Képviselőházi napló, 1927. XXV. kötet • 1930. február 11. - 1930. március 12.
Ülésnapok - 1927-362
Az országgyűlés képviselőházának 362. különböző drótakadályokat és spanyol lovasokat állított a miniszter úr. Itt van ugyebár a 30 éves korhatár, a hatévi helybenlakás, egy tucatnyi drótakadály és spanyollovas. De ez még mindig nem elég a miniszter úr szerint a polgári társadalom, helyesebben ama klikk uralmának megvédésére, amelyről az imént beszéltem, hanem még külön drótakadályokat állít fel: ez az ezer szavazónak megszerzése. A legutóbbi választásoknál láttuk, hogy mit tesz annak az ezer szavazónak megszerzése. A kormánypárt igen könynyen megszerezte, mert csak mozgósítani kellett az adóhiyatalnokokat, mozgósították a forgalmi adóellenőröket, mozgósították a fináncokat, a postafőnökök, vasúti főnökök mozgósították a személyzetüket, behívták, odatették a listát: tessék aláírni. Egy szót nem lehetett szólni. Egyikmásik undorral, a harmadik felháborodva és elkeseredve, de kénytelen volt aláírni, mert a kenyere forgott kockán. A kormánypártiaknak tehát játszi könnyedséggel meg lehet az ezer aláírást szerezni, egyáltalán nincs akadály, ellenben azoknak a pártoknak, amelyeknek választói szabad pályákon működnek, amely pártoknp 1 nem áll rendelkezésükre ez a hivatalos apparátus, rettenetes nehéz ezer aláírást megszerezni, mert a polgárság — s ebben igazat kell adnom Wolff képviselőtársamnak— egyfelől nem nagyon érdeklődik a választások iránt, másfelől pedig még kevésbbé van iskolázva arra, hogy elmenjen akár a választói helyiségbe, akár a pártirodába, ott aláírja az ívet s ráragassza a szelvényt % Annyira félénk ez a polgárság, — nem a munkásság, mert annak nincs mit félnie, úgysem veszthet semmit ebben az országban — hogy nem meri ezt megcsinálni. Ez az első súlyos drótakadály, amellyel a miniszter úr megakadályozni igyekszik azt, hogy a kisebb polgári pártok önállóan érvényesülni tudjanak. Nagyon bájos ennek a szakasznak rendelkezése a büntetések tekintetében. Előre mutatja krampusz-képét annak, aki ez ellen vét és ezt mondaj (olvassa): «Aki ennek a szakasznak 4. bekezdésében foglalt rendelkezés ellen vét, vagy azt kijátssza, valamint aki a szavazójegy szelvényeért ajándékot, jutalmat, vagy egyéb előnyt ad, juttat, ígér vagy elfogad, vétséget követ el és két évig terjedhető fogházzal büntetendő.» Tegnap hallottuk -a jogászok párviadalát e szakasz értéke felett. Kijelentem, hogy ez a szakasz egy lyukas mogyorót sem ér; azért nem, inert először is nines büntető rendelkezés arra a hivatalfőnökre, aki hivatalos hatalmával visszaélve behív ja szobájába az alkalmazottat, és presszionálja az aláírásra s elköveteli tőle a szelvényt, — inert arra még nincs eset, hogy az ilyen hivatalfőnököt megbüntették válnia, (Scitovszky Béla belügyminiszter: 1925 : XXVI. tcikk 184. §-a!) nem találkozott még olyan szerencsétlen alkalmazott, aki ilyen főnököt feljelenteni merne, ^mivel pedig panaszos nines, bíró sem lehet, így tehát nem történik semmi. Még ha feljelentené is, mivel tudjla bizonyítani, hogy azzal fenyegették, hogy állását elveszti, vagy pretereálják, vagy hogy más fenyegetéssel vették el tőle^ a szelvényt 1 ? Semmivel & világon! Mert-e hát az a tisztviselő a bíróság elé menni főnöke ellen esküt tenni? Ezt akarja a miniszter úr velünk elhitetni? Ennélfogva — isimétlein — e szakasz büntető rendelkezései üres mogyorót sem érnek: a gyakorlatban senkit seim fognak megbüntetni. Egy másik eset is adódik, 'amelyre képviselőtársaim már rámutattak. Az 1926. évi választásoknál, de az azt megelőző fővárosi törvényhatóági választásoknál is láttuk, hogy a ülése 1930 február 28-án, pénteken. 333 kormánypárt igenis, fizetett ügynökäket tartott, akiknek nem volt más feladatuk, mint aláírásokat gyűjteni. Mondhatom a legtöbb helyen nagyon rosszul válogatták össze embereiket. Csekély kivétellel a társadalom alja, igazán emibersöpredéke volt az, aki vállalkozott arra a munkára, amellyel megbízták, hogy házról-házra menve aláírásokat gyűjtsön. Miniszter úr, ha ön tudná, imiesoda furfanggal, micsoda hazudozással, erőszakkal, brutális^ fellépéssel csikarták ki a választóktól az aláírásokat a kormánypárti jelöltek javára, iákkor ön is megundorodnék attól, ami történt, nem is beszélve arról, hogy a kormányzó úr személyét is, a miniszterelnök személyét is, a püspöki városokiban pedig a püspökök személyét is belehurcolták a korteakedésbe és így könyörögtek, rimánkodtak, fenyegettek, hogy aláírásokat kapjanak. Ha ez a szakasz így változatlanul érvényben marad, akkor ez • folytatódni fog. Pénzzel és erőszakkal a kormánypártok győzik és lehetetlenné teszik a kisebb pártok számára az érvényesülést. A 17. § rendelkezései tehát nem védik meg a polgári társadalmat, egyáltalában nem. De szerintem nincs is szükség arra, hogy megvédjék, mert a polgári társadalom szabadságában meghagyva, tiszta választások elé állítva, önmagát nagyszerűen meg tudja védelmezni, minden felsőbbségi gyámkodás nélkül; ellenben annak a klikknek r amelyet a miniszter úr nagyon önkényes fantáziával polgári társadalominak nevezett ki, alkonyát jelentené az, ha a Ház elfogadná Farkas István t. képviselőtársaim javaslatát. Most, mielőtt befejezném, még egy pillanatra fel akarom hívni a t. Ház és a miniszter úr figyelmét a 17. § 9. bekezdésére, amely ezeket mondja (olvassa): «A választójog gyakorlása kötelező. A kerületi elölj áró azt a választót, aki a szavazástól elmaradt és elmaradását nyolc nap alatt elfogadhatóan ki nem mentette, a fél meghallgatása nélkül — az illető vagyoni és egyéb körülményeire is figyelemmel — 100 pengőig terjedhető pénzbírsággal sújtja.» Ez a. rendelkezés is a munkások ellen irányul és a gyakorlatban a munkások ellen fogják felhasználni, mert nincs semmiféle büntető szankció arra, ha a munkáltató nem engedi a munkást szavazni, ha azt mondja, nem lehet; nincs semmiféle büntető szankció arra, ha azt a munkást eltanácsolják. Hogy ezt a gyakorlatban is lássa a miniszter úr, példákat fogok felhozni. Az 1926. évi választásoknál nagyszerű trükk volt az, hogy Pest vármegye főispánja felszólította Budapest környékén a gyárakat arra, hogy a választás napjára rendeljék ibe a munkásokat munkába. A gyárigazgatóságok berendelték a munkásokat délig munkára, — ne csóválja fejét a miniszter úr, mert szenvedő alanya voltam magam is — egy órakor felültették őket a vonatra, hogy majd az hazaviszi őket, mondjuk Soroksárpéterire. Közben azután véletlenül disznófalka került a sinekre, a vonat nem tudott tovább menni, meg kellett állania és ottmaradt háromig. Háromkor kiszáltak a munkások és szaladtak azután a választási helyiségbe, ahol a választási elnök cinikus mosollyal jelentette ki: a választást két órakor lezártam, Schluss, mehetnek a sóhivatalba és elütötte a választókat attól, hogy leszavazhassanak arra, akire szavazni akarnak. Kérdem: hol, melyik bíróság előtt büntették meg ennek a bűncselekménynek előidézőjét? A szolgabíró — amikor már képviselő voltam, beszéltem vele — egészen vidáman eldicsekedett vele, micsoda nagyszerű trükk volt. Mégis csak
