Képviselőházi napló, 1927. XXVI. kötet • 1930. március 13. - 1930. április 10.

Ülésnapok - 1927-379

450 Az országgyűlés képviselőházának 3 vélik elvégezni akkor, ha a munkát nem a családon kívül álló munkahelyen, hanem otthon, a családon belül végzik el, akiknek bér- és munkaidő-uzsorája olyan határtalan, s akiknek sorsa éppen teljes szervezetlenségük és teljes hozzáférhetetlenségük miatt olyan pokoli képet mutat, hogy e mellett már sem a nemzetközi munkaügyi szervezet, sem az abban helyetfoglaló tagállamok nem mehetnek el érzéketlenül. Ezek az otthonmunkások eddig minden szociálpolitikai alkotásból, minden munkásvédelmi intézkedésből kimaradtak. Ez az első lépés, amely számot vet velük. Ez talán reménysugár arra, hogy végre ezen a legelhanyagoltabb munkásterületen is meglátják azokat az állapotokat, amelyeket egészen egyszerűen csak égbekiáltóknak lehet nevezni. Mármost mindaz, amit elmondottunk, mindaz, amit a javaslat számunkra nyújt, mindaz, ami az egyezménytervezetben összpontosítva van. elmélet. Nézzük, hogy mi a gyakorlat. Az előadó úr kitért már a szabad egyezkedés elvére és Ő is, igen helyesen, arra az álláspontra helyezkedett, hogy ez a gazdasági liberalizmusnak egy már olyan régen (túlhaladott elye, hogy ezzel ma már komolyan még a legelszántabb munkáltató sem védi a maga szabad egyezkedési jogát, mert nem lehet abhól az elvből kiindulni, hogy munkás és munkáltató egyenrangú felek a gazdasági harcban. A munkás a gyengébb fél a gazdasági harcban, a politikai harcban pedig meg van bilincselve a reakció ezer láncával, nem tud tehát a szabadjára hagyott egyezkedésből a maga számára egy olyan életszínvonalat kiverekedni, amely őt az ő termelő munkássága révén jogosan megilleti. De az elv különben már nálunk is át van törve elméletben. Van egy mezőgazdasági béregyeztető bizottságunk, van egy ipari béregyeztetésről szóló rendelkezésünk, (Farkas István: Egyik, sem ér semmit!) azonban egyik sem működik, mert mind a kettő komolytalan mindaddig, amíg mögötte egy erőteljesen szervezett munkásosztály nem áll őrt, mindaddig, amíg mögötte egy erőteljesen megszervezett munkásosztály nem figyeli azt, hogy a végrehajtásban a papíron lefektetett alapelvek el ne sikkadjanak. Lehet-e ma ennek az erőteljes munkásosztálynak őrt állnia ezek mellett az alapelvek mellett, amikor az állam áll elsősorban a bérrontók sorába, amikor az állam ad elsősorban jó példát a kapitalizmusnak, a maga üzemeiben foglalkoztatott nőknél, így a dohánygyári és egyéb munkásnőknél, azután pedig a többi munkásoknál is a munkabérek és a munkaföltételek tekintetében egyformán? Lehet-e ma arról beszélni, hogy mi álljunk őrt ennek gyakorlati végrehajtása mellett akkor, amikor csendőr, rendőr akadályoz meg bennünket az önvédelemben, amikor a sajtó és egyesülés el van fojtva, hogy azok az esetek» amelyeket ezen a téren tapasztalunk, a nagy nyilvánosság elé jussanak, amikor az apró szekatúráktól kezdve az exisztenciák tönkretételéig mindenféle eszközt kihasználnak arra, hogy a munkásság politikai és gazdasági harcát megnehezítsék? Ilyen körülmények között az egyezménytervezetben, esetleg a megszületendő, megalkotandó törvényben is lefektetett bármilyen nagyszerű, bármilyen értélkies alapelvek is elsikkadnak a gyakorlatban, elsikkadnak a végrehajtásban, s éppen azért nekünk semmi örömünk nincs abban, hogy ez az egyezménytervezet a Képviselőház elé került. Különben Is az egyezménytervezet olyan óvatos, annyira az államok és kormányok szabad elhatározá79. illése 1930 április J^-én, pénteken. sara bízza azt, hogy mely iparokra terjessze ki ezen minimálmunkabérek megállapításának hatályát, hogy még ez a minimális veszedelem is, amely tehát a kapitalizmus felé je lent'Àeznék, ilyen munkabértörvény megalkotásával megsemmisül a gyakorlati végrehajtásban. Mégis várjuk a törvényt. De várjuk elsősorban annak a szellemnek megváltozását, amely minden munkásvédelmi törvény gyakorlati megvalósulásának legnagyobb akadálya. Várjuk annak a szellemnek megváltozását, amely minden munkásvédelmi törvény mellé felsorakozó önvédelemnek letörését jelenti. (Kabók Lajos: Sajnos, hiába várjuk!) Várjuk annak a szellemnek megváltozását, amely papírostörvényéket gyárt és azoknak végrehajtásával többé nem törődik. Várjuk annak a szellemnek megváltozását, amely a fecskeutcai eseteket és a hozzájuk hasonlókat évről-évre újból százával és százával termeli ki, mert nem tartja a munkás életét olyan ér téknek, amely mellé minden erejével felsorakoznia kellene. (Zaj a jobboldalon. — Halljuk! Halljuk! a szélsőbaloldalon. — Kabók Lajos: Nem érdekli a képviselő urakat a szociálpoli ti'ka! — Farkas István: Tanulhatnának egy kicsit a niunkarendbeosztásból! — Kabók Lajos: Ettől a parlamenttől lelhet remélni valamit? — Zaj.) Elnök: Csendet kérek, képviselő urak! Kéíhlj Anna: T. Képviselőház! Várjuk ennek a szellemnek megváltozását, de sok reményünk erre nincs. Ügy néz ki a dolog, mintha a javaslatnak, illetőleg az egyezménytervezetnek benyújtása és ratifikálása ennek a széliemnek megváltozása terén egy lépést jelentene, ezzel szemben azonban meg kell állapítanom ndkem is azt, hogy a genfi kormányküldöttek magatartása sokkal őszintébben fejezte ki a kormány véleményét ebben a kérdésben, mint a benyújtás ténye. Az a körülmény, hogy a kormányküldöttek tartózkodtak a szavazástól, hogy a kormányküldöttek nem mentek véleményt^ nyilvánítani ebben a kérdésben, ez sokkal őszintébben fejezi ki a kormány álláspontját ebben a kérdésben, mint a javaslat benyújtásának ténye, mint a ratifikálás ténye, amely csak kifelé jelent egy számot a ratifikálások sorozatában, de gyakorlati eredményt jpnimi esetre sem. Várjuk ennek a szellemnek megváltozását íi> ezzei a szellemmel szembenállva fogadjuk el a javaslatot, ami azonban semmi esetre sem jelent bizalmi vótumot a javaslatot beterjesztő kormány felé. (Élénk helyeslés a szélsöbaloldalonj Elnök : Szólásra következük! Perlaki György jegyző : Kocsán Károly ! Kocsán Károly: T. Ház! Előttem szólott t. képviselőtársam ezt a javaslatot kemény kritikájával valóságos papirronggyá tépte szét. Talán meg is érdemli ezt az a javaslat, amely előttünk fekszik, mert hiszen gyenge, bátortalan tapogatódzást jelent abban a szociálpolitikai kérdésben, (amelyet mi is 100%-ig szeretnénk megvalósítani. Amikor azonban ezt a kemény kritikát a kereskedelemügyi miniszter úrhoz intézte és vagdosta, talán elfelejtette, hogy ennek a javaslatnak elmeszülője nem a magyar kormány, hanem a Genfben ülésező Nemzetközi Munkaügyi Hivatal ós főleg annak szellemi vezére, Albert Thomas, aki politikai meggyőződését illetőleg a haloldalhoz tartozik, (Zaj a szélsőbaloldalon.) a másik oldalon pedig ehhez az egyezménytervezethez a konferencián résztvevő kiiküldóttek is hozzájárultak, akiknek taI Ián módjukban lett volna kiforszirozni egy