Képviselőházi napló, 1927. XXV. kötet • 1930. február 11. - 1930. március 12.

Ülésnapok - 1927-352

Az országgyűlés képviselőházának 352, niszter úr figyelmébe ajánlom. Mert.itt nem karitatív kérdésről van szó, itt arról van szó, hogy a fennálló törvényes rendelkezések értel­mében annak a kiskorúnak a vagyona felett való rendelkezést az igazgatás vette a kezébe és az igazgatásért az államnak feltétlenül fe­lelnie kell. Másfelől nemcsak a hadikölcsön­jegyzésekkel kapcsolatos károsodásokról van szó, hanem olyan esetekről is, — és ilyen az az eset is, amelyet mondottam, — ahol a közható­ságok cselekménye miatt, illetőleg a szabályok folytán való nem cselekvése miatt állt elő a helyzet. Meg kell azután állapítanom, hogy ott van az a kár is, amely 1920-tól mind a mai na­pig a gazdasági válság folytán támadt elérték­telenedések miatt következett be, amikor az árvapénzeík ott voltak a hatóság kezében és a hatóságok a rossz szabályok miatt tehetetlenül állottak abban a tekintetben, hogy ezeket a pénzeket megmentsék. Ezekről mindről gondos­kodni kell, ezekért felelni kell. 1922 óta nem tudtuk elérni a belügyi kormánynál azt, hogy ebben a tekintetben a régi mohos és az árva­ügyi bürokráciát is begyepesítö szabályokat valahogyan már változtassa meg, mert ha az autonóm hatóságoknak módjukban lett volna . ebben é tekintetben túltenni magukat azokon a szabályokon, akkor nem fordulnának elő ezek az esetek, amelyekre a miniszter úr azt mondja: «kis károsodások». Elismerem, hogy összeg­szerűleg kis károsodások, de azoknak az árvák­nak, akiknek a kezébe jut ez az összeg, nagy károsodás és itt nem is tudok különbséget sem tenni a háború alatti, meg a háború utáni káro­sodások között. Mert itt azok a gyermekek is, akik már a béke megkötése r óta kerültek az árvaszék hatáskörébe, voltaképpen igen nagy százalékban a háború folytán hadirokkantakká váltaknak és elhalt hadirokkantaknak gyér­mekei. Ezek tekintetében a magyar törvényhozás­nak súlyos feladatai vannak s arra kérem a miniszter urat és a kormányt, méltóztassanak ezeket a kérdéseket^ beható megvitatás tár­gyává tenni, mert én a külföldi viszonyokra vonatkozólag kénytelen vagyok tudomásul venni azokat, amiket a miniszter úr mondott, de megemlítem, hogy Romániában a háború alatti kielégítés tekintetében jobb volt a hely­zet s akkor a magyar államnak ezen a téren megfelelően gondoskodnia kellene. A választ, mint az informatív jellegű inter­pellációmra adott választ, tudomásul veszem, ki kell azonban jelentenem, hogy ez a magyar árvák ügyében nem elég s ehhez a kérdéshez nagy szeretettel és megértéssel hozzá kell nyúlni^ mert ha valaki a világháború és az ösz­szeomlás közepette károsodott, úgy ebben a te­kintetben a^ magyar árvákat illeti az elsőség és a magyar állam törvényhozásának s a magyar kormánynak a magyar árvák ügyét kell első­sorban véglegesen megoldáshoz juttatnia. (He­lyeslés a szélsőbaloldalon és a középen.) Elnök: Kérdem a t. Házat, méltóztatik-e a belügyminiszter úr válaszát tudomásul venni, igen vagy nem? (Igen!) A Ház a választ tudo­másul vette. Következnék Esztergályos János képviselő úr intrpellációja, aki, bejelentése szerint, ké­relmet óhajt előterjeszteni. Esztergályos János: T. Képviselőház!^ Tisz­telettel kérem, méltóztassanak hozzájárulni, hogy a bejegvzés sorrendjének felcserélésével ötödik interpelláló helyett a harmincötödik le­hessek. (Derültség és helyeslés.) Elnök: Méltóztatnak hozzájárulni a sor­ülése 1930 február 12-én, szerdán. 63 rendi cseréhez? (Igen!) A Ház hozzájárulását megadta. Következnék Farkas István képviselő úr­nak és azután Peyer Károly képviselő úrnak interpellációja. A képviselő urak azt a kérést intézik általam a Házhoz, méltóztassék hozzá­járulni, hogy felszólalásaik sorrendjét megcse­rélhessék. Tekintettel arra^ hogy mások jogait ez a csere nem érinti és más esetben a cseréhez a Ház már hozzájárult, javaslom,^ hogy ez al­kalommal is méltóztassék hozzájárulni. (He­lyeslés.) A Ház a cseréhez hozzájárul, ennél­fogva következik Peyer Károly képviselő úr interpellációja az összkormányhoz. Kérem a jegyző urat, szíveskedjék az in­terpelláció szövegét felolvasni! Gubicza Ferenc jegyző (olvassa): «Inter­pelláció az Összkormányhoz a munkanélküli­ségről és a munkahiány esetéről szóló biztosí­tás bevezetéséről. Milyen intézkedéseket hajlandó tenni a kormány a munkanélküliség csökkentésére, mi­után a munkanélküliség mértéke és időtartama olyan nagy, hogy következményei súlyos ag­godalomra adhatnak okot? Mikor hajlandó a kormánya munkahiány esetére szóló biztosítás törvényjavaslatát a törvényhozás elé terjeszteni és az önhibájukon kívül munkanélküli munkások és alkalmazottak rendszeres segélyezéséről gondoskodni? Buda­pest, 1930. február 8. Peyer Károly s. k.» Elnök: Az interpelláló képviselő urat illeti a szó. Peyer Károly: T. Képviselőház! (Halljuk! Halljuk! a szélsőbaloldalon.) A munkanélküli­ség kérdését ismételten szóvátettük itt a Ház­ban, de szóbakerült ez a kérdés a főváros tör­vényhatósági közgyűlésén, szóbakerült a külön­böző városok gyűlésein, szóbakerült az érdekel­tek részéről egybehívott gyűléseken is. Szükségesnek tartom, hogy ezt a kérdést újból idehozzam azért, mert a munkanélküliség kérdésében nincs semmiféle olyan tünet, amely­ből az enyhülésre lehetne következtetni, hanem ellenkezőleg: a legnagyobb aggodalommal kell néznünk a dolgok fejlődése elé. Azt látjuk, hogy a munkanélküliség fokozatosan emelke­dik. Mindenki tele van napasszal. Tele van pa­nasszal nemcsak a munkásosztály, hanem tele vannak panasszal az úgynevezett polgári osz­tályhoz tartozó egyének is. Tele van panasszal az iparos, a kereskedő, a tisztviselő és tele van­nak panasszal főkénpen a kisiparosok, akiknek ma semmi alkalmuk nincs arra, hogy még a legszükségesebb munkát is elő tudják maguk­nak teremteni. Azokból az engedményekből, amelyeket eddig a főváros tanácsától kértek, nem lehet következtetni arra, hogy a tavasszal nagyobb arányú építkezés indulna meg. S vé­leményem szerint nem lehet ezt a kérdést azzal sem elintézni, hogy arra hivatkozunk, hogy a külföldön a munkanélküliség ugyancsak ilyen arányú; mert hiszen külföldön ebben a tekin­tetben sürgős intézkedések történtek egyrészt a munkanélküliek segélyezése tekintetében, másrészt pedig közmunkák megindításával, amire itt, sajnos, semmiféle tünetet nem látunk, mert hiszen sem a magán-, sem a^ középítkézé­seknél, sem a közmunkák megindításánál nem látjuk azt a célt, azt az igyekezetet, hogy a munkanélküliségen valamelyes enyhítés tör­ténjék. Legyen szabad csak egy pár adatot felso­rolnom annak jellemzésére és igazolására, hogy a munkanélküliség nemcsak, hogy csökkenő­ben nincs, hanem ellenkezőleg, az utóbbi hóna­pokban szinte aggasztó módon emelkedett és

Next

/
Oldalképek
Tartalom