Képviselőházi napló, 1927. XXVI. kötet • 1930. március 13. - 1930. április 10.

Ülésnapok - 1927-370

Az országgyűlés képviselőházának 370. illése 1930 március 19-én, szerdán. 111 budapesti főkapitánya, a székesfővárosi pénzügyigazgató, a főszámvevő, a budapesti tankerületi főigazgató, a tanfelügyelő, a fővárosi közmunkák tanácsának elnöke, a vasúti és hajózási főfelügyelő, a közegészségügyi tanács elnöke és az Országos Társadalombiztosító Intézet elnöke. Most méltóztassék elképzelni, hogy mindezek helyettesíttetik magukat, beküldenek oda szakközeg-tisztviselőket, akikre áll azután a törvényjavaslat egyéb rendelkezése, akik mint törvényhatósági bizottsági tagok tanácskozóképességgel bírnak, felszólalnak, sőt felszólalni kötelesek. Itt tehát a mélyen t. miniszter úr egy törvényhatósági bizottsági tagsági helyettesítést állapít meg. Nagyon kérném, méltóztassék gondolkozni egy precízebb szövegezésről, mert azt, hogy ezek a 24, $ 1. b) pontjában felemlített urak a maguk támogatására és a közgyűlés támogatására helyettest küldjenek, nem helyeslem. Ennek a törvényjavaslatnak tárgyalásánál is ott vannak a mélyen t. miniszter űr mögött a mélyen tisztelt szak egyéniségek, adják a miniszter úrnak a felvilágosításokat igen helyesen szakszerű kérdésekben, de az már még sem volna lehetséges, hogy a mélyen t. miniszter úr helyébe üljíenek az államtitkár urak és a főtanácsos urak. Ez képtelenség. Itt pedig az áll a szakaszban, hogy akadályoztatása esetén az illető törvényhatósági bizottsági tag magát ebből a célból helyettesíti. Ez azt jelenti, hogy törvényhatósági bizottsági tagsági jogokat át lehet ruházni, s tanácskozási joggal élhet az, aki nem tagja a törvényhatóságnak. Nem lehet és nem szabad megtörténnie annak, hogy e törvény alapján törvényhatósági bizottsági tagokká kreáltassanak olyanok, kiknek jogosultsága törvényben meghatározva nincsen. Amint a törvényhozót sehol sem lehet helyettesíteni, amint a törvényhatósági bizottsági tagságot személyesen kell gyakorolni, úgy nem lehet törvénybe iktatni azt sem, hogy magát helyettesítheti a közgyűlésen és ő ott ilyenképpen fungálhasson. Mert nem a szavazati jog gyakorlásában merül ki egyedül a dolog. Ha a főkapitány úr tagja a törvényhatósági bizottságnak, és nekem felvilágosításra van szükségem, ne küldjön oda rendőrkapitányt vagy rendőrfogalmazót. A Társadalombiztosító Intézet elnöke azért tagja a törvényhatóságnak, hogy ne osztályfőnököt küldjön oda, aki őt helyettesítse. Nagyon kérem, méltóztassék ezt valamiképpen átfogalmazni, mert ez rendkívül zűrzavaros helyzetet teremt. A magam módosításait illetőleg vagyok bátor a következőt figyelembe ajánlani. Azt gondolom', hogy a 36. § negyedik bekezdése helyébe ez a kitétel alkalmaztassák (olvassa); „A hozzászólás időtartama egy óra, amely a közgyűlés által további egy órával meghosszabbítható." Én nagy súlyt helyezek arra, hogy a főváros parlamentjében valami korrektivuma származzék annak, ami itt a klotűr folytán előáll. Például nem méltóztatott-e tapasztalni a klotűr hátrányait a mai napon is, amikor Turi Béla képviselőtársam fejtegetéseit az egész Ház osztatlan figyelemmel hallgatta, hiszen nagyfontosságú kérdésről tartott itt igazán szakszerű és közjogi tekintetben is igen kiváló előadást, de egyszerre csak kigyulladt a klotűr-lámpa, és mi kénytelenek voltunk belenyugodni abba, hogy Turi Béla képviselőtársunk fejtegetéseit abbahagyja, még meghosszabbított beszédidő mellett is. Nem kell félni attól, hogy a törvényhatósági bizottsági tagok, vagy a képviselőház tagjai beszélnek. Mindig ától függ ennek a parlamentáris gyülekezetnek nívója (Strausz István: Máskép is készülnek, ha lehet beszélni!), hogy miképpen jönnek össze a tagok. Becsületes, komoly választójog alapján összeülő parlamenttől soha sem kell sajnálni az időt. Egy olyan összetételű kénviselőházban, vagy törvényhatósági bizottságban, amelyben titkos választójog alapján érvényesülő olyan pártfelvonulás van, amely mellett a pártok szónokai mindig a józan önmérséklet, de egyúttal amellett a komoly elhatározottság nívóján tartják beszédeiket, nem kell félni attól, ha bizonyos komoly kérdésben egy óra hosszáig tartja fejtegetéseit a törvényhatósági bizottsági tag, s bizonyos, hogy csak akkor fogja kérni beszédidejének meghosszabbítását, ha annak szüksége forog fenn, és csak akkor adja meg a törvényhatósági bizottság a beszédidő meghosszabbítását, ha azok a fejtegetések csakugyan érdemesek arra. A szabályoknak ilyen szigorítása nem egyéb; mint az obstrukeiótól való félelem. (Strausz István: És a felelősségtől!) Az obstrukció nem olyan eszköz,

f amelyre az anathémát minden határvonal nélkül rá lehet dobni. Lehetnek esetek, amikor az obstruálásban magában benne rejlik egy nemes és komoly elhatározásnak minden, de minden olyan jellege, amely egyértelmű és egyhangú pártelhatározásnak folyománya. Emlékeznek rá a képviselő urak, hogy éppen a főváros közgyűlésen a darabontkorszak idején mennyi ideig tárgyalták és folyton-folyvást taglalták az alkotmány kérdését s feliratokkal ostromolták a parlamentet. Vannak obstrukciók, amelyek elítélendők, amelyek egyszerűen a technikai akadályozást szolgálják, de lehetnek obstrukciók, amelyek mély tartalommal, hazafias lendülettel átszőttek, amelyek meggyőződésszerüek, amelyek a felvilágosító erőnek azt a fokozatát képviselik, amely arra szolgál, hogy a szélesebb rétegű tömegek hivassanak fel arra, hogy lássák és érezzék át annak a súlyát, amit az illető bizottsági tasr vagy képviselő elmond. Ezért tehát nagyon kérném a

( miniszter urat és a Képviselőházat, méltóztassék hozzájárulni ahhoz, hogy általános vita esetén fejtegetéseire egy óra álljon rendelkezésére a bizottsági tagoknak. Elvégre az elnökök még sem arra valók, hogy állandóan csengőt és kronométert tartva kezükben folyton-folyvást arra ügyeljenek, hogy másodpercre be kell tartani a szabályt. Egy erkölcsi testületnél, amilyenek a parlamentek és amilyenek a törvényhatósági bizottságok, az ilyen rendszabályok csak zsinórmérték, figyelmeztetésszerű intézkedés kell, hogy legyenek. Az ember maga mindig megérzi, és felelősségük tudatában az itt lévő képviselők, vagy a fővárosnál működő törvényhatósági bizottsági tagok vigyáznak arra, hogy vissza ne éljenek a Háznak türelmével, a törvényhatósági bizottság belátásával. De hogy olyaténképpen történjék ez, hogy másodpercnyi pontossággal el kelljen vágni a hangot, a szót és a gondolatot egy ilyen szabály folytán, (Zaj a balközépen.) ez a régi idők kellemetlen hatásainak maradványa. Nagyon jól tudom, hogy a magyar parlamentben a klotűr attól kezdve nyert polgárjogot, amikor egy baloldali obstrukció igen vehemens támadásokat intézett itt az akkori kormány ellen. Nagyon helyeslem azt a módszert, és talán az akkori idők hangulata és az akkori idők megrendült közjogi érzülete kiválthatta azt a gondolatot, hogy meg kell rendszabályozni a szólásszabadságot. De amikor itt mindig azt mondjuk, hogy a konszolidációs alkotmány helyreállítása után vigyázni kívánunk arra, hogy itt a szólásszabadság, a vitatkozási szabadság, az egymást meggyőzni akarás fog-