Képviselőházi napló, 1927. XXVI. kötet • 1930. március 13. - 1930. április 10.

Ülésnapok - 1927-370

Az országgyűlés képviselőházának 370. akarok levonni? Azt, hogy ezek az emberek is az 1868-as törvények után a kegyúri jogról, mint egyházi jogosítványról, jogról beszélnek és a szerint ítélik meg annak gyakorlását, hogy annak összhangban kell lenni az egyház szabályzatával és kánonjogával. Ne vessék tehát nekünk a szemünkre, hogy ezzel a kérdéssel be akarjuk vinni a törvénybe a felekezeti viszályt, az egyenlőtlenséget, a jogfosztást, mert ez egyáltalán nem áll. Érdekes, hogy Dabasi Halász Móric kép; viselőtársam az ő nagyon nagy tudásra valló felszólalásában még az egyházi kánonok szempontjából is kifogásolja ennek bevételét a szakaszba, tehát egyháziaisabb gondolkozással lép itt fel, mint amilyent én bátor leszek kifejezni. (Petrovácz Gyula: ö pápább a pápánál! — Dabasi Halász Móricz: Nem én, hanem önök!) Halász t. képviselőtársam észrevételeit két részben tette meg. Én most csak az első részről szólok, arról, hogy igaz-e, hogy az új Corpus Juris Canoniciban olyan tételek vannak, amelyek ellenkeznek a mi álláspontunkkal, hogy tudniillik csak katholikusok bírjanak prezentáló joggal. T. képviselőtársam citált több kánont, messzire kiterjeszkedett, hogy az új kánonjog a kegyúri jogot mikép akarja visszafejleszteni. Ez mind igaz, de nem tartozik ide. Tény azonban, hogy az új Corpus Juris Canonici 87. §-ában általában kimondotta azt, hogy a katbolikus egyházban nem katholiikus ember jogokat nem gyakorolhat. Ez általános elv, amit — mint Bródy Ernő t. képviselőtársam mondotta — a józan ész is diktál. A kegyúri jogra vonatkozólag az 1453. évi kánon a következőket állapította meg: (olvassa): «A személyhez kötött kegyúri jog nem katholikusokra át nem szállhat, (Dabasi Halász Móric: Nem szerezhető meg!) a dologhoz kötött pedig mindaddig függőben marad, míg a dolog esetleg nem-katholikus kézben van.» Hogy ezt megértsük, tudni kell azt, hogy a régi Corpus Juris és az új kánonjog alapvető felfogásban különböznek egymástól. A régi, nekem szimpatikus kánonjogi elv az volt, hogy a keresztség szentsége által mindenki Krisztus egyházánaik ia tagja, ennélfogva az összes törvények, amelyeket az egyház hoz, vonatkoznak minden megkeresztelt emberre. A különbség csak az, hogy akik megtagadták azolkat, vagy Rómától elszakadtak, azok «sunt etiam catholici — sed rebelles». Ezen ne tessék megütközni, ez a kifejezés csak azt a tényt jelzi, hogy a törvényt nem akarják megtartani, pedig rájuk is vonatkozik. Régen persona habilis volt a nem-ktatholikus, de megkeresztelt kegyúr is arra, hogy prezentáljon- Az új kánonjog ezt a felfogást megváltoztatta úgy, hogy a kánon már csak a katholikusokra, vonatkozik. Elnök: A képviselő úr beszédideje lejárt, szíveskedjék tehát beszédét befejezni. Turi Béla: Legyen szabad meghosszabbítást kérnem. Elnök: Mennyit kár a, képviselő úr? Turi Béla: Egynegyed órát. (Helyeslés.) Elnök: Méltóztatik a kért meghosszabbítást megadni? (Igen!) A Ház a meghosszabbítást meg'adja. Méltóztassék folytatni! Turi Béla: Az új kánonjog azt mondja, hogy a személyi kegyúri jog, vagyis a prezsntálás. tehát választás joga csak a katholikusokat illeti. Azt is mondja Dabasi Halász t. képviselőtársam, hogy ez a mi szakaszunk nem illik bele modern törvényhozásba. Ha modern törvenyülése 1930 március 19-én, szerdán. 93 hozás alatt ő olyan állapotot ért, ahol egyház és állani között teljes szétválasztás van, akkor igaza van. Miután azonban szerintem, hála Istennek, nemzeti érdek szerint is, az egyház és nemzet közötti szeparáció a maga merevségében ma közel sincs kimondva, sőt a történelmi fejlődés számos kapcsa megmaradt és meg is akarjuk tartani, igy tehát nem látok benne semmi különöst. Azt mondja Halász t. képviselőtársam, hogy neki közjogi aggályai is vannak, hogy a 6. bekezdés belekerüljön-e a törvénybe. Mi az ő közjogi aggálya? Azt mondja, hogy az egyház szuverén jogába nekünk nincs jogunk beleavatkozni, tehát hozhatunk olyan határozatot, amelyet nem lehet effektuálni, mert az egyházi hatóság avval szembe fog szállni. Ne így tessék feltenni a kérdést, mert mi a jelen esetben nein az egyházzal szemben akarunk törvényt hozni, hanem az egyházzal egyetértésben kodifikálni akarjuk a kegyúri jog mikénti gyakorlását. Az egyházi szuverenitás, tehát az a szuverenitás, amely a maga területén lelkiekben és szervezetben megilleti az egyházat, nincs tángálva. Azt pedig én egyáltalán nem vallom, hogy ma nem volna olyan viszony egyház és állam között is, hogy nem kellene egyetértőleg sok kérdésben eljárni, sőt törvényhozásban is intézkedni. Hogy mennyire nem áll Halász t. képviselőtársamnak ez az állítása, arra nézve idézem neki Sztehló Kornélt, aki azt írta, hogy az 1553. és 1563-iki törvények értelmében a kánon jogok magyar érvényű törvények. Ez valamikor így is volt, de ez részben megszűnt. Nem szűnt meg azonban az, amit minden közjogász is vall, hogy alkotmányunknak az a szabálya, mely szerint mindazon főkegyúri, akár közvetlenül, akár közvetve eszközölt rendelkezések magyar érvényűek és kötelező erővel bírnak, amelyek a mindenkori formák között kiadva sem az egyébként fennálló hazai joggal, sem a kegyúri kánonjoggal kimutathatólag nem ellenkeznek. Majd később leszek bátor, ha az idő engedni fogja, kimutatni, hogy a fennálló hazai joggal s a kán on joggal nemcsak hogy egyáltalán nem ellenkezik az, amit be akarunk cikkelyezni, hanem avval egyezik, s azért akarjuk becikkelyezni. De most továbbmegyek, mert az idő is sürget. Az a közjogi aggálya sem helytálló Halász t. képviselőtársunknak, hogy mi változtatunk a kegyúri jogon, erre pedig most nincs jogunk. Itt nem változtatunk semmit. A királyi dekrétumokban, a főkegyúr intézkedéseiben, tehát törvényerővel bíró jogban a katholikusoknak a választási joga meg van állapítva. Most egyszerűen azt akarjuk törvénybe iktatni. (Dabasi Halász Móric: A főváros kimondhatja, ez ellen nincs semmi szavam!) Ez nem megváltoztatás. Az az aggodalom sem áll tehát, hogy esetleg olyan törvényt hozzunk, — elméletben ez lehet, de jelenleg nem olyant hozunk — amely az egyházi hatósággal konfliktusba keverhetné a főváros törvényhatóságát az egyházi szuverenitás tekintetében. (Dabasi Halász Móric: Egyszerűen nem fogadja el az egyház0 Amit most hoznak, azt a kánonjognak megfelelően cikkelyeztük be. (Dabasi Halász Móric: Ha! Ez a kérdés!) Azt mondja Halász t. képviselőtárs am, hogy ez a paragrafus az egyház kezének megkötése és hogy a hercegprímás a prezentálást, visszaküldhet! a fővárosnak, ha nem felel meg a kánonjogi prezentáció feltételeinek. (Dabasi Halász Móric: Természetesen!) Ez igaz, de nem szükséges, hogy minduntalan konfliktust idézzünk fel az egyházi hatóságok, Magyarország hercegprimása és a főváros között, ha erre nincs