Képviselőházi napló, 1927. XXVI. kötet • 1930. március 13. - 1930. április 10.

Ülésnapok - 1927-379

Az országgyűlés képviselőházának 37 i olyan egyezmény- vagy ajánlási tervezetet, amely nyomban kötelezte volna a különböző nemzetek kormányait arra, hogy olyan javaslatokat nyújtsanak be a különböző képviselőházakban, amelyek a minimál-munkabérekről szólnak és azokat az egész vonalon életbe akarják léptetni. Ha egy ilyen tapogatódzó javaslattal jönnek, annak bizonyára megvan világszerte^ a nagy gazdasági oka, amelynél fogva ilyen félelemmel nyúlnak ebhez a nagyjelentőségű kérdéshez. Ez kétségtelen. Mi itt ennek a kicsiny, csonka országnak, azt mondhatjuk, összeomlott gazdasági életében foglalkozunk ezzel a javaslattal akkor, amikor ez azt jelenti, amidőn a miagyar Képviselőház elé kerül, hogy a minimáimunkabérek kérdése világkérdés, s az még azokban a demokratikus és köztársasági országokban is kérdés, amelyekben szocialista uralom van, vagy a kormány azoknak kezében összpontosul. Ez a javaslat azt bizonyítja, hogy a gazdasági életben és főleg a szociális életben világszerte olyan óriási bajok vannak, amelyeket egy-egy nemzet salát erejére támaszkodva nem tud 'megoldani, hanem a kivezető utat közösen kell ezekben a kérdésekben keresnünk. Kétségtelen, hogy míg az egyik oldal — a mai idők kifejezésével élve — a tőke , amely önmagában is erős, világszerte olyan kompakt szervezetbe tömörül a maga érdekeinek védelmére és a maga hasznának biztosítására, hogy az országhatárokat a maga iszámára már régen ledöntötte, ma már nemcsak a munkásokkal, a munkavállalókkal, hanem a fogysztókkal szemben is óriási világhatalom. Hiszen a múlt héten éppen e padokból Griger Miklós t. képviselőtársam az előbbiek után idehozta a Ház elé a kartellek garázdálkodását. Az elmúlt hetekben a -kereskedelemügyi miniszter úr örömmej. számolt be arról, hogy az útépítő kartelleknek mohóságát valahogy sikerült csillapítania, amennyiben nem volt hajlandó akceptálni olyan kalkulációkat, amelyek a valóságnak nem felelnek meg. Íme, ezekből a kiütköző és ma már nagyon nagy mértékben jelentkező jelenségekből azt látjuk, hogy a gazdasági és szociális kérdésekben a kormányok és az államok elmulasztották azt a szervezettséget, azt az előrelátást, azokat intézményszerű megoldásokat, amelyekkel kevesbíteni lehetett volna a bajokat, és így ma már ezek a nagy kérdések úgy az egyik oldalnak, mint a másik oldalnak fejére nőttek és mind a két oldal majdnem tehetetlenül vergődik azoknak megoldása előtt. Amíg tehát az egyik oldalon a kartell garázdálkodik, és olvasunk mindenféle kartellról, amely a maga érdekét meg tudja védelmezni, addig a másik oldalon ma már az utcán jelentkezik a munkanélküliség. Bizonyos ideig a nélkülözést el lehet fojtani, de az végre is, mint forró láva kitör. Oka ennek az a tehetetlenség, amely a szociális életben jelentkezik. A munkások tízezrei a telet abban a reménykedésben élték át, hogyha a március, az április eljön, mind az ipari, mind a mezőgazdasági életben megindul a munka, és akkor mégis át tudják menteni valahogy életüket egyik időről a másikra. Ez, sajnos, nem következik be. Nagyon kevés munkáskezet foglalkoztatnak mind az iparban, mind a mezőgazdasásrban. és akik ott járnak a tömegek között és módjukban van személyes tapasztalat révén meggyőződni a helyzetről, azok bizony kétségbeesve látják, hogyan élnek itt ezrek és tízülése 1930 április h-én, pénteken. 451 ezrek. Hogy hogyan élnek meg, arra csak csoda tudna felelni. E kérdésben azonban nem elég, ha a munkások képviselői itt és azután a Házon kívül a maguk érdekképviseleti gyűlésein és szaklapjaiban lépten-nyomon foglalkoznak a másik oldallal, amely minden argumentumot felhoz a maga védelmére. Ez a szociális kérdés ma már ebből a keretből, az érdekeltségi keretből kinőtt s az egész ország és nemzet kérdésévé kell, hogy legyen. Az a tüntetés nemcsak azt jelenti, hogy itt a munkásoknak bizonyos rétege és tömege tüntetett, hanem ez a jelentkezés az egész társadalmi béke veszélyeztetője. Nem kell különben a következményekre hivatkozni, mert azokról mi már több alkalommal sajnosán meggyőződtünk. Mi. akik életünket valamiképpen hozzákapcsoltuk a munkáskérdés szolgálatához, a magunk szerény ereje és tehetsége szerint, a legjobb indulattal igyekszünk tanácsadással, munkával, vezetéssel, bátorítással és egyebekkel szolgálni ezt az ügyet. Ezt a kérdést azonban át kell vennie a társadalom minden rétegének és nem szabad ezt fölényes kézlegyintéssel, elintézni, azt mondva, hogy ez á szocialisták és a keresztényszocialisták dolga. Ez a nemzet ügye, és minél többen foglalkoznak ~- érzéssel 'és belátással — ezzel az üggyel, annál hamarább oldódnak meg* ezek a kérdések intézményesen és annál jobban fogjuk biztosítani azt a társadalmi békét, amely mindenkinek közkincsévé válik. Igen t. Képviselőház! Amikor ez a kérdés itt napirendre kerül, akkor tulajdonképpen arról van szó, hogy a gazdasági életben munkabéruzsora folyik, vagyis a maga érdekeit megvédeni nem tudó munkásság ki van szolgáltatva a kapzsi tőkésnek, aki a munkást anynyiért dolgoztatja, amennyit jónak lát annak megfizetésére. Ha a munkástársadalomnak is olyan erejű szervezetei volnának, mint a kapitalizmusnak, — bár ha akármilyen erős a munkásság szervezete, mégis a munkásság mindig a gyengébb fél, mert a kapitalizmusnak több ereje, több támasztéka, több kitartása van ~ akkor èzt a kérdést nem kellene törvényhozásilag bolygatni és nem kellene ebbe törvényhozásilag beleszólni. A munkástársadalom azonban csak kis részben van olyan erősen szervezve, hogy a maga érdekét meg tudja védeni, a szervezetleneknek viszont óriási nagy tömege van, akik különböző okoknál fogva — szegénységük, nvomorúságuk és munkanélküliségük folytán — nem szervezhetők meg, kívül állanak minden szervezeten és teljes mértékben ki vannak szolgáltatva az élet nehézségeinek. Sőt sajnosán kell megállapítani, sokszor a munkás maga is hozzájárul a béreknek nagymérvű lenyomásához. A munkás életében ugyanis a legalacsonyabb munkabér is igen fontos kérdés és az ő számításában nagy tételt jelent, éppen azért, mert az éhség hajtja és űzi, hogy bárminő áron és összegért munkaerejét a köz szolgálatába bocsássa. Ezt a folyamatot azonban nem lehet tétlenül nézni. S mivel ez a kérdés itt már megérett a megoldásra, a kereskedelemügyi miniszter úr ezzel a törvényjavaslattal jött a Ház elé, azért, hogy a magyar kormányzat, ha máról holnapra nem is foglalkozhatik a^ minimál-munkabérek megállapításával, legalább elindítsa azt a munkát^ amelynek eredménye az, hogy ez a kérdés törvényjavaslattá érve, a Ház elé jöjjön, innen kimenjen az életbe és belszóljon a gazdasági életbe. Igaz, hogy a másik oldalon erélyesen tiltakoznak ez ellen, azt mondva,