Képviselőházi napló, 1927. XXVI. kötet • 1930. március 13. - 1930. április 10.

Ülésnapok - 1927-376

Az országgyűlés képviselőházának Si Gábor: En sehogy sem vagyok beleavatva. En Intim Pistát olvasok «A Reggel»-ben.) Elnök: Csendet kérek! (Jánossy Gábor: Intim-pénztárt nem. ismerek, csak Intim Pistát!) Strausz István: Különben ezt ne firtassuk. (Farkas István: De csak firtassuk, ez nagyon fontos!) Bármiként legyen is, havonként kell minden pénztárnak számolnia, mert csak így tudjuk megvédeni a pénztári kezelést az emberi gyöngeségtől. (Jánossy Gábor: Napizárlat, havizárlat.) Havonként kell zárlat. A napizárlat az; megint más. En hiszem, hogy az igen t. miniszter úr; evvel a rendelkezéssel kapcsolatban vagy megfelelően felvilágosít, vagy megváltoztatja a t rendelkezést, mert ha meg nem változtatná, ez- ; zel veszélyeztetné a székesfővárosnak érdekeit. (Scitowsky Béla belügyminiszter: Miért?) Azért, mert azt nem lehet megengedni, hogy valaki egy évig ne számoljon a pénzellátmányról. Már azért sem lehet megengedni ezt, mert jön a zárszámadás és a zárszámadásba nem lehet beilleszteni, felül nem vizsgált anyagot fölvenni... (Scitowsky Béla belügyminiszter: Benne van, hogy «bármikor.» Bármikor, képviselő úr!) Miért nem havonként? (Scitowsky Béla belügyminiszter: Miért? Lehet kétszer is hetenként. — Jánossy Gábor: Ügy van! A lehetőség adva van!) De ez nem diszkrecionális kérdés, e tekintetben rendet kell teremteni. A t. belügyminiszter úr hivatkozott a számviteli törvényre, de a számviteli törvényen kívül más törvények, a vármegyékről, a községi háztartásokról szóló törvények (Scitowsky Béla belügyminiszter: A bejelentett vizsgálat nem ér semmit!) mind havonkénti elszámolást kívánnak. Folytonosságban kell tartani a vizsgálatot, ismétlem azért, nehogy a zárszámadásba meg nem vizsgált adatok kerüljenek. A 81. §-ra vonatkozóan is van észrevételem. Itt jegecesedik ki, hogy milyen karakterű az a szervezet, amelyet számszék elnevezés alatt az igen t. miniszter úr létesít a törvényjavaslat elfogadása esetében. A szakasz első bekezdése a következőképpen szól: «A felelős számadók pénz- és vagyonkezelését és számadásait a számszéki igazgató évközben többször felelősség mellett megvizsgálni köteles.» A következő bekezdés a polgármesternek ad jogot, (Scitowsky Béla belügyminiszter: Is!) de nem ezt a jogot adja meg és nem erre a kötelességre szorítja, hanem arra, hogy időnként megvizsgálhatja (Scitowsky Béla belügyminiszter: Nem időnként! Ez nincs benne!) a pénztárakat és azoknak számadásait. (Scitowsky Béla belügyminiszter: Kiküldött útján! Külön is! Ez az autonómia joga!) Itt tehát homloktérbe helyezte az igen t. miniszter úr a számvevőszéki vizsgálatokat, amelyek nem mások, mint adminisztratív vizsgálatok. Ilyen feladatot a számszékre ruházni nem lehet. A számszék a jogköröknek mikénti betöltésének bírálattára hivatott. Ha egy-egy pénztárnál kiszáll, ott is csak a szervezeteket bírálja, az egyszerűsítési lehetőségeket keresi és a vagyonkezelés tárgyi és személyi biztosítékait vizsgálja felül. A számszéki vizsgálat nem arra irányul, hogy felfedezze a visszaéléseket, a sikkasztásokat. Közben ilyenre is rájöhet, de hogy nem az a célja, azt mutatja az, hogy a számszéki vizsgálat nem váratlanul és meglepetésszerűen jön, amelynél minden faktornak jelen kell lennie, az illetékes hatóságnak épúgy, mint a felelős számadóknak, a kellő felvilágosítás megadása végett. A tisztviselői multamból emlékszem egyik pénztári vizsgálatomnál előfordult jellegzetes esetre. 1. ülése 1930 április 1-én, kedden. 341 A pénztárhoz kegydíjutalyányozásról érkezett miniszteri rendelet és megállapítottam, hogy a kegydíj engedélyezésénél nem voltak meg azok a feltételek, amelyekhez a kegydíj kieszközlését a törvény kötötte. Hazaérkezve, megtettem elnökömnek a jelentést. Elnököm elküldött az illető miniszterhez, aki nem igen hallgatta meg jogi fejtegetéseimet, hogy nem a királyt vonja a legfőbb állami számvevőszék elnöke felelősségre, hanem a felelős minisztert. Egyszerűen azzal válaszolt : azért király a király, hogy ilyet tehet, Mi lett ennek következménye? Az elnök elment Bécsbe, kihallgatásra jelentkezett a királynál és öt nap múlva a minisztert felmentették. Vájjon mi történik most? Joggal kérdezhetem. Azért ne méltóztassék, t. miniszter úr, a számvevőszék hatáskörét a maga minősített mivoltából kiforgatni akarni. En újból és újból ismétlem, hogy a miniszter úr által tervezett számszék voltaképpen egy második számvevőség! Az én álláspontomat a 82, §-ban foglaltak csak megerősítik; itt az első bekezdésben a következők foglaltatnak (olvassa): «A felelős számadók számadásai felett a számszéki igazgató meghallgatása után a polgármester, ha pedig a vizsgálatot a törvényhatósági tanács rendeli el, ez utóbbi a számadás beérkeztétől számítva legkésőbb három hónap alatt határoz, és a számadók részére a felmentvényt megadja.» Feltűnő rendelkezés! Feltűnősége abban áll, hogy a miniszter úr a számvevőszék igazgatóját kapcsolja össze a polgármesterrel a számadási felmentvények megadásánál. Ezáltal összefonódik a két tényezőnek: az ellenőrző és intézkedő tényezőnek jogköre és felelőssége. A bírói ítéletből mondhatok rá példát; tudniillik ott azáltal állna elő ehhez hasonló eset, ha a bíró bevonná az ítélethozatalba az ügyészt is. A számszék igazgatója ebben a vonatkozásban az ügyész, nem lehet tehát a ítélethozatalba bevonni, mert ilyen rendelkezésre nincs analógia, azt hiszem, egyik alkotmányos országban sem. Ezzel tehát devalválja a miniszter úr a számszéki hatáskört, mert összekapcsolja azt a teljesen egyéni hatóság jogán rendelkező polgármesterével, ami által minden felelősség megdől és a számszéki igazgató ellenőrző hatásköréneiki vélelmezett termékenysége illuzóriussá válik. Ezen bekezdés rendelkezésében azt sem értem, hogy a törvényhatósági tanács vizsgál és felmentést adhat a számadásokra nézve. Tény az, hogy az előző szakaszok egyikében biztosítva van a tanács ^részére is a vizsgálat joga, amely ellen, szintén óvást emeltem. De miképpen adhat a • törvényhatósági tanács a polgármester mellőzésével egy felelős számadónak felmentést? Elsőfokon felmentést senki más nem adhat a felelős számadónak, csupán a polgármester. Ez olyan dolog, mintha a törvényszék hatáskörét átlépve, az ítélőtáblához fordulnánk. Ha már fórumnak tesszük meg a törvényhatósági tanácsot, úgylátszik, a szövegező a fővárosi tanácsra, a régi szervezetre gondolt és ezért stipulálta ebben a szellemben a szöveget, de végrehajtása abba a rendszerbe, amelyet a törvény megállapít, nem illeszthető be. Ennek a szakasznak még egy rendelkezése ötlik szemembe, amely következőképp szól: «Az elmarasztaló határozat ellen a számadó panaszszal fordulhat a magyar királyi közigazgatási bírósághoz.» A közigazgatási hatóság által elmarasztalt felelős számadó számadási perében jogorvoslatot az eddigi jogi berendezkedés szerint a közigazgatással szemben csak a minisztertől kérhet. (Scitowsky Béla belügyminiszter: Rendes bíróságtól!) De ez nem ilyen bíróság.