Képviselőházi napló, 1927. XXVI. kötet • 1930. március 13. - 1930. április 10.
Ülésnapok - 1927-367
14 Az országgyűlés képviselőházának 36 megfosztották őket szerzett jogaiktól, megfosztották állásuktól, megfosztották kenyerüktől, megfosztották 1925/26-ban a politikai érvényesülés lehetőségétől. Most ezt tovább akarják vinni ebben a törvényben és tovább húzzák azt a bosszúálló szellemet, amelyet már megszoktunk a törvények alkotásánál. Kérdem az igen t. miniszter úrtól, kérőiem a kormánytól és kérdezem a. képviselőháztól, hogy meddig fog ez menni, meddig akarják a bosszúállás szellemét tovább, ébrentartani és továbbvinni, meddig akarják még politikai ellenefeleiket törvényhozási úton is állandóan zaklatni 1 ? (Bárdos Ferenc: Csak, amíg élnek!) Valamikor csak végét kell ennek szakítani. Az amnesztia-vitánál hivatkoztunk arra, hogy más országokban hónapok és esztendők alatt végeztek ilyen kérdésekkel, likvidálták teljesen az ilyen függő kérdéseket. Nálunk egyszerűen törvényhozási módszerré válik. Hát nem lehet nálunk politikai vonatkozás á törvényt hozni anélkül, hogy a múltnak, a forradalomnak és politikai ellenfeleinknek ténykedéseit ne Öleljék fel a törvényhozásban és ne vigyék bele a megtorlás szellemét'? Ez lehetetlen helyzet. Ma az a kettős helyzet áll élői az a kettős igazságtalanság, hogy hivatalnokokat, tanárokat, tanítókat és egyéb funkcionáriusokat — állítom és bizonyíthatom — jogtalanul ós igazságtalanul fosztottak meg kenyerüktől és szerzett jogaiktól s még máig sem találták meg a formáját a reparáeiónak, még, máig sem érzi a keresztény nemzeti uralom annak szükségét, hogy ezeket az igazságtalanságokat jóvátegye, sőt tetézi hibáját és tévedését azzal, hogy törvényes intézkedéssel most már egy második törvényben akarja őket kizárni, azokat, akikkel igazságtalanság, anyagi és erkölcsi igazságtalanság történt; hibáját most egy újabb politikai igazságtalansággal akarja tetézni és ki akarja őket zárni a közélet területéről. Ez az, ami lehetetlenség, ez az, ami elé egyszer már határt kell szabni, ami elé egyszer gátat kell állítni. Mondják meg végre egyszer, hogy meddig tart, meddig akarják folytatni*? A büntetőjogi következményeken túl és a büntetőjogi következményeken kívül mivel akarják sújtani ellenfeleiket'? Ez lehetetlenség. Ahol maga a büntetőjog nem tudott beleavatkozni, ahol maga a büntetőbíróság és közvádlás sem talált megfelelő indokokat arra, hogy felelősségre vonjon embereket, hogyan jön hozzá a törvényhozás, hogyan jön hozzá a kormány, hogy a büntetőbíráskodáson, a büntetőjogon felül őmaga álljon elő külön törvényese büntetőrendszabályokkal és politikai téren sújtson olyanokat, akiket a büntetőbíróság nem talált megbüntethetőknek? Hivatkozom arra, amire volt már alkalmam többször hivatkozni, hogy ia párizsi kommünt — pedig ez jóval ezelőtt volt, jóval mások voltak az európai viszonyok és egészen más volt a közfelfogás az ilyen kérdésekről — nyolc év alatt .likvidálták és egy egész sereg kommünárt, akik resztvettek a párizsi kommünlben, mentesítettek. Viviani, Clemenceau és Briaind is és még többen, a következő évtizedek francia hivatalos politikájának egész vezetőgarnitúrája, jóformán ezekből került ki. Ezek még ma is fórumon vannaik, eszükágábiai sem jutott volna, hogy évtizedeken át törvényhozási úton vezessék keresztül állandóan a politikai boszszúállás szellemét. Hova fog ez vezetni, vagy hova vezethetne'? Hiszen olyan korszakot élünk, amikor az események gyorsan érlelődnek és a '. ülése 1930 március lê-àn, csütörtökön. rendszerek gyorsan váltogatják egymást. Mi. történik, ha tegyük fel — Magyarországon is politikai irányváltozás következik be? Elképzelhető, volt már ilyen csoda a világon, még Magyarországon is. Mi történik akkor, ha egy új rendszer, egy új kormányzat ia maga törvényhozási cselekvéseiben követni fogja ennek a rendszernek módszerét és egy újonnan megalkotandó törvényben ki fogja mondani,, hogy nem lehet törvényhatósági bizottsági tag, vagy nem lehet országgyűlési képviselő az, aki 1920-tól nem tudom meddig, az egységespárt tagja volt Vagy az egységespártnak, az egységespárti uralomnak minisztere vagy valamilyen közfunkcionáriusa volt? Ugy-e, az urak előre érzik, hogy ez borzalmas nagy igazságtalanság volnta és előre az motoszkál a fejükben, hogy ez azután lehetetlenség, ilyesmi nem lehetséges'? Ahogyan ezt elgondolják hamarjában, ugyanolyan lehetetlenség az is, hogy állandóan és megállás nélkül törvényhozási úton, törvényben kodifikálva sújtsanak és üldözzenek valakiket, akik más politikai rendszerben voltak vezetőférüak és más politikai nézetet vallottak, mint amilyet vallanak az urak. Seholsem találjuk ennek a példáját Más országokban is váltogatják egymás a különböző politikai rendszerek. Higyjék el, t. képviselő urak, és íhigyje el a t. kormány, hogy más országok nagy fejlődésének, más országok nagy boldogulásainak sok egyéb közt az is az előmozdítója, hogy a politikai ellenfelek nem nyomorgatják és nem fojtogatják egymást. Higyjék el, hogy Nagybritannia nagyhatalmi állásában van valami része annak a nagyon szép jelenetnek, laimelynek tavaly voltunk részesei, hogy a letűnő konzervatív kormány fejének a diadalmaskodó munkáspárti vezér ott az alsóház termében nyújtotta kezét és üdvözölte. Van abban valami, hogy az ilyen gesztus a közéletet nemesebb és elfogadhatóbbá teszi ; van abban valami, hogy az elllenfelek egymással szembenállását enyhíti és a politikai atmoszférát szintén az egész ország javára elfogadhatóvá teszi. Nálunk ez ugyebár elképzelhetetlen. Nálunk a politikai bosszúállás, a politikai rövidlátás az, ami most már tíz esztendő óta irányítja az urakat. Valóban az ember úgy magában felteszi a kérdést; milyen évszámot írunk? 1930-at írunk-e vagy 1514-et? 1514-ben a Dózsaféle felkelés után az 1514. évi vad országgyűlésnek sem volt talán olyan vad a szelleme, mint az a szellem, amely ezt a törvényhozást uralja, amely szellemet a t. túlsó oldal kezdeményez és tart fenn, folytat és önt bele nemcsak a közéletbe, hanem a törvényszerkesztésbe is. (JánOssy Gábor: A képviselő úr maga sem hiszi ezt a túlzást.) 1514-ben meg kellett torolni, meg akarták torolni a Verbőczi-féle törvényhozással a Dózsa-féle felkelést. Tudjuk, hogy milyen drákói törvényeket hoztak, de azért volt annyi előrelátás az 1514-ik évi rá kosi vad országgyűlés intézőiben, magában Verbőcziben is, hogy a megtorló törvényekbe belevették azt, hogy igaz, hogy a lázadók — ahogyan ők nevez ték — felkeltek nemesi uraik ellen és megérdemelnék, hogy irmag se maradjon belőlük, de miután a nemes a jobbágy nélkül nem ér semmit — mondotta maga Verbőczi — (Farkas István: Legalább elismerték!), tehát csak a hadnagyokat kellene megbüntetni és a tömegeket nem szabad kiirtani. Tehát már 1514-ben volt ez a szellem, amely bár önvédelemből és önérdekből, de mégis valami kis emberséget vitt bele még a vad országgyűlés hangulatába is és 1930-ban, \
