Képviselőházi napló, 1927. XXVI. kötet • 1930. március 13. - 1930. április 10.

Ülésnapok - 1927-376

326 Az országgyűlés képviselőházának 3 76. ülése 1930 április 1-én, kedden. amelynek a mérlegét kell bírálat tárgyává tárgyává tenni. (Ügy van! Ügy van! a jobboldalon és a baloldalon.) Nem fontos ez. Hosszú ideig tessék igenis ráfizetni ilyen közintézmény fenntartására, tessék ezt úgy kezelni, hogy egyrészt mindenkinek könnyen hozzáférhető legyen, másrészt azonban olyan helyeket kell teremteni benne, amelyek vonzzák az idegent. Tudják meg az idegenek azt, hogy a Margitszigeten az ellátás jóval olcsóbb, mint más külföldi fürdőhelyen, tudják meg azt, hogy a Margitszigeten minden rendelkezésre áll, ami a külföldön egészségügyi berendezkedésekben rendelkezésre áll. Például az ilyen nagy fürdőhelyeken mindenütt vannak nagyon mérsékelt áron igénybevehető golfpályák és egyéb sporttelepek. Strandfürdő létesítése is hozzájárult volna ehhez. Aki azonban egy napra kimegy a strandfürdőre, az polgári fogalmak szerint leszegényedve tér haza. Ha egy egész napot ott akar tölteni valaki a családjával és ott kabint akar magának bérelni és azután még a vendéglőbe is el akar menni, ez t mérhetetlen pénzt emészt fel. így nem lehet népszerűsíteni ezt az intézményt. (Jánossy Gábor: Nem is!) Annakidején, amikor a Margitszigetet a főváros birtokba vette, azt propagálták, hogy most már megszűnvén a sziget magántulajdon lenni, mindenki hozzáférhet. A belépti jegy semmit sem ér a propaganda és a forgalom szempontjából. Miért van szükség a belép ti jegyre? Elég belép ti jegyet fizet az, aki a fürdőt használja, elég beléptijegyet fizet az, aki oda elmegy és ott fogyaszt, elég beléptijegyet fizet az, aki látogatja ott a szórakozó intézményeket, akár a nyári színházat vagy akármit, amit szubvencionál a főváros, • hogy oda vonzódjék a közönség, ahol kulturális tényezők működnek közre. Nem a pótadók elengedése, hanem ilyeneknek az ^emelése vonzza oda a főváros közönségét. Ne méltóztassék attól félni, hogy nagyon megrohanják akkor a szigetet. Hát hadd rohanják, hadd legyen ott gyerekjátszótér, hadd legyen ott népies elem és hadd lássák azt, hogy a főváros nem szűkkeblű. Azért lehet ott elkülönített területe a fürdőpropagandának és lehetséges ott a gyógytényezők kihasználása is. Elég nagy a sziget, hogy két vagy három részre lenesen azt felosztani és egyrészt fenntartani a gyógyulást keresők számára és a külföldieknek ideözönlését ezáltal elősegíteni. A mi kiváló nagyjaink régente felismerték a szigetnek ezt a jelentőségét. Arany János azért lakott ott . . . (Jánossy Gábor: A tölgyek alatt!) a tölgyek alatt. (Bródy Ernő: Deák Ferenc!) Példát akart mutatni arra, hogy idejöjjetek, nézzétek, itt van levegő, itt van víz, itt van minden együtt, ami az egészség ápolására alkalmas. Ne fektessék tehát a súlyt arra, hogy a pótadó elengedésével könnyítsék a terheket az egész szempontjából. Mindenki számára könnyíteni kell a^ terheket és mindenki számára hozzáférhetővé kell tenni a Margitszigetet, növelni kell a Margitsziget népszerűségét, mert ma a többi szórakozó- és nyári kirándulóhelyekkel szemben a Margitszigetet bizonyos exkluzivitás jellemzi. A Margitszigetet olyan fashionable valaminek tartják, ahol megjelenni elkülönülést jelent társadalmi szempontból. Ezen változtatnunk kell. Igenis, népszerű hellyé kell átváltoztatni a Margitszigetet, ahová mindenki vágyódjék és mindenki oda is juthasson. Ne történjék meg az, hogy a hídpénztől kezdve a taxiért, mindenért fizetni kell. Ha például valaki, aki gyógyulást keres, ráül egy taxira, a taxinak külön díjat kell fizetni. Miért? Azért, mert valaki kénytelen járművön odamenni, mert beteg, vagy időbeosztásánál fogva nem fordíthat annyi időt rá, hogy például az Ullői-úttól a Margitszigetig villamoson menjen, hanem rászán 1.50 pengőt egy taxira, a taxiért külön belépődíjat fizessen. Erre azt mondják, hogy a taxi valami úri dolog. Abból indulnak ki, hogyha valakit autón látnak meg, azt jobban meg kell adóztatni. (Bródy Ernő: Ezen már túl vagyunk!) A közlekedési eszközök tökéletesedése folytán ez már nem szempont, mégis ez ütközik ki és ez mutatkozik meg abban a tekintetben is, hogy a székesfővárosnak egy nagyszerű gyöngyét nem tudjuk kellőképpen értékesíteni. Ma a Margitsziget egy elrejtett kincs, amely csak azok számára mutatja a maga nagyszerű tulajdonságait, akik hozzá tu'dnak férni. Mindezek miatt tehát ellentétes állásponton vagyok az előttem szólott Wolff Károly t képviselőtársammal, akit kielégít az előadó úr módosítása, amelv 30.000 pengővel könnyíti a Margitsziget terheit. A kérdés intézményes ikezelése kérdésében rámutatok arra, hogy a közmunkatanács nehézkesen kezeli a Margitszigetet. Elismerem, hogy a közmunkatanács igyekezetének és szorgos gondoskodásának tárgya a Margitsziget, de a közmunkatanács intézkedéseinek nehéz'kességében rejlik az oka annak, hogy á praktikus szempontokat nem lehet kellőképpen ápolni ilyen bürokratikus kezelés mellett. A Margitszigetnél a fővárosnak közvetlenül oda kellene hatni, mégpedig sokkal intenzivebb mádon, közvetlen befolyásával, befektetésekkel, 'hogy a Margitsziget népszerű és hozzáférhető legyen. Nem ikiell sajnálni a befektetéseket, ezek dús kamatot hoznak, Wolff Károly t. képviselőtársam rámutatott a jóléti intézmények kapcsolatára ezzel a kérdéssel. Ez igen helyes. De itt is legyen szabad rámutatnom arra az egészen elhibázott felfogásra, hogy rámutatott arra, hogy Amerikában megközelítőleg sem foglalkoznak anynyira a városi közületek a jóléti intézményekkel, mint nálunk. Persze, hogy nem. Tessék azonban megnézni annak a társadalomnak jólétét. (Wolff Károly: Ott is vannak szegények bőven!) Ott is vannak szegények, azonban ott van a Rockefeller-intézet, ott van a Carnegieintézet, ott van a tömérdek társadalmilag felépített intézet, amelyek leveszik a közületről ezt a gondot. Éppen az a hiba, hogy nálunk szegény a társadalom és nincsenek olyan kötelezettségei a vállalkozásoknak sem, amelyek ezt a kérdést megkönnyítenék. Méltóztassanak csak visszaemlékezni arra, amikor itt álltunk lerongyolódva és a városházán tanácskozásokat folytattunk arról, hogyan lehet az építkezéseket fellendíteni. Most nem beszélek arról, hogy e teikantetben nagy különbség volt köztünk a papírpénz felhasználása tekintetében. (Wolff Károly: Én javasoltani a felhasználását! — Pakots József: Mi harcoltunk már 1920-tól kezdve! — Wolff Károly: Tessék a jegyzőkönyveket megnézni!) Nagyon jól emilékszem, méltóztatott helyeselni és ugyanezt javasolni. Azt méltóztatott mondani, hogy az állam a kerékkötője, nem lehet keresztülvinni. (Wolff Károly: A pénzügyminiszter nem akarta!) A pénzügyminiszter nem akarta, renidiben van. Mondom, nem ezt a témát akarom érinteni, 'hanem emlékeztetek arra, hogy mi a baloldalon azt mondottuk: nagyon egyszerű a dolog, minden nagy vállalkozást kötelezni kell arra, hogy építsen, mindenöfeelőtt az alkalmazottai részére (iPakots József: Ahogyan csinálták Csehországban és a horvátok is!), ahogyan mindenütt másutt