Képviselőházi napló, 1927. XXVI. kötet • 1930. március 13. - 1930. április 10.

Ülésnapok - 1927-379

454 Az országgyűlés képviselőházának 379. ülése 1930 április 4-én, pénteken. nyolcórai időre, akár a betegség-és baleset ellőni biztosításra, vagy más kérdésekre, az egyes államok ratifikálták és minden maradt a régiben, semmi sem változott, a gyakorlatban semmit sem hajtanak végre. A békeszerződés 408. §-a lehetőséget nyújt arra, hogy panasz esetén a Munkaügyi Hivatal vizsgálatot rendeljen el és a helyszínen győződjék meg arról, hogy a ratifikált egyezmények milyen mérvben vannak végrehajtva, azonban sajnos, egy ilyen vizsgálat lehetősége vagy eredményessége sok feltételtől függ, nom is szójva arról, hogyha Magyarországon valaki megkísérelné egyszer egy ilyen bizottság kiküldését kérni, azt természetesen nyomban hazaárulónak neveznék, elfelejtve azt, hogy ez törvényben biztosított jog és csak örülni kellene annak, — feltéve, hogy helyesen van valamely rendelkezés végrehajtva — hogy erről egy nemzetközi fórum meggyőződést szerez. Ha mi rósztveszünk egy ilyen nemzetközi törvényhozótestületben, ha elfogadjuk ott az egyzeményeket, ha ezeket az egyezményeket ratifikáljuk, akkor természetesen alá kell vetni magunkat mindazon egyéb rendelkezéseknek is, amelyek ebből kifolyólag keletkeznek, mert ratifikálni valamit és megtagadni annak lehetőségét, hogy valaki meggyőződjék, tényleg végre van-e hajtva vagy sem, nagyon egyoldalú eljárás volna, már pedig Magyarországon van egy csomó ratifikált egyezmény, amely távolról sincs végrehajtva úgy, mint ahogy ezt a törvény szelleme kívánja. (Ügy van! Ügy van! a szélsőbaloldalon.) Hivatkozom csak a betegségi biztosításra, ahol az elfogadott és a magyar Képviselőház által ratifikált egyezményben világosan és érthetően önkormányzatról van szó, amelyet az érdekeltség választ meg, de ennek az egyezménynek ellenére fennáll egy törvény, amely az önkormányzatnak csak a látszatát adja meg, csak a külső formát és ez is évek óta nem működik; ahhoz, hogy az önkormányzat jogait teljes egészükben gyakorolni tudja, ahhoz, hogy az adminisztráció felett rendelkezzék és a maga határozatait végre tudja hajtani, ez a törvény lehetőséget nem ad. Hiyatkozhatnám arra, hogy a sütőipari munkások éjjeli munkaidejének szabályozása ügyében kiadott rendeleteket és egyezményeket mennyire rosszul vagy egyáltalában nem hajtják végre. Budapesten talán végrehajtják, bár itt is igen nagy áldozatba kerül a fővárosnak a munkaidő ellenőrzése, a vidéki hatóságok azonban egyáltalában nem törődnek ezzel a kérdéssel. A vidéki hatóságok egyáltalában nem foglalkoznak a kérdéssel s minden hozzájuk fordulót — akár munkás, akár a munkás érdekeltség valamely képviselője az illető — olyan ellenszenvvel fogadnak, ha egyáltalán különböző jelzőkkel nem illetik, hogy az illetők nem is merik a törvény teljes és szigorú végrehajtását követelni. Hibáztatom azt a szellemet, amelyet a magyar kormány utasításainak megfelelően a magyar delegátusok képviselnek. Itt ugyan nem is az egyes kormánydelegátusokat kell ezért felelősségre vonnunk, mert hiszen azok az urak, akik résztvesznek a konferencia tanácskozásain, mindenkor a kormány utasításainak megfelelően járnak el. Erre nagyon klasszikus példát láttunk éppen a legutóbbi konferencián. Hogy ez^ nemcsak nálunk van így, hanem még Angliában is így van, bizonyítja az, hogy az angol kormány képviselője két nappal az angol választások előtt a legélesebben állást foglalt a nyolcórai munkaidőegyezmény ellen s minden körülmények között ragaszkodott hozzá, hogy a tíz év lejártával a konferencia tűzze napirendre ennek a konvenciónak revizióját Amikor azonban a választás Angliában megtörtént, és egy más politikai felfogású kormány váltotta fel a konzervatív kormányt, akkor ugyanez a delegátus felállt és hatalmas beszédet mondott a nyolcórai munkaidő mellett a konferencia tagjainak nagy derültsége közepette. (Rothenstein Mór: Azok tudnak így is, meg úgy is!) Ez is bizonyítja, hogy a kormánydelegátusok mindenkor az utasításnak megfelelően járnak el. Nem értem azonban, hogy miért kell a magyar kormánynak az őt képviselő delegátusok számára ezeken a konferenciákon olyan utasításokat adni, hogy minden alkalommal igyekezzenek a munkaadók álláspontja mellett állást foglalni vagy lehetőleg a legreakciósabb álláspontot elfoglalni. Nem szórványos esetről van itt szó, hanem rendszerről, egy, úgylátszik generális utasításról, amelyet én hibáztatok és helytelenítek. A kormány delegátusok ennél az egyezménynél is — hiszen ezt maga a javaslat hozza itt a szö-* végben — tartózkodtak a szavazástól, és ennek az^ egyezménynek elfogadásánál sem vallottak színt, annak ellenére, hogy ez az egész javaslat, amely most tárgyalás alatt van, nem sokat jelent a gyakorlatban. (Propper Sándor: Üres hordó!) Kérdem tehát, miért kell a magyar kormány delegátusainak ilyen utasítást adni? Mindenesetre kívánatos volna, ha a kormány képviseletével olyan urakat bíznának meg, akik nem képzelik be ott maguknak, hogy ők hivatottak nemzetközi politikát csinálni, akik nem akarnak ott nemzetközi nagy politikát csinálni, mert erre a munkaügyi konferencián úgyis kevés lehetőség van. Nem kell minden alkalommal kifejezésre juttatni az olasz orientációt, amely ott igen kellemetlen benyomást kelt; Magyarországot ott nagyon furán ítélik meg annak következtében, hogy a magyar kormánydelegátusok mindenkor az olasz delegációtól teszik függővé a maguk állásfoglalását és az esetek csekély kivételével majdnem mindenkor az olasz delegátusokkal szavaznak valamely felvetett kérdésben. Hangsúlyozom, alig egy pár eset kivételével. Az olaszok ott a nemzetközi fórumon nem azok a szimpatikus fiúk, akiknek barátságával olyan nagyon érdemes kérkedni, ezt egészen objektíve meg lehet mondani. Szociálpolitikai tekintetben, szociálpolitikai téren nekünk nem kell és nem helyes azokhoz az államokhoz igazodnunk, amelyek e tekintetben nem a fejlődést és a haladást 'képviselik, hanem éppen ellenkezőleg ezen a téren nagyon sokat visszafejlesztettek. Mennyivel helyesebb lett volna, ha a magyar kormány állásfoglalását mindenkor attól tenné függővé, hogy azok az államok, amelyekkel mi régente egy gazdasági egységben éltünk, értve még a hármasszövetség idejét, miképpen viselkednek. Mégis inkább közelebb áll ezeknek az országoknak gazdasági, szociális berendezése, népének igénye és gondolkodása hozzánk, mint a tőlünk egészen eltérő éghajlati és gazdasági viszonyok között élő Olaszországé. Mennyivel helyesebb volna, ha a magyar kormány delegátusai olyan utasítást kapnának, hogy állásfoglalásuknál mindenkor tartsák szem előtt a német, a cseh és az osztrák kormánydelegátusok állásfoglalását s inkább ezekhez igyekezzenek alkalmazkodni és p.e igyekezzenek olyan elfogult és' reakciós álláspontot képviselni, hogy ott a magyar delegációnak a liberális felfogás tekintetében meglehetősen rossz híre legyen. Ez nem is felel meg az ország intenciói-