Képviselőházi napló, 1927. XXV. kötet • 1930. február 11. - 1930. március 12.

Ülésnapok - 1927-353

Az országgyűlés képviselőházának 353. ülése 1930 február 13-án, csütörtökön. 79 ő maga. Ugy informáltak engem, hogy keresetük körülbelül 3 millió koronát, tehát 240 pengőt fog kitenni havonta, ami sokkal nagyobb, mint amit ma gyárüzemekben tudnak kapni. Ott ülnek a volán mellett, s ha kapnak időközben állást, szépen elmennek és^ átadják helyüket azoknak a kenyér nélküli gépészmérnököknek, akik nem tudnak elhelyezkedni. (Helyeslés jobbfelől és a középen.) Ez volt a koncepcióm és azt hiszem, ezért mindig vállalhatom a felelősséget. (Ügy van! Ügy van! jobbfelől és a középen.) S mi történt? Azt láttam, hogy a segélyegylet maga és ezek a szegény fiúk, akik borzasztóan vártak az alkalmazás lehetőségére, nem tudták finanszírozni ezt a vállalatot, nem volt pénzük, hogy autókat vegyenek s így nem tudták az autókat beállítani. Most a magánvállalkozás beleavatkozott ebbe a kérdésbe, olyan formában, — ahogyan én látom — hogy minden hasznot el akar^ venni, sőt soff őröket akar alkalmazni a volán mellé, nem pedig egyetemi hallgatókat. Erre haladéktalanul közbeléptem a városi tanácsnál, hogy én nem a magánvállalkozáson, hanem a fiúkon akartam segíteni, (Helyeslés jobbfelől.) ha pedig ezt ilyen formában nem lehet megtenni, mindaddig ne adják ki a 40 rendszámot, amíg biztosíték nincs arra, hogy maguk a gépészmérnökök vezethetik a kocsikat. (Helyeslés jobbfelőlés a középen.) Ez a kérdés ma sincs elintézve, függőben van, az egyetemi segélyegylet keresi a megoldás lehetőségét, de nem tudom, le fogja-e tudni küzdeni a nehézségeket. Hiszen ez a mi nagy problémánk, hogy nincs meg a tőkénk és ha jön is tőke, mindent ő akar abszorbeálni s a mi kenyérkeresőink nem tudják munkájuk gyümölcsét biztosítani maguknak. (Ügy van! jobbfelől.) De, bár jót akartam ebben a kérdésben, nem tudván ezt most keresztülvinni, megakadályoztam a 40 rendszám kiadását. (Helyeslés jobb- , felől.) Bemélem azonban, hogv meg fogják^ találni erre a lehetőséget; a rektorral érintkezésbe léptünk, kértük, hogy keressen módot arra, hogy ez lehetséges legyen. Mélyen t. Ház! Újra hangsúlyozom, hogy a kritikával mindig szembeállok, de ezek a tárgyilagos megjegyzések, amelyekkel Kozma Jenő majd bővebben fog beszédében foglalkozni, bizonyítják, hogy nem lehet eltűrni azt, hogy itt gyanúsítsanak visszaélések leplezésével, amikor csak a legnemesebb szándék vezetett a közügyek intézésében. (Helyeslés jobbfelől.) Azt sem hagyhatom szó nélkül, hogy amikor igen t. képviselőtársaim tudják, hogy ha velük együtt leülve értesülök ilyen dolgokról, (Bródy Ernő: Ezután nem ülünk le!) sohasem csinálok ezekből a dolgokból politikát, mert azt mondom, hogy a visszaéléseknél és igaztalan dolgoknál nem ismerek politikai érdeket, hanem tessék közös erővel a megváltoztatáshoz fogni és a visszaéléseket megszüntetni, akkor itt feláll egy képviselő úr, aki szintén benne van az akcióban — illetve az ő pártja — és azt mondja, hogy mindezekért a visszaélésekért, halljad ország-világ, a keresztény községi párt és Wolff Károly felelős. (Viczián István: Kortesfogás!) Ezt akartam kifejezésre juttatni. (Éljenzés, helyeslés és taps a jobboldalon és a középen.) Elnök: Szólásra következik? Gubicza Ferenc jegyző: Kozma Jenő! Kozma Jenő: T. Ház! A távoli szemlélő valósággal megdöbbenéssel látja ezt a vitát és zavarban lehet, hogy Budapesten, ahol egy keresztény községi párt és egy egységes községi polgári párt van ma többségben, tulajdonképpen micsoda rettenetes dolgok történhettek meg; zavarban van a távoli szemlélő, hogy a kormány miért nem avatkozott már be sokkal radikálisabban. A baloldal állandó kiszínezett támadása igazolni látszik azokat a kormányintézkedéseket és törvényjavaslati intézkedéseket, amelyeket legjobban ők ostoroznak. (Ügy van! jobbfelől.) Mert ha ez mind igaz, ha minden úgy van, amint ők mondják, de amit Wolff Károly megcáfolt, akkor sokkal radikálisabban kell eljárni, sokkal szigorúbb törvényjavaslatot kell idehozni és az autonómiát fel kell függeszteni, mert igazolva van a világon minden néven nevezendő beavatkozás, felügyelet, ellenőrzés és razzia. (Ügy van! jobbfelől.) Kérdezem tehát, van logika ebben a támadásban! Kendkívüli közgyűlést hívnak össze azért, hogy az autonómiát megvédjék... (Bródy Ernő: Igen, a közigazgatási bíróság határozata alapján!) Arról majd beszélek, várja meg. (Bródy Ernő: Önök nem akarták!) Dehogy nem akartuk! Mi azt mondtuk, hogy nyugodtan nézünk a dolgok elé. Mi azt mondtuk, hogy nem félünk a bíróság döntésétől, mert a mi igazunkat igazolta már maga a törvényalkotó 1872-ben. (Bródy Ernő: Nekünk adott igazat a közigazgatási bíróság! — Felkiáltások a jobboldalon: Halljuk! Halljuk a szónokot! — Elnök csenget.) Hogy először is t. képviselőtársam közbeszólására reflektáljak, 1872-ben Szapáry volt a belügyminiszter. Amikor a székesfővárosi törvényt hozták, ugyanaz a Szapáry, aki később belügyminiszter lett, előadója volt a fővárosi törvényjavaslatnak. Amikor már a törvényt meghozták és Szapáry miniszter volt, akkor a törvényhatóság alkotott egy ügyrendet és ebben az foglaltatott, hogy 30 bizottsági tag összehívhatja a közgyűlést, vagyis a közgyűlés, ha kívánják, összehívandó. Szapáry akkori belügyminiszter a szabályrendeleti intézkedést megsemmisítette és azt mondotta: miután a törvény egyedül és kizárólag a főpolgármesternek adja meg a diszkrecionális jogot a közgyűlés Összehívására, a törvénnyel pedig a szabályrendelet nem ellenkezhetik, ezt az intézkedést nem hagyom jóvá. 1900 körül, gondolom 1901-ben, gróf KhuenHéderváry Károly volt a belügyminiszter és Gullner Gyula volt az államtitkár. A székesfőváros törvényhatósága ugyancsak azzal a kérelemmel fordult a miniszterhez, hogy hagyjon jóvá egy szabályrendeletet, amelyben az összehívók számát már 40-re emelték fel. Gullner Gyula aláírásával a miniszter nevében ugyanaz a válasz jött, hogy szabályrendelet a törvénnyel nem ellenkezhetik. Méltóztatnak emlékezni, hogy 1904-ben Tisza István volt a miniszterelnök és belügyminiszter és ugyanekkor a főváros újra megpróbálta, hogy keresztülvigye a szabályrendeletnek már említett megváltoztatását és felterjesztéssel élt., Tisza István a városi osztály javaslatával szemben, amint az az iratokból megállapítható, azt mondotta: igen, összehivandó a közgyűlés, de ugyanakkor a szabályrendeletnek azt a pontját, hogy «összehívható», nem változtatta meg. Mi ezeknek az előiratoknak nem voltunk az ismeretében. Jellemző az adminisztrációra, hogy amikor ilyen fontos kérdés áll az élen, akkor bennünket erről fel nem világosítanak, de ha felvilágosítottak volna is, akkor is nekem szent meggvőződésem, hogy a törvény alkotójának volt igaza. En meghajlom a közigazgatási bíróság ítélete előtt és a konzekvenciáit ennek le is vontuk, vagyis megtartottuk a rendkívüli közgyűlést, hogy 12*