Képviselőházi napló, 1927. XXVI. kötet • 1930. március 13. - 1930. április 10.

Ülésnapok - 1927-380

482 .Az országgyűlés képviselőházának 380 mét erről az oldalról is erre, hogy méltóztassék ezeket a kísérletezéseket figyelemmel kísérni, mert ezekből nincs haszna sem a termelésnek, sem a szociális nyugalomnak, sem a békességnek. Ami pedig az idegen mérnököket illeti, t. képviselőtársam, ebben a kérdésben nincs köztünk különbség. Akit pótolni lehet hazai erővel, annak tessék szépen kitenni a szűrét. A mi embereink szűrét is irgalmatlanul kiteszik még velünk barátságos viszonyban lévő államok is, itt nem ismernek tréfát. (Ügy van! Ügy van! a jobboldalon) Nekünk sincs tehát szükségünk semmi udvariaskodásra, amikor a meztelen megélhetésről van szó. T. Ház! Nagyon furcsa volt az a felelet és megütköztem rajta, amelyet az egyik nagyipari üzem egyik vezetője adott arra a megjegyzésre, hogy e modern Bedaux-rendszer mellett néhány esztendő múlva tönkremegy a munkás keresőképessége és megrokkan, amikor tudniillik azt felelte, hogy «nem a gyárak kötelessége eltartani a megrokkant munkást.» Hát kinek a kötelessége? A régi felfogás a helyes, amelyet nem régen egy régi magyar úr szavaiból hallottam, aki ezeket mondta: ha én megettem annak a munkásnak a zsírját, megeszem a csontját is, vagyis ha nálam töltötte el az életét, töltse el nálam az öregségét is. Ez a kötelesség áll arra az üzemre is, amely megette annak a munkásnak munkaerejét. Igenis, öregségére ne akarja az állam áthárítani a munkás eltartásának kötelezettségét Csatlakozom a túloldalon megnyilvánult felfogáshoz, amely rámutatott arra a diszparitásra, amely nálunk fennáll egyrészt a munkabérek alacsonysága, másrészt a fogyasztási cikkek drágasága között. A kormány figyelmét erről az oldalról is felhívom arra, hogy Ht valami nem stimmel. (Jánossy Gábor: Sok minden nem stimmel itt!) Mert mégis lehetetlen állapot, hogy a tejnek, a húsnak, baromfinak és tojásnak egyáltalán nincs ára vidéken, a termelő kénytelen elkótyavetyélni az ő termését, viszont a fogyasztó pedig olyan drága áron jut hozzá, amely drága árak egyáltalában nincsenek arányban a termelők áraival. Megvizsgá-* landónak tartom azt a kérdést is, hogyan lehetséges az, hogy mikor nálunk, mint a statisztika mutatja, aránylag kicsinyek a munkabérek, ugyanakkor rendkívül magasak az igazgatói fizetések. Ebben a tekintetben én nem osztozom Lakatos Gyula t. képviselőtársam ama felfogásában, amelyet a pénzügyi bizottságban kifejezésre juttatott, hogy nincs szükség a részvényjog reformjára. Igenis szükség van reá, mert ma azt látjuk, hogy sem a munkásnak nem jut, sem a részvényeseknek nem jut, ellenben az igazgató uraknak jut. (Ügy van! Ügy van! a jobb- és a baloldalon. — Jánossy Gábor: De még mennyi! El sem bírják költeni!) Itt végül rá kell mutatnunk egy csodálatos jelenségre. Valamikor igen hangzatos és hálás téma, volt a reakció ellen dörögni. A modern fejlődés megdöntötte a trónokat, ma alig van egy-két monarchia. A demokratikus formák idejét éljük, melyeket paradicsomi időknek jeleztek a demokrácia •apostolai. S csodálatos jelenség, mintha a sátán kacagna bele a mai idők lázas zajába. Soha nem élt még olyan rabszolgasorsban az emberiség, mint éppen ma. Ismeretlen pénzfejedelmek ültek a királyok helyére (Ügy van! a jobboldalon), akiket nem látni, akiknek lelkében nem élnek százados tradíciók és akiket nem feszélyez a népükkel szemben átérzett felelősség. Ezekkel szemben a dolgozó emberiség tehetetlen lesz mindaddig, amíg . ülése 1930 április 10-én, csütörtökön. az erkölcsi felfogás világszerte meg nem tisztul és a társadalmat át nem járja a krisztusi erkölcs^ Ezt értjük, mi katholikusok, Krisztus királysága alatt és ezért propagáljuk mi a Regnum Christi gondolatát E királyság fogja meghozni a szociális igazságosságot és vele a szociális békét. Ezt a paxot szolgálja az a gondolat amely megnyilvánul itt ebben a javaslatban és éppen azért a javaslatot általánosságban a részletes tárgyalás alapjául elfogadom. (Helyeslés a jobboldalon.) Elnök: Szólásra következik? Gubicza Ferenc jegyző: Propper Sándor! Propper Sándor: T. Képviselőház! Szép az a megértő hang és az a versenyfutási hajlam, amely a szociális verseny terén az ilyen kis javaslatok tárgyalása folyamán megnyilvánul és csak sajnálni lehet, hogy nincs konzekvenciája, nincs folytatása és a gyakorlati életben ritkán valósul meg valami abból, ami így a szavakból kicsendül. En a magam részéről nem becsülöm alá a Nemzetközi Munkaügyi Hivatal határozmányait, de viszont a tapasztalatok alapján abban a helyzetben sem vagyok, hogy azokat túlértékeljem.^ Éppen azért ennek a javaslatnak a tárgyalásánál is rá kell mutatnom bizonyos szempontokra és bizonyos várakozással, bizonyos fenntartással kell azt fogadnom, várva azt, vájjon mi lesz majd ennek a folytatása. A kereskedelemügyi miniszter úr a legutóbbi ülésnapon közbeszólás alakjában szinte intelemszerűen azt mondotta, hogy az ilyen törvényjavaslatoknak örvendenünk kellene, a helyett, hogy bíráljuk. Erre az a válaszom, hogy mi készek vagyunk örvendeni minden szépnek és jónak, viszont azonban a kereskedelemügyi miniszter úr legyen olyan szíves, adjon kis moratóriumot az Örvendezésre. Örvendezni majd akkor fogunk, ha^ ennek a törvényjavaslatnak alapján és folytatásaképpen komoly, szociálpolitikai javaslat kerül a Ház elé, amely majd megvalósítja mindazt, amit ez a javaslat erre a kérdésre vonatkozóan magában foglal. Egyébként az a nézetem, hogy szociálpolitikát szociálpolitikai épületet rapszodikus alapon nem lehet felépíteni, már pedig a magyar kormány szociálpolitikai munkája rapszodikus. Ezt elismerhetik még a legdühösebb kormánypárti képviselők és pártok is. Hiszen az eredményekés a következmények ezt mutatják. A szociálpolitikának alappilléreket kellene építeni és a szociális munkát a szociálpolitikai törvényhozást szaporábban kellene végrehajtani, szemben a másik oldalon megnyilvánuló nagy szorgalommal, amikor látjuk, hogy a hatalmi tárcák miniszterei serényen dolgoznak és magas páncéltornyokat építenek a hatalom körülbástyázására, a gazdasági és szociális minisztériumok azonban csak apró vakondtúrásokkal jönnek a Képviselőház elé. Ismétlem és hangsúlyozom, — nehogy félreértés legyen — én a Nemzetközi Munkaügyi Hivatal határoznianyait nem beesülöm alá, de megvan az a hibájuk, hogy rábízzák az egyes nemzetekre azt, hogy az egyezményekből mit vegyenek át és miképpen hajtsák azt végre. Ismételten rá kell mutatnom arra, hogy a magyar kormány csak az igen-igen olcsó nemzetközi munkaügyi egyezményeket veszi át, azokat, amelyeknek nincs konzekvenciájuk, azokat, amelyek nem kerülnek sokba, vagy egyáltalába nem kerülnek pénzbe; a fontosabb és a jelentősebb nemzetközi munkaügyi egyezményeket egyszerűen hagyják az^ irattárban heverni. Felfogásom szerint a szociálpolitikát—amelyre talán soha sem volt