Képviselőházi napló, 1927. XXVI. kötet • 1930. március 13. - 1930. április 10.
Ülésnapok - 1927-370
116 Az országgyűlés képviselőházának 37 0. ülése 1930 március 19-én, szerdán. résszerűen érvényesült, nincs törvényesítve, mert bekerültek mindazok a vállalkozók, bérlők, érdekeltek, akiket a törvényhatóságokból közös megegyezéssel kirekeszteni akartak. Persze, most vagy a közigazgatási bíróság elé kerültek, vagy nem; ez a magánfelektől és a párttusáktól függ, de a törvényhatóságoknak azt az integerségét, melyet a belügyminiszter úr az indokolásban hirdetett, ennek a rendelkezésnek maradása lehetetlenné tette. Nagyon vitás is a kérdés, mert van álláspont, amely azt mondja: ha te, város, nem alkottál szabályrendeletet, ott van a székesfővárosi törvény, alkalmazom veled szemben azt, kihajítom mindazokat, akik nem méltók arra, nem — nem egyéni tisztességüknél, hanem helyzetüknél fogva, — hogy a törvényhatóságokban bent legyenek. De van egy másik álláspont is, amely azt mondja: igen, itt a törvény arra bízta, hogy a törvényhatóság szabályrendeletet alkosson. Mivel pedig a törvényhatóság szabályrendeletet nem alkotott, jogalap hiányában nincs módomban ebben a kérdésben dönteni. (Farkas István: Nincs összeférhetetlenség.) Szóval még az is, ami megvolt a régi rendszerben, hibás. Az elmaradt intézkedés folytán ez most már elveszett a jövőre nézve; a törvényhatóságok így alakultak meg, s én ma sem látom, hogy a törvényhatóságok sietnének ezeket a szabályrendeleteket megalkotni. Az, hogy a fővárosi törvény időközben módosítás alá került, nem vonatkozik erre, mert ezt a mindenkor hatályos szabályok alapulvétele mellett kell megállapítani. (Dabasi Halász Móric: Az újban is az van, ami a régiben!) Igaza van, t. képviselőtársamnak: ezekben a részekben az újban is az van, mint a régiben, a miniszter úr nem is hozott más javaslatot. Kénytelen vagyok tehát megállapíani, hogy e tény miatt az új törvényhatóságok; nívója a régihez képes rosszabbodott. Tisztelet a kivételeknek/ de bizíusító szabályok és intézkedések a örvényhatóságok alakulásánál erre vonatkozóan nincsenek. Ezek után intéztem ezt az interpellációt a miniszter úrhoz, mondom, elismerve, hogy a kérdésnek az a része, hogy X. Y. helyet foglalhat-e á törvényhatóságban, a közigazgatási bíróság elé tartozik, de abban a tekintetben, hogy azt a szabályrendeletet a törvényhatóságok nem alkották meg, s hogy a szabályrendelet megalkotására az életbeléptető rendelet során intézkedés sem történt, a belügyminiszter úr felelőssége fennáll. Ezért tettem fel a kérdést. (Helyeslés a szélsőbaloldalon.) Elnök: A belügyminiszter úr kíván válaszolni. Seitovszky Béla belügyminiszter: T. Ház! A fél vetett kérdésre válaszom igen egyszerű. Az én felfogásom az összeférhetlenség kérdésében a következő: A törvényhatósági törvényben speciálisan a városokra vonatkozólag az az intézkedés történt, hogy az összeférhetlenségre nézve a törvényhatósági városok tekintetében per analogiam, a fővárosi törvény szerint, érvényben levő rendelkezéseket kell igénybe venni, ettől azonban szabályrendeletileg eltérhetnek. Az én felfogásom tehát ebben a kérdésben az, hogy addig, ameddig szabályrendeletet nem alkotnak, à fővárosi törvény idevonatkozó részei bírnak érvénnyel a törvényhatósági városokban is az összeférhetlenséget illetőleg. Ebből a szempontból tehát nem tartottam szükségesnek, hogy végrehajtási utasítás során erre külön rendelkezéseket adjlak ki, mert hiszen a törvényben megfelelő rendelkezés van: ha szabályrendeletet nem alkot, a fővárosi törvény vonatkozó részei bírnak érvénnyel. A konkrét ügyben a közigazgatási bíróság elé is került ez a kérdés. Most nenn tudnám egész határozottsággal megmondani, de úgy tudom, hogy ebben a kérdésben, ebben a felfogásban döntött a közigazgatási bíróság is. Ha tehát ez a kérdés így áll, akkor semmiféle szükségét nem látom annak, hogy ebben 'a kérdésben bármiféle intézkedést is tegyek. Ha ellenben a közigazgatási bíróság nem ebben a felfogásban hozta volna meg a maga bírói ítéletét, akkor áll elő annak a szükségessége, hogy a magam részéről is a szükséges intézkedéseket megtegyem. Nem tudom, — t. képviselőtársam interpellációjának elejét nem hallottam — hogy a tisztviselők mellékfoglalkozására is kitért-e. (Hegymegi Kiss Pál: Nem, egyáltalán nem szóltam erről.) Akkor nem térek ki erre. ÍTgy ebben a kérdésben, mint abban a kérdésben is a magam részéről a legrigorózusabb álláspontot foglalom el és abban ne méltóztassék bármiféle tekintetben is kételkedni, hogy nem a törvény intenciójának és tett kijelentéseimnek megfelelőleg kezelném ezt a kérdést. Kérem, méltóztassék válaszomat tudomásul venni. (Helyeslés a jobboldalon.) Elnök: Az interpelláló képviselő urat a viszonválasz joga megilleti. Hegymegi Kiss Pál: T. Ház! Bár a belügyminiszter úr akkor, amikor a végrehajtási rendeletet kiadta, járt volna el azzal a rigorozitással, amelyet most igért és az idevonatkozó rendelkezések a végrehajtási rendeletbe betétettek volna! Akkor még lett volna idő figyelmeztetni a belügyminiszter urat, hogy az az álláspont, amelyet méltóztatik most hangsúlyozni, nem fedi a törvény rendelkezéseit. Először is azt mondotta a belügyminiszter úr, hogy a székesfővárosi törvénytől eltérőleg állapíthatják meg. A törvény szerint a fővárosi törvény alapulvételével és nem attól eltérőleg, úgyhogy a belügyminiszter úr legfőbb felügyeleti jogánál fogva, — ha eltérés van a székesfővárosi törvénvtől abban a szabályrendeletben — nem adhatja meg a jóváhagyást, mert nem is lehet eltérni, csak annak alapulvétele mellett lehet megalkotni. Mást is szabályozhat, de ami egyszer a székesfővárosi mindenkori törvényben megvan... (Csák Károly: Csak szigorúbb lehet, enyhébb nem!) Csak szigorúbb. Ez az álláspontom, tehát el nem térhet, csak hozzáadhat. Másik megjegyzésem pedig az, hogy a belügyminiszter úrnak az az álláspontja sem helyes, — és ez tévedés kell, hogy legyen, talán nincs előtte a törvény szövege — hogy nem volna kötelező szabályrendelet. A belügyminiszter úr azt mondja, hogy ez csak eventualis szabályrendelet; tehát vagy alkotsz, te város szabályrendeletet, ha pedig nem alkotsz, abban az esetben érvényes a fővárosi törvény. Többször mondotta a belügyminiszter úr, hogy az állítómód a törvényben parancs. Itt pedig ez van mondva, — és ez volt eddig a gyakorlat mindig — hogy «szabályrendelettel állapítja meg.» Ebből következik, hogy meg kell állapítani és azt a szabályrendeletet meg kell neki alkotnia. Ez a helyzet ebben a kérdésben. Végtelenül sajnálom, hogy ezek után én a miniszter úr válaszát nem vehetem tudomásul, de arra kérem a miniszter urat, hogy legalább a jövőt illetőleg méltóztassék a törvényhatóságokat rendeletileg felhívni arra, hogy ezt a szabályrendeletet alkossák már meg.