Képviselőházi napló, 1927. XXV. kötet • 1930. február 11. - 1930. március 12.

Ülésnapok - 1927-363

382 Az országgyűlés képviselőházának 363. ülése 1930 március 6-án, csütörtökön. ben, 1920-ban, 1921-ben az ötös tanácsok szigo­rúan mértek (Propper Sándor: Nem volt fel­lebbezés!) .' és, úgy állapítottak meg tényeket, hogy nem hallgattak ki tanukat. Megállapítot­ták szakemberek, hogy ez a bíróság, amely a nép hangulat alapján hozatott létre, igazságta­lan, túlszigorú ítéleteket hozott. Azóta jogászok állapították meg azt a tényt, hogy revízió alá kell venni ezeket az ítéleteket, s hogy akkor olyan bűncselekményeket kreáltak, amelyeket ma más szemmel néznek. De tovább megyek. Mi hozta létre a forra­dalmakat és az ellenforradalmat 1 ? A miniszter úr beszélt felszólalásában arról is — amikor ma először szólalt fel —, hogy az a bizonyos októberi dolog lázadás volt, és nem lehet forra­dalomnak minősíteni, nem lehet úgy megítélni, mint ahogy megítélték a korábbi, az 1848-as for­radalmi eseményeket. Bocsánatot kérek, de any­nyit meg kell állapítanom, hogy az 1918-ban be­következett állami összeomlás következménye volt egy hosszú kormányzati rendszernek, an­nak a közjogi álapotnak, amely Magyarország és Ausztria között fennállt, s annak a Habs­burg-uralomnak és annak a rendszernek, ame­lyet ennek alapján fenntartottak Magyarorszá­gon. Ez hozta létre az Összeomlást, s maga a háború robbantotta ezt ki. Tessék viszaemlé­kezni arra, hogy 1918-ban a rendőrség megálla­pította, hogy 30.000 katonaszökevény volt itt Budapesten, akiket nem tudtak elvinni, beso­rozni. Nem volt meg a fegyelem a hadseregben, összeomlott az állam. En tehát azt mondom, hogy nem volt forradalom, hanem állami össze­omlás volt, és ami utána következett, az csak következménye volt annak az állami összeom­lásnak, azoknak a tényeknek, amelyeket kiter­melt az úgynevezett alkotmányos éra. (Zaj a jobboldalon.) Ha most erkölcsről beszélünk, és ha nem illeszkedünk bele abba a történelmi mentali­tásba, amellyel általában a forradalmakat meg­ítélik, akkor eltérünk a történelem tanulságai­tól, attól a helyes alaptól, amelyet minden állam a világon elfoglalt a történelem folya­mán, és amelyet el kell foglalni most is, hogy egyszer végre ezeket az eseményeket likvidál­juk. Erről van szó, mi ezt kívánjuk. Ha mind­össze 366 ember az, — mint a miniszter úr ki­jelentette, — akiről itt szó van, miért kell a magyar államnak félnie attól, hogy ezeknek az ügyét elintézzék'? A magyar állam olyan gyönge, hogy a forradalmakkal kapcsolatos és külföl­dön élő 336 emigráns ügye nem intézhető el azért, mert a magyar állam összeomlik ennek j hatása alatt, és az az erkölcsi felépítmény, amelyen önök állanak, romba fog dőlni? Bo­csánatot kérek, ha ezeknek az emigránsoknak az ügyét elintézik, ez az ellenkezőt fogja ered­ményezni. Mi sohasem kértük, hogy a bolse­vistákat hozzák haza; mi disztingváltunk és azt mondottuk, hogy vannak szociáldemokraták, vannak, akik az októberi forradalom idején mentek el, vannak polgári elemek, és ezeket tessék hazaereszteni, de ne úgy, hogy könyö­rögniük kelljen, ne úgy, hogy megalázkodniuk kelljen, ne úgy, hogy kálváriát kelljen járniok. (Egy hang a jobboldalon: Dicsérő okirattal félszerelve! — Krisztián Imre: Megengedni új­ból a gyilkosságot, a tolvajlást! — Zaj a szélso­baloldalon.) Tessék megjegyezni, hogy mindig voltak és lesznek egészen ellenkező világfel­fogású emberek. Az a társadalom, az az állam, amelyben nem tud érvényesülni az ellenkező világfelfogás, haldoklik, elpusztul. (Krisztián Imre közbeszól, — Propper Sándor: Már megint papagájbetegsége van Krisztiánnak! Állandó papagájbetegsége van!) Es ha nyugatra néznek, akkor azt látják, hogy ott ezek az ellenkező világfelfogások nagyon szépen tudnak érvé­nyesülni a fórumon, ,a kormányzat körül, a parlamentáris életben. Miért ne tudnának ezek itt érvényesülni, miért kell mesterséges eszkö­zöket rtartani és alkalmazni azért, hogy ezeket visszaszorítsák? Ha pl. leminősítenék igazságo­san ennek a 366 embernek ügyét (Propper Sán­dor: Már régen revízió alá kellett volna venni ezeket az ügyeket!), akkor egészen bizonyos, hogy háromszáznak az ügyét máris el lehetne törülni és meg lehetne szüntetni. (Felkiáltások a jobboldalon: Miért nem állanak a bíróság elé?) Miért nem tudja ezt az állam megcsinálni, miért nem tudj állam ezt a fenséges gesztust vég­hezvinni? Van ereje hozzá, csak akarnia kell. Ha ehhez a fenséges gesztushoz ragaszkodik, ezt nagyon szépen meg tudja csinálni és végre tudja hajtani. A t. miniszter úr az egész forradalom kez­detét úgy állította be, hogy ezt kvázi mester­ségesen csinálták, holott azt az előző kormány­zati rendszer és a háború termelte ki. (Zaj.) Ezt a kérdést csak úgy lehet megérteni, ha mind­ezeket a szempontokat itt felvetjük, megvitat­juk és tisztázzuk végre a forradalommal, az összeomlással, a háborúval, Magyarország meg­csonkításával kapcsolatos kérdéseket. Ezeket tisztázni kell, és akkor nem ezek az emberek kerülnek ki bűnösen ezekből az eseményekből, hanem egészen mások. Azért kérem a t. Házat, méltóztassék erre módot nyújtani és Propper Sándor képviselő­társam napirendi javaslatát elfogadni. (Helyes­lés a szélsőbaloldalon.) Elnök: Az igazságügyminiszter úr kíván szólni. Zsitvay Tibor igazságügyminiszter: T. Ház! (Halljuk! Halljuk!) Kénytelen vagyok megálla­pítani, hogy amikor a minősítések revíziójáról beszéltem, soha nem beszéltem a bíróságok által gyakorolt minősítésekről, tehát az ítélkezések­ről, nem azokra nézve gyakoroltam kritikát. (Propper Sándor: De lehetnek azok hibásak és tévesek! Újrafelvételi perekben maga a bíróság állapította ezt meg! — Zaj.) Amiről én beszél­tem, az a vádhatóság minősítése volt, amellyel szemben éppen a királyi bíróságok nem egy eset­ben elvi határozatként enyhébb minősítéseiket alkalmaztak. (Ügy van! a jobboldalon.) Mert a magyar bíróságot sohasem a vádhatóság vád­irata, hanem a tárgyilagos, magas, emelkedett szempont irányítja. (Ügy van! a jobboldalon. — Propper Sándor: 1920-ban, 1921-ben a bosszú irá­nyította!) Tekintettel arra, hogy azokban az ügyekben, amelyek közé ennek a 366, külföldön tartózkodó szökevénynek ügye is tartozik, a vád­iratok olyan időben keltek, amikor még a bíró­ságoknak elvi döntései nem álltak előttünk, most, amikor már vannak elvi döntések, és ezek az elvi döntések az esetek bizonyos sorozatában előnyösebbek a'vádlottakra nézve, mint amilye­nek a vádhatóság minősítései voltak, indokolt­nak és helyesnek tartom, hogV a vádhatóságok ezeket a vádiratokat revízió alá vegyék és a ki­rályi bíróságoknak nem megváltozott, hanem ál­landóan követett minősítési gyakorlatának meg­felelően módosítsák vádirataikat. Ennek^ jogi következménye nem egy esetben az .elévülés megállapítása, • és így az eljárás megszüntetése lesz. Ami mármost azt illeti, hogy a királyi bíró­ságok tévedhettek, erre nézve csak a következő­ket kívánom megjegyezni. Méltóztatik tudnia hogy azokban az ügyekben is, ahol. gyorsított

Next

/
Oldalképek
Tartalom