Képviselőházi napló, 1927. XXVI. kötet • 1930. március 13. - 1930. április 10.

Ülésnapok - 1927-379

Az országgyűlés képviselőházának $79. ülése 1930 április U-én, pénteken. 455 nak, az ország érdekeinek, de a valóságos helyzetnek sem, mert hiszen Magyarországnak vannak szociális téren olyan alkotásai, ame­lyek egyenrangúak a külföldi államok szociá­lis alkotásaival és a magyar törvényhozás egész csomó kérdést rendezett, — nem most, hanem már a háborúelőtti időkben — amelyek rendezése teljesen megfelel a Ikülföldi szín­vonalnak, sőt; egyik-másik téren talán még a mi szogáltatmányaink többet jelentenek, mint amennyit külföldön biztosítottak. Miért kell tehát magát ezt a tényt helytelen állásfogla­lással lerontani? Nem nekem kellene monda­nom, már a túloldalról régen észre kellett volna venni, hogy ez az állásfoglalás nem he­lyes, hogy ezen a téren változtatni kell, mert nekünk nem arra kell törekednünk, hogy eze­ken a nemzetközi fórumokon — hogy úgy mondjam — legalább is furcsa színben tűn­jünk fel és bennünket a Balkán-államokkal egy színvonalra helyezzenek, hanem arra kellene törekednünk, hogy kimutassuk, hogy bizonyos tereken, igenis, Magyarországon is vannak már szociális alkotások. Ne igyekezzenek a kormány képviselői ott nagy politikát csi­nálni, mert ők úgysem fogják megoldani az úgynevezett olasz problémát, amely francia vonatkozásban egyik-másik alkalommal kiüt­közik. Nem az ő hivatásuk ez. Bízzák a Nép­szövetségre, vagy a követségekre, vagy egyéb nemzetközi fórumokra. Igyekezzenek ott szo­ciális téren hasznos tevékenységet kifejteni, olyan tevékenységet, amely szimpátiát vált ki azokban az államokban, amelyeknek szimpá­tiájára nekünk szükségünk van, amelyek szim­pátiájátimi nem nélkülözhetjük. Főképpen helyes volna, ha olyan urak men­nének ki, akik hivatásukból kifolyólag foglal­koznak ezekkel a kérdésekkel és akiknek kezé­ben összefut ezeknek a rendeleteknek végrehaj­tása. Az egyes szakminisztériumok tényleg ki­váló szakembereket küldenek ki, úgyhogy e te­kintetben semmiféle kifogás nem emelhető, kí­vánatos volna azonban, hogy ez a delegáció csupa ilyen szakemberekből állíttassék össze, akik kevésbbé helyeznek súlyt a nagypoliti­kára és — újból hangsúlyozom — több súlyt helyeznek a szociális alkotásokra és a szociá­lis törvények előkészítésére. Magához a javaslathoz szólva, előttem szóló t. képviselőtársaim állásfoglalásukat már ki­fejezésre juttatták. Az volt a célja eredetileg ennek a javaslatnak, hogy az egész munkabér­kérdést szabályozza és minimális munkabért állapítson meg az iparban, a kereskedelemben foglalkoztatott minden szakmunkásra nézve. Ezt^a javaslatot részben a munkásképviselők kívánságára is, elejtették, mert tényleg fennáll az a veszély, amiről itt már szó esett, hogy amennyiben minimális munkabérek állapíttat­nának meg az egyes országokban, egyúttal maximális munkabérmegállapítás is lenne. Mi a magunk részéről sem tartjuk helyesnek, hogy ilyen minimális munkabér állapíttassék meg, annak ellenére, — és ezt hangsúlyoznom kell — hogy Magyarországon még a minimális mun­kabérmegállapítás is nagy haladást jelentene a munkások bérrendezése tekintetében. ^Ismétel­ten hoztunk már ide a munkanélküliség kérdé­sével kapcsolatos számadatokat, amelyekre csak hivatkozni vagyok bátor, amelyekben ki­mutattuk, hogy a magyar munkás a minimális életszükségleten alul milyen keveset kap és hogy milyen rosszul fizetik a magyar munká­sokat az egyes szakmákban, különsen ott, ahol a munkások szervezetlensége ezt lehetővé teszi, milyen módon élnek vissza a munkáltatók ezzel a helyzettel. Hivátkozhatnám a textiliparra, amely bőséges védelemben részesül a magyar kormány részéről vémvédelem és egyéb tekin­tetben. Ez a textilipar nem tartja be meg azt a munkaidőt sem, amelyet a többi nagv ipari vállalatok magukra nézve, ha nem is törvény erejénél fogva, de egy hallgatólagos egyezség folytán kötelezőnek elismernek: a heti 48 órás munkaidőt. A textiliparban a munkaidő átlag­ban 54 óra. Ez az 54 óra azonban csak keret, melyet túlmenően rendszeresen dolgoznak a munkások minden külön pótlék nélkül. Hang­súlyozom, hogy külön pótlékot ezekre a külön­órákra nem kapnak, holott köztudomású dolog, hogyha valakinek este 6 helyett este 9 óráig kell dolgoznia, az nem mehet haza vacsorázni, ha­nem ott kell hogy egyék valamit, hogy a mun­kát tovább bírja, és az a pótlék, amit ezért kap­nia kellene, tisztán csak arra szolgálna, hogy ezt a többletkiadást, amely az Ő hosszabb mun­kaideje folytán áll elő ? részben pótolja. Tessék csak egyszer kimenni és megnézni a gyárakat, ahol a környékbeli falvak leányait dolgoztat­ják. Ezekben egész csenevész leányokat lehet látni. Egyiket-másikat magam megkérdeztem, hogy hány éves, mert nem akartam elhinni, hogy már 14 éves és így egy gyárban dolgozhatik. Fejletlen, satnya gyerekeik állnak ott ki­lenc-tíz órát naponta a szövőszékek mellett és szívják tüdejükre annak a nedves és poros le­vegőnek miniden páráját és porát. Ráneheze­dik, rászáll tüdejükre az a sok, szinte alig lát­ható kicsi szál, amely állandóan ott röpköd a levegőben és tönkreteszi a fejlődő szervezetet Később azután már 20—21—22 éves korában az a munkás, mint tüdőcsúcshurutos, köhécselve jár" be, végzi el munkáját és egy-két év mulya már mint tüdőbeteg kerül be egyik-másik 'kór­házba, s a statisztika számai juttatják kifeje zésre azt a rettenetes pusztítást, amelyet a munkásvédelmi törvények hiánya idéz elő. Ennek a javaslatnak inkább az a célja, hogy megvédje azokat a munkásokat és mun kásnőket. akiket az otthoni munkás fogalma alatt gyűjtünk össze. Ilyen munkás nálunlk talán kevés van, de a külföldi államokban ren geteg ilyen munkás van. A belga csipkeverő nők, az •Érchegy ségben dolgozó otthoni mun kasok jól t ismeretesek. Más államokban min­denütt kifejlődött egy-egy szakmában az ott honi munka. Ezek a munkások reggeltől-estig dolgoznak, az egész család dolgozik a kis gyermektől ikezdve, aki, amint hazajön az isko­lából, leteszi a könyveit, nekiáll és faragja^ a baba kezét, vagy pedig végez más előkészítő munkákat, azután a felnőtt összeállítja. A csa­lád együttes munkája, amelyben résztvesz az 5—6 éves gyermek és résztvesz sokszor a SO éves nagymama, vagy nagypapa is, valami nyomorúságos megélhetést biztosít az ilyen családnak. Láttunk csipkeverőket, akik drága, nagy­értékű csipkéket készítenek és a mellett a leg­silányabb bért kapják. Bemutattak egy mun­kást egy kiállításon, ahol egy köszörűs dolgo­zott, de a köszörűgépet nem lábaival hajtotta, hanem nagy, hatalmas dob volt, abban a dob­ban egy kutya szaladt fel, mindig felfelé sza­ladva, a dobot mindig maga mögé lökte, egésznapi szaladgálása következtében forgást idézett elő és a dob külső részéről egy szíj haj­totta a köszörűgépet. Amikor kiszámították, hogy ez a munkás mit keres ilyen módon, min­denki elszörnyükö'dött. Jellemző az emberek gondolkozására, hogy azok, a'kik ott voltak, nagyrészt nem az embert sajnálták, aki reg­geltől-estig dolgozott, hanem a szegény kutyát. 64*

Next

/
Oldalképek
Tartalom