Képviselőházi napló, 1927. XXVI. kötet • 1930. március 13. - 1930. április 10.

Ülésnapok - 1927-367

26 Az országgyűlés képviselőházának 36 hogy az elnök szavazzon, mert nyolc tagból kell állnia a jurynek, az eddig szokásos jury-elvvel is ellenkezik az, ha szavazategyenlőség esetén nem az összeférhetlenaég fenn nem forgása ál­lapíttatnék meg, vagy — amint Farkas István képviselőtársam proponálja — az összeférhet­lenség mondatnék ki. Ez, mondom, a jury-elvvel ellenkeznék, mert csak szótöbbséggel lehet az összeférhetlenséget kimondani s akkor, ha egyenlők a szavazatok, mindig az enyhébb fel­fogásnak kell érvényesülni. Az elmondottak alapján kérem, méltóztas­sanak az előadó úr indítványának elfogadása mellett a többi indítványt elvetni. (Helyeslés a jobboldalon.) Elnök: A tanácskozást befejezettnek nyil­vánítom. Következik a határozathozatal. A 27. §-t bekezdésenként s ezenfelül az 1. be­kezdést pontomként bocsátom szavazás alá. Az első bekezdés 1—7. pontjai közül csupán egyre, *a 4. pontra vonatkozólag terjesztetett elő módosító indítvány, és pedig Dabasi Halász Móric és Csák Károly képviselő urak módosító indítványa, amely a 4. pontban a törvényjavas­lat egyik előző szakaszára tévesen történt hi­vatkozást helyesbíteni javasolja. Kérdem a t. Házat, méltóztatik-e az 1. bekez­dés 1—7. pontjait eredeti szövegükben elfogadni, szemben Dabasi Halász Móric és Csák Károly képviselő urak módosító indítványával, igen vagy nemi (Nem!) A Ház az 1. bekezdés 1—7 pontjait eredeti szövegükben nem fogadja el, banem a 4. pontot Dabasi Halász Móric és Csák Károly képviselő urak módosításával fogadja el. Egyébként az 1. bekezdés 1—7. pontjait a Ház változatlanul fogadja el. Következik a 8. pont, amellyel szemben áll az előadó úrnak, valamint Farkas István és társai képviselő uraknak egybehangzóan tör­lésre vonatkozó indítványa. Kérdem a t. Házat, méltóztatik-e az ere­deti szöveget elfogadni, szemben a törlési in­dítványokkal, igen vagy nem? (Nem!) Ennélfogva a Ház a 8. pontot törölte. Következik a 9. pont. Ezzel szemben áll Farkas István és társai képviselő urak törlési indítványa. Kérdem a t. Házat, méltóztatik-e a 9. pon­tot eredeti szövegében elfogadni, szemben Farkas István és társai törlési indítványával, igen vagy nem? (Igen! Nem!) Kérem azokat, akik a 9. pontot eredeti szövegében fogadják el, szíveskedjenek felállni, (Megtörténik.) Több­ség. . A Ház a 9. pontot eredeti szövegében fo­gadta el, a törlési indítványt pedig mellőzte. Az első 'bekezdésre vonatkozóan két pót­lási indítvány is adatott be. Az egyik Petro­vácz Gyula képviselő úr indítványa, amely a 3. pont után új 4. pontot indítványoz. (Gál Jenő: Méltóztassék felolvastatni, badd hallják!) Kérem aljegyző urat, méltóztassék felolvasni az indítványt. Fitz Arthur jegyző (olvassa Petrovácz Gyula pótlási indítványát). Elnök: Kérdem most már a t. Házat, mél­tóztatilk-e az indítványozott új 4. pontot elfo­gadni, igen vagy nem? (Igen! Nem!) Kérem azokat, akik elfogadják, szíveskedjenek felál­lani. (Megtörténik.) Kisebbség. (Fábián Béla: Ellen próbát kérünk! — Zaj a jobboldalon.) Minthogy a kisebbség szembetűnő, tehát ellen­próba elrendelésére nincs szükség. (Felkiáltá­sok a szélsőbaloldalon: Ellenpróbát! — Zaj.) Kijelentettem volt, hogy szembetűnő lévén a . ülése 1930 március 13-án, csütörtökön. kisebbség, nem lenne értelme az ellenpróba el­rendelésének. Méltóztassanak ebbe belenyu­godni. A Ház az indítványozott pótlást nem fo­gadta el. A második pótlási indítvány Farkas István és társai képviselő uraké, akik új 10. pontot javasolnak. Kérdem a t. Házat, méltóztatik-e ezt a pót­lást elfogadni, igen vagy nem? (Igen! Nem!) Kérem azokat, akik elfogadják, szíveskedjenek felállani. (Megtörténik.) Kisebbség. A Ház a pótlást nem fogadta el. A 2., 3., 4. és 5. bekezdések meg nem támad­tatván, azokat elfogadottnak jelentem ki. A 6. bekezdéssel szemben áll Farkas István és társai képviselő urak módosító indítványa. Kérdem a t. Házat, méltóztatik-e a 6. bekez­dést eredeti szövegében elfogadni, szemben Farkas István és társai képviselő urak indítvá­nyával, igen vagy nem? (Igen! Nem!) Kérem azokat, akik a 6. bekezdést eredeti szövegében elfogadják, szíveskedjenek felállani. (Megtör­ténik.) Többség. A Ház 'az eredeti szöveget fogadta el és Farkas István és társai képviselő urak módo­sító indítványát elvetette. A 7. bekezdés meg nem támadtatván, azt elfogadottnak jelentem ki. A 8. bekezdéssel szemben áll Farkas István és társai képviselő uraknak háromrendbeli mó­dosító indítványa. Kérdem a t. Házat, méltóz­tatik-e az eredeti szöveget elfogadni szemben a módosító indítványokkal, igen vagy nein? (Igen! Nem!) Kérem azokat, akik az eredeti szöveget fogadják el, szíveskedjenek felállani. (Megtörténik.) Többség. A Ház az eredeti szöveget fogadta el, s a módosító indítványokat elvetette. A 9., 10. és 11. bekezdés meg nem támadtat­ván, azokat elfogadottnak jelentem ki. Következik a 28. §. Kérem a jegyző urat, szíveskedjék a sza­kaszt felolvasni. Fitz Arthur jegyző (olvassa a 28. §-t, ame­lyet a Ház észrevétel nélkül elfogad. — Ol­vassa a 29. §-t.) — Farkas István! Farkas István: T. Ház! Tekintettel az idő előrehaladottságára, kérem a t. Házat, méltóz­tassék hozzájárulni abboz, hogy beszédemet a legközelebbi ülésen mondtassam el. (Zaj.) Elnök: A képviselő úr kérésére a kérdést sajnálatomra nem tehetem fel, minthogy a Ház órája szerint báromnegyed kettő még nincs. (Zaj a szélsőbaloldalon.) Farkas István: T. Ház! Erre a szakaszra vonatkozóan is nyújtottunk be indítványt. Minden bosszabfo indokolás nélkül kérném, bogy a Ház indítványunkat elfogadni szíves­kedjék. (Zaj.) Elnök: Szólásra következik? Fitz Arthur jegyző: Gál Jenő! Gál Jenő: T. Ház! Minthogy már %2 óra van a Ház órája szerint is, tisztelettel kérem, méltóztassanak hozzájárulni ahhoz, hogy beszé­demet a legközelebbi ülésen mondhassam el. (Zaj és felkiáltások a jobboldalon: Még egy perc hiányzik a 3 /i2-ből!) Elnök: Kénytelen vagyok a képviselő úr tévedését helyreigazítani: a hivatalos óra sze­rint még nincs háromnegyed kettő. (Folytonos zaj. — Kahók Lajos: Egy negyedperc hiány­zik.) Gál Jenő: T. Képviselőház! Kérelmemnek nem az volt a célja, mintha a szólástól elma­radni óhajtottam volna, csakhogy igen fontos "kérdés az, hogy a közgyűlésnek ki legyen az el-

Next

/
Oldalképek
Tartalom