mértékű teljesítésre akarják a munkásokat rászorítani és a keresetüket, eddigi alacsony keresetüket is még alacsonyabban akarják megszabni. Amikor több, mint egy hónap óta e miatt ezer ember éhezik, kint van az utcán, akkor a magyar kormánynak nincs egyetlen egy szava, nincs egyetlen intézkedése, nem törődik az éhező munkásokkal, hagyja az elhatalmasodott tőkésosztályt tobzódni, és a munkásoknak ilyen bajokat előidézni. Ha a kormány jószándékában hinni lehetne, ha a kormányt jószándék töltené el, akkor jelét adná az általam megemlített tevékenykedések közben annak^ hogy igenis komolyan akar a munkások sorsával törődni. Március 10 óta a Ganz-Danubius hajógyárban éhezésbe van kergetve ezer munkáscsalád és a kereskedelemügyi minisztériumnak egyetlen szava sincs ehhez a nagy, fontos kérdéshez és akkor sincs a minisztériumnak szava, amikor már elhangzott . ülése 1930 április 10-én, csütörtökön. a gépipari kapitalizmus fenyegetése, hogy ha a munkásság nem hajlandó ezt az embertelen rabszolgarendszert elfogadni, ha nem hajlandó a Ganz-hajógyárba ebbe a rendszerbe beletörődni, akkor ki fognak zárni a húsvéti feltámadás^ ünnepére 40.000 vasipari munkást. Hát lehetséges nálunk ilyesmit megtenni? En azt mondom, hogy lehetséges. Lehetséges azért, mert a magyar törvényhozás és a magyar kormány érzéketlen az ilyen kérdésekkel szemben, a magyar kereskedelemügyi miniszter urat egyáltalában nem furdalja a lelki ismerete, nyugodtan van annak ellenére, hogy a nagy tömegek az utcán vannak, pedig beleszólhatna, pedig volnának közegei, hivatalai, amely hivatalokkal felülvizsgáltathatná azt, hogy valójában mi is az a Bedaux-rendszer és meghallgathatná \ az érdekeltségeket, amelyek bebizonyítanák azt, i hogy igenis, ez embertelen rendszer, ez rabszolga1 rendszer, amely tönkreteszi a munkások fizikai | munkaerejét, ez nem tudományos üzemvezetés, | ez képletesen kifejezve, semmi egyébb, mint az, i ha valaki mögé odaállnak a korbáccsal és kor! báccsal zavarják a munkára. Csakhogy ez képI letesen van mondva^ A valóságban pedig úgy j csinálják, hogy aki az előírt mennyiséget, az úgynevezett óránkénti Bedaux-egységet nem I tudja elérni, azt a munkást elbocsátják azért, mert, szerintük, az a munkás nem illik bele ebbe alrendszerbe. Hát ennél szögesebb korbács, ennél nagyobb hajsza kell-e, amikor a kenyérnek az elvesztésével fizet a munkás azért, ha nem I tudja az irgalmatlanul megállapított rendszer követeléseit teljesíteni és nincs intézkedés. Itt van a törvény, az előbb idéztem az 1923: XXXII. tcikk 21. §-ának 2. bekezdését, — felolvastam az előbb a miniszter úrnak ! Hét esztendő óta nem történt semmi ennek érvényesítése érdekében, annak ellenére, hogy az elmúlt hét esztendő alatt rendkívül sok munkaviszály volt már itt és mindig ki voltak szolgáltatva a munkások az elhatalmasodott tőkésosztálynak. Most volna erre nagy szükség, amikor a gazdasági válság végigsöpri az egész országot, mikor a munkanélküliség hatalmas méI retűvé dagadt, amikor különösen gyenge fél a munkás, mert most nincs szükség az ő munkájára, az ő alkotására. Ilyenkor kellene az igen t. törvényhozásnak és a kormánynak odaállania a gyenge fél mellé, a munkások mellé, és megállítani a tőkét tobzódásában, kéjelgésében és fenyegetőzésében, és az igen t. törvényhozásnak gátat kellene emelni, hogy ne akadhasson munkáltató testület, amely képes legyen fenyegetőzni azzal, hogyha egy irgalmatlan rabszolgarendszert egy gyár munkássága nem fogad el, akkor 40.000 embert taszítanak a nyomorúságba, az éhezésbe. Miután képviselőségem alatt nagyon szomorú tapasztalatokat szereztem a kormány szociális megértéséről, ép ezért fakadt ki belőlem az elkeseredés, és visszagondolva arra, ami történt és látva, hogy a kormány egyáltalán nem veszi komolyan a maga alkotásait, a maga javaslatait sem, kellett rámutatnom és kellett nyomatékosan felhívnom a kormány figyelmét arra, hogy ez így nem lehet tovább, nem lehet a tűzzel ilyen módon játszani. Az egyik oldalon a munkanélküliek hatalmas serege, a másik oldalon a gépipari kapitalizmus tobzódásai folytán az utcára kergetett munkások serege lesz. Ki fogja ennek következményeit előre megítélni tudni? Ki fog garanciát vállalni, hogy az amúgyis laza állapot nem fog még jobban meglazulni; ki tud garanciát ! vállalni, hogy majd felelőtlen egyének nem