Képviselőházi napló, 1927. XXVI. kötet • 1930. március 13. - 1930. április 10.

Ülésnapok - 1927-380

Az országgyűlés képviselőházának 380 ciálie élet ütőerén. Ma inkább közeifekszik az a veszély, hogy a munkás nyomorult helyzetével visszaél a keresztény morált neru ismerő pogány kapitalistarendszer és éppen azért nem látom azt a veszedelmet, hogy az egyezmény alapján történhető kormányintézkedések esetleg kárára válnának a munkásosztálynak. Épp ezért szívesen csatlakozom túloldali képviselőtársaimnak ama felfogásához, hogy ezt a törvényt követnie kell egy másik lépésnek, amely a gyakorlatban keresztülviszi ezt a gondolatot, amelyet a mai törvényjavaslatban lefektetünk. Voltak felszólalók, akik azt mondották, hogy tulajdonképpen in praxi ez a mai törvényjavaslat, mint törvény, nem fog sokat jelenteni, csak írott malaszt marad. Nem tagadom, hogy minálunk megvan ez a veszedelem, mert sehol a világon annyi törvényt egy országban nem hoztak, mint nálunk. (Berky Gyula: Különösen adótörvényt!) Es akárhányból bizony írott malaszt marad. Ebből a szempontból én elfogadom az aggodalmat. Azonban a törvényhozás kötelessége éber figyelemmel őrködni, hogy a törvény ne maradjon írott malaszt, hanem az életben is kövessék azok a kormányintézkedések, amelyek ezt a törvényt a gyakorlatban élő valósággá változtatják át. Vissza kell utasítanom azt az állítást is, amelyet egyik felszólaló megkockáztatott, hogy a kormány és a többség rendőrattakkal akarja megoldani a munkanélküliség kérdését. A munkanélküliség problémájának súlyos voltát éppúgy érezzük, mint a t. túloldal és ezer és ezer munkaalkalom előteremtésével akarunk eleget tenni annak a kívánságnak: munkát és kenyeret adjatok! Igaz, hogy itt áll az az igazság: Bis dat, aui cito dat. Nem szabad várni, hanem ki kell adni a munkaalkalmakat és az egész vonalon meg kell indítani a közmunkákat. (Jánossy Gábor: Már megtörtént!) Engedje meg a t. Ház, hogy egy-két momemtumra iis rámutassak, amelyek a kérdést talán nem oldják meg a maga egész nagyságában, hanem bizonyos vonatkozásban alkalmasak arra, hogy azok megvizsgálásával és megoldásával a munkanélküliséget leépítsék (Jánossy Gábor: Megszüntessék!) A statisztikából aggódva látom, hogy az utolsó 10 év ben a női munka 19%-ról 27%-ra emelkedett, a szellemi munkával foglalkozó nők száma pedig 100%-kai emelkedett. Amíg az iparban 132.330 nő nyert alkalmazást az utolsó 10 esztendőben, addig a hivatalokban ma már 42.671 nő van alkalmazva, szemben azzal a 23.000-rel, amely tíz esztendővel ezelőtt alkalmazva volt. (Jánossy Gábor: Több nő született, mint férfi.) A i képviselő úr nagyon téved, mert a statisztika azt mutatja, hogy a világháború után, ahol igen sok férfi pusztult el, a természet maga egyenlíti ki magát, mert háború után több a férfi születés, mint a női születés. (Jánossy Gábor: Ennek örülök, mert legalább férjhez mehetnek a lányok!) Visszatérve a tárgyra, kijelentem, hogy a női munkaerő túltengése nem mondható egészséges tünetnek. Ennek a jelenségnek éppen az az oka, hogy a női munkaerő sokkal olcsóbb és éppen ezért nem alkalmazzák a férfit, hanem a nőt. Sehol olyan kiuzsorázása a munkaerőnek nincs meg, mint éppen a szellemi munka terén. Nem egészséges állapot, amikor 30 pengőért — ellátás nélkül — hivatalokban robotolnak a lányok. Igen sok olyan hivatalban ül nő, ahová férfi való. En tisztelem a nők jogát és egyáltalában nem célom azt tendálni, hogy a nő kizárassék a hivatalból és elzárassék előle az KÉPVISELŐHÁZI NAPLÓ. XXVI. ülése 1930 április 10-én, csütörtökön. 481 érvényesülés lehetősége, de ilyen időkben, amikor ezer és ezer családapa munka nélkül tengődik, tessék megbocsátani, nem egészséges tünet az, amikor 23.000-ről 42.000-re emelkedett, sőt ma már talán 60.000-et is kitesz a hivatalokban ülő nők száma. Nem azt mondom, hogy tessék őket eltiltani a hivatalvállalás lehetőségétől, de nézetem szerint a kérdésnek bizonyos revíziója égetően szükséges. Mert nem tartom igazságosnak, hogy ma, amikor annyi dirdomás ember nem tud elhelyezkedni, egy családban 2—3, esetleg 4 állami javadalmas legyen. Ha no tényleg a kenyérkereset, az exisztencia kényszere viszi bele, hogy a családi tűzhelyet elhagyja és állást vállaljon, ezt akceptálom. De igen-igen sok példa van arra, hogy egyrészt a magyar rongyrázás hajlandóság a, a szebb ruha, a szebb öltözködés viszi bele, hogy ilyen éhbérért vállaljon állást, másrészt a könnyebb megélhetés utáni törekvés; annak ellenére, hogy a család feje, vagy több családtag úgyis birtokol egy-egy állami állást. Ha ezen a nyomorúságos országon meg akarjuk oldani a szellemi munkanélküliség kérdését, akkor ezt a kérdést figyelmen kívül nem hagyhatjuk, mert meg vagyok győződve arról, hogy ezeknek a kereső nőknek jelentékeny százalékát pótolni lehet, a köznek a sérelme, az igazságos érdek sérelme nélkül állásnélküli férfiakkal. Éppen ilyen szomorú, és hogy úgy mondjam, gyanús tünet a statisztikában a fiatalkorú munkások számának a háború után való hatalmas felduzzadása. Nézetem szerint itt az a kérdés is megvizsgálandó, hogy ennek milyen káros kihatása van az egészségre — mert ez elsőrangú népjóléti és szociális kérdés — és egy alapos razzia ezen a téren csak használna úgy a gazdasági, mint a .szociális rendnek, a népegészségügynek és ami ezzel összefügg, magának a nemzeti ügynek is. T. képviselőtársam, aki előttem szólott, szóvátette itt a racionalizálás kérdését is. Maga a racionalizálás kérdése, mint ilyen, nem elvetendő. Qui bene distinguit bene docet. A racionalizálás csak akkor vetendő el, ha az a munkás kárára irányuló tendenciával történik. Ha csak azt irányozza a racionalizálás, hogy minél kevesebb rezsivel több hasznot lehessen elérni, még a munkás rovására is, akkor tényleg elvetendő. De ha a racionalizálás azt tendálja, hogy többet lehessen termelni a munkás sérelme nélkül, akkor az a racionalizálás egészséges, mert vannak statisztikák a külföldi országokból, amelyekből látjuk, hogy annak ellenére, hogy bevették és keresztül vitték az iparban a racionalizálást, a munkaalkalmak száma emelkedett. Teljesen egyetértek képviselőtársammal a Bedaux-rendszert illetően. Ez nézetem szerint tisztán szemkitörlés. T. képviselőtársaim, aki nem tudná, megmondom, hogy ez az a rendszer, amelynél egy mérnök stopperórával a kezében végigjárja a munkatermeket, állandóan figyelemmel kíséri a munkások munkáját és belekalkulálva minden körülményt, megállapítja, hogy egy munkatárgy létrejötte, elkészítése mennyi időbe, illetőleg mennyi pénzbe kerül. Ezt a rendszert tisztán azért hozták be... (Peyer Károly: Miért nem utasítják ki ezekét a mérnököket? El volna intézve az egész probléma! — Malasits Géza: Száz és százezer pengőt visznek ki! — Peyer Károly: Most Abbáziában nyaralnak, mialatt a munkások sztrájkolnak!) En éppen azért hívom fel a kormány figyel68